A Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint a belföldi piacon az utóbbi hónapokban trendszerűvé vált az alapanyagárak növekedése. Ezt a folyamatot alapvetően az uniós árak emelkedése, valamint a gyengülő forintárfolyam együttesen határozza meg.
Jellemző ugyanakkor a helyzetre az is, hogy a feldolgozók piaci mozgástere szűkül, illetve a nyerstejexport mennyiségi korlátozottsága miatt fennáll a veszélye a piaci árak szétszakadásának és kettős árszint kialakulásának. Azaz egy magas export-, illetve uniós árszint mellett kialakulhat a magyar feldolgozók által még kigazdálkodható 15-20 százalékkal alacsonyabb belföldi felvásárlási ár is.
Jelentősen növekedtek a költségek is az ágazatban. A takarmányárak magas szintje és a makrogazdasági szabályozók – például a gázolaj jövedéki adójának növelése, az áfa és a termékdíj emelése, a munkabér jellegű kiadások növekedése – begyűrűzött a termékpálya árképzésébe. Ez pedig szűkítette a piaci szereplők mozgásterét, eredményes működését.
A javuló piaci keresleti folyamatok eredményeként azonban mérséklődött a felvásárolt tej mennyiségének csökkenése. Míg ez év augusztus-szeptemberben a felvásárolt tej mennyisége 8 százalékkal maradt el a múlt évitől, addig októberre már csak 2,4 százalékkal.
Csökkenő belföldi értékesítés
A gazdasági válság hatása ugyanakkor erőteljesen érződött a belföldi értékesítési adatokban is. A főbb termékcsoportokban 7-17 százalékos volt a csökkenés. A múlt évi szint feletti értékesítés 2011-ben csak néhány termék esetében volt tapasztalható, például a tejfehérje-készítményeknél, a krémfehérsajt, továbbá a lágy és ömlesztett sajt, valamint a sűrített tej esetében.
A 2010/11-es kvótaévben Magyarországon mintegy 1,34 milliárd liter tejet vásároltak fel. Ez a mintegy 2 milliárd literes magyar kvótamennyiség 69 százaléka az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint. A tejvertikum nettó árbevétele 2010-ben 210 milliárd forint volt a KSH adatai szerint. Az árbevételre vonatkozó 2011-es adatok még nem állnak rendelkezésre, de a piaci folyamatok alapján úgy becsülhető, hogy az árbevétel mintegy 6-8 százalékkal nőhet az idén 2010-hez viszonyítva. A tendenciákat figyelembe véve jövőre az ágazati árbevétel mérséklődésével számolnak a szakemberek, amit jelentősen befolyásolhat az euró–forint árfolyamának alakulása.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!