NGM: folyamatosak a tárgyalások az új adóról

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) folyamatosan tárgyalásokat folytat a Magyar Bankszövetség képviselőivel.

LM
2012. 05. 14. 13:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke pénteken az M1 Az Este című műsorában kifogásolta, hogy a múlt héten kaptak ugyan meghívást a minisztériumba azzal, hogy elkezdik a tárgyalásokat, amihez a bankszövetség elnöksége kidolgozta koncepcióját, kinevezte delegációját, a kormány azonban a tervezett megbeszélés előtt bejelentette, hogy jóváhagyta az adót.

Véleménye szerint a kormánynak újra kellene gondolnia a tranzakciós illetéket, mert az elképzelés ellentmondásokat tartalmaz, és két „katasztrofális” év után gyakorlatilag a tönk szélére küldené a magyar bankszektort, amely így nem tudna hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez. Ha az új adót bevezetik, a speciális bankadót mindenképpen ki kell vezetni 2013-ban – hangsúlyozta Patai Mihály, hozzátéve: a következő hetekben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy kompromisszumra jussanak a kormánnyal.

Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, frakcióvezető-jelölt hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, most is szükség lesz egyeztetésre a bankszövetséggel, ami alapvetően a kormány feladata. Erre a következő hetekben sor kerülhet.

A tranzakciós illetékről szóló javaslatot ugyan már benyújtotta a kormány a parlamentnek, de tárgyalása kicsit hosszabb ideig tart, ezért a politikus úgy véli, az egyeztetésre lesz mód és lehetőség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.