Márciusra vagy későbbre várják az IMF-megállapodást

A Nemzetközi Valutaalapnak ötvenmilliárd dollárt meghaladó összértékű, különböző jellegű pénzügyi támogatási programjai futnak a szélesebb értelemben vett európai felzárkózó térségben.

PR
2012. 01. 27. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzése szerint „sok szalagcím kapta fel”, hogy a magyar kormány „kellemetlen” helyzetbe került, amiért „ismét az IMF-hez kellett fordulnia”, a valutaalapnak azonban a térség kilenc másik országában is vannak programjai, és ezeknek jóváhagyott összértéke 53,808 milliárd dollár. A UBS londoni közgazdászainak kimutatása szerint e kilenc kedvezményezett ország a teljes keretből eddig összesen csak 4,539 milliárd dollárt hívott le. A ház adatai szerint Lengyelország, Románia és Szerbia eddig semennyit nem vett igénybe a számukra jóváhagyott IMF-csomagból.

A magyarországi IMF-programmal kapcsolatban a UBS elemzői közölték: mivel Magyarországot nem fenyegeti „azonnali finanszírozási stressz”, emellett a tárgyalásoknak „több politikai vonatkozása is van”, várakozásuk szerint az új csomagról szóló megállapodást csak „márciusban vagy később” írják alá. A ház londoni közgazdászai „10-15 milliárd euró körüli” készenléti programot valószínűsítenek. A program várható méretéről és az aláírás időpontjáról mindazonáltal eltérő előrejelzések vannak forgalomban a londoni elemzői közösségben.

Június tűnik a célhónapnak

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó piaci elemzői szintén pénteken összeállított helyzetértékelésükben „szokatlannak” nevezték, hogy az IMF még a hivatalos tárgyalások megkezdése előtt lépéseket igényel Magyarországtól a vitatott törvények felülvizsgálata ügyében. A ház londoni elemzőinek előrejelzése szerint – ha a kért törvénymódosításokat február végére végrehajtják – az első küldöttség márciusban érkezhet Magyarországra, „feltéve, hogy az EU-bizottság és az IMF elégségesnek fogadja el a módosításokat ... ha nem, további késés lehetséges”.

A Barclays Capital szakértői ugyanakkor „valószínűtlennek” nevezték azt is, hogy a tárgyalások megkezdése után a magyar hatóságok, valamint az IMF és az EU küldöttségei egyetlen látogatás alatt megállapodásra jutnak. A cég szerint „kedvező esetben” a második küldöttségi látogatás során, áprilisban vagy májusban születhet meg az egyezség, de ezután is Magyarországnak még végre kell majd hajtania a delegációk által kért bármilyen esetleges további előzetes intézkedéseket, miközben a tárgyalóküldöttségek megírják jelentésüket. Mindezek alapján a Barclays Capital londoni elemzői szerint június tűnik „ésszerűen” feltételezhető célhónapnak a megállapodás életbe lépésére.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege a közép-kelet-európai térség idei kilátásairól befektetők számára összeállított, Londonban minap ismertetett átfogó prognózisában ugyanakkor azt írta, hogy „jó esély van” a megállapodás létrejöttére már az idei első negyedévben. A Morgan Stanley londoni elemzői szerint 15-20 milliárd eurós, két évre szóló program lenne elégséges a piacok megnyugtatásához Magyarország finanszírozási igényeinek fedezhetőségével kapcsolatban.

65 százalékos esélyt adnak a megállapodásnak

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzői Magyarországról összeállított legutóbbi értékelésükben 65 százalékos esélyt jósoltak arra, hogy Magyarország és a valutaalap között létrejön a megállapodás egy elővigyázatossági jellegű készenléti csomagról, de a cég ezt csak az idei második negyedévre várja. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport citybeli szakértői ugyanerről összeállított minapi prognózisukban közölték, hogy „legkorábban” az első negyedév végére, vagy a második negyedév elejére várják az IMF/EU-megállapodás létrejöttét.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege által befektetők számára készített legújabb részletes áttekintés szerint ahhoz, hogy az új EU/IMF-csomag hiteles legyen, teljes mértékben fedeznie kell a program időtartama alatt, illetve utána kialakuló potenciális finanszírozási réseket. A GS elemzőinek számításai szerint ez azt jelenti, hogy a hitelkeret értékének hozzávetőleg 20 milliárd eurót kellene elérnie, annyit, amennyit Magyarország az előző készenléti egyezmény alapján kapott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.