De ha már nem volt érkezésük kilovagolni a forradalmi hídfőhöz, felhívhatták volna jó barátjukat, Ascher Tamást, hogy mi is a helyzet ezzel a hányatott sorsú épülettel. Az egyetem korábbi rektora bizonyára elmondta volna nekik: körülbelül tíz éve egy idős úrtól tudta meg, aki a református ifjúsági mozgalom tagja volt a harmincas-negyvenes években, hogy az épület – benne a templommal! – 1950-ig a reformátusoké volt, s mennyire megdöbbent, hogy édesapja, Ascher Oszkár színművész is szavalt itt az 1947. évi Protestáns napok zárórendezvényén. „A történelemnek legyen nyoma” – mondta az idős úrnak, és engedélyezte a tábla felhelyezését az épület falára.
A rendszerváltozást követően, a történelmi igazságszolgáltatás keretében megkezdődött az egyházaktól jogtalanul elvett ingatlanok visszaszolgáltatása. Ez a döcögő folyamat harminc év után sem ért még véget, de tény, hogy a Fidesz–KDNP-kormányok alatt felgyorsult. Ennek újabb állomása lehet a Vas utcai épület visszaadása eredeti tulajdonosának.
Egyetlen dologban értünk egyet a ballib cikkel és a Klubrádióban tegnap beszélő SZFE-hallgatóval. A Vas utcai épület szimbolikus, igen – „nemcsak fala, de lelke is van”. Szerintünk azonban nem a szélsőbaloldali anarchisták diabolikus lelkének van itt helye, hanem Isten Szentlelkének. Így állhat helyre hét évtized után a törvényes rend. Az igazság.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!