A hídfő visszafoglalása

A Vas utcai épület szimbolikus, „nemcsak fala, de lelke is van”.

Budapest, 2017. március 17. Az Ódry Színpad bejárata a VIII. kerület Vas utca 2c-ben. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László

Lapunk értesülése szerint jól haladnak a tárgyalások a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma és a református egyház között a Vas utcai épületegyüttes egyik részének a visszaszolgáltatásáról. A napokban jelent meg a baloldali médiában a hír, hogy az Ódry Színpadot és a kollégiumot is magában foglaló épületet az egyetem vezetése el akarja adni.

A balliberális Magyar Narancs tegnapi szerkesztőségi cikke azt találgatja, hogy a Vas utcai méregdrága ingatlant „talán odaadják a papságnak” vagy valamelyik kormányközeli vállalkozónak. De szerintük az épület kipucolásának van mélyebb értelme is: egy szimbolikus tér felszámolása, beszántása, sóval való behintése. Mivelhogy „ha ez a hídfő elesik, a forradalom esik el”. Magyarán, az egyetemet elfoglaló kormány- és kuratóriumellenes lázadó diákok hónapok óta tartó bojkottja kimúlik.

A nyögvenyelős és hamis forradalmi frázispufogtatás persze éppúgy unalmas és visszataszító. De tudjuk, nem adhatnak mást, csak mi lényegük. Persze ha a vak gyűlölködés helyett a múltat végképp eltörölni kívánó anarchisták kicsit utánanéztek volna az épület történetének, akkor az eladás vagy odaadás helyett a visszaadás szót használhatták volna, amivel jóval közelebb kerültek volna az igazsághoz.

A helyzet ugyanis az, hogy a Vas utca 2/C házszám alatt álló, ma Ódry Színpadként ismert épület eredetileg, a kommunista államosításig református tulajdon volt. Egész pontosan a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek székháza, a protestáns helyőrség és a Klauzál téri Református Egyházközség temploma. Ha a mancsosok vették volna a fáradságot – s egy parányi tisztességet –, és elsétálnak a Vas utcába, az épület falán elhelyezett emléktábláról megismerhették volna a történelmi igazságot. Így azt is, hogy a székház és a templom polgári kezdeményezésre, közadakozásból épült fel 1943-ban, s bár a táblán nem olvasható, de tény, hogy az év decemberében Ravasz László református püspök szentelte fel. A protestáns ifjúsági székházra egyébként a legnagyobb adományt a katolikus Teleki Pál gróf adta, de nem miniszterelnökként, hanem mint a cserkészszövetség elnöke.

De ha már nem volt érkezésük kilovagolni a forradalmi hídfőhöz, felhívhatták volna jó barátjukat, Ascher Tamást, hogy mi is a helyzet ezzel a hányatott sorsú épülettel. Az egyetem korábbi rektora bizonyára elmondta volna nekik: körülbelül tíz éve egy idős úrtól tudta meg, aki a református ifjúsági mozgalom tagja volt a harmincas-negyvenes években, hogy az épület – benne a templommal! – 1950-ig a reformátusoké volt, s mennyire megdöbbent, hogy édesapja, Ascher Oszkár színművész is szavalt itt az 1947. évi Protestáns napok zárórendezvényén. „A történelemnek legyen nyoma” – mondta az idős úrnak, és engedélyezte a tábla felhelyezését az épület falára.

A rendszerváltozást követően, a történelmi igazságszolgáltatás keretében megkezdődött az egyházaktól jogtalanul elvett ingatlanok visszaszolgáltatása. Ez a döcögő folyamat harminc év után sem ért még véget, de tény, hogy a Fidesz–KDNP-kormányok alatt felgyorsult. Ennek újabb állomása lehet a Vas utcai épület visszaadása eredeti tulajdonosának.

Egyetlen dologban értünk egyet a ballib cikkel és a Klubrádióban tegnap beszélő SZFE-hallgatóval. A Vas utcai épület szimbolikus, igen – „nemcsak fala, de lelke is van”. Szerintünk azonban nem a szélsőbaloldali anarchisták diabolikus lelkének van itt helye, hanem Isten Szentlelkének. Így állhat helyre hét évtized után a törvényes rend. Az igazság.