IMF-függő Jobbik

Szörnyen meg kellene lepődnünk, hogy kiderült a Jobbik és a Nemzetközi Valutaalap régi és bensőséges kapcsolata.

A 2018-as tisztújítást követően még bizakodó vezérkart belső viták is gyengítik Fotó: MTI/Mónus Márton

Szörnyen meg kellene lepődnünk azon, hogy kiderült a Jobbik és az IMF néven közbizalmatlanságnak örvendő Nemzetközi Valutaalap régi és bensőséges kapcsolata, de nem tapasztaljuk magunkon a megdöbbenés jeleit. Ennek pedig egyszerű az oka: várható volt, hogy előbb-utóbb hasonló szálak, sőt kötelékek kerülnek napvilágra.

Igazából már attól sem fogott padlót a legtöbb ember, hogy a Soros Györggyel és köreivel régóta bimbózó és mindinkább szárba szökkenő kapcsolatukról is lehullt a lepel. Az új hír, amiről Volner János, a Jobbik egykori frakcióvezetője számolt be, csak betetőzése annak az információhalmaznak, amit már ki-ki – mint egy politikai kirakóst – összeállíthatott magának, egybeillesztve az elemeket. Most csak annyi történt, hogy bizonyosságot szereztünk egy titkos nexusról. Hisz jobbikos értelmiségi gyűléseken akkor, 2018 elején még nem volt bevett jelenség, ha feltűntek az IMF tisztviselői. Az egyesek által radikális nemzetinek tartott Jobbik kínos gonddal ügyelt arra a képre, hogy olyan távol állnak tőle a balos globalista vonzódások, olyan összeférhetetlen a viszonyuk, mint a tűznek és a tiszta forrásvíznek. A független képviselő leírása azonban még egyről árulkodik: aki az IMF munkatársaként mutatkozott be, a világ legtermészetesebb dolgaként lépett hozzá. Olyasvalakiként, aki már biztonságosan, háziasan mozog ebben a közegben, magától értetődő, hogy ott van, és meg akar ismerkedni azokkal, akikkel még nem volt alkalma ezt megtenni.

Magyarán: otthonosan érezte magát a Jobbiknál.

Mi a Magyar Nemzet hasábjain már akkor álnemzeti SZDSZ-ként aposztrofáltuk ezt a demagóg, kriptobaloldali karrierista társulatot, amikor még egyesekben maradtak illúziók a Jobbik valódi természetét illetően. Tehát nyugodtan mondhatjuk: az IMF és az áljobboldali párt ekkor, 2018 februárjában már réges-régen kéz a kézben járt.

Ismert a mondás: az ellenségem ellensége a barátom. A Jobbik 2010, az Orbán-kormány hivatalba lépése után szinte azonnal már ugyanazt a nótát fújta, mint az úgynevezett baloldal. Nem sok kételyt hagyott az iránt, hogy ellenségnek tekinti a jobbközép kabinetet és a konzervatívokat. Márpedig ha közös az ellenség, az hamar bizalmat teremt olyan globalista szervezetekben, milliárdos spekulánsokban, akik szintén mindent megtesznek egy gyűlölt, úgymond nacionalista kormány megbuktatására. Jó, persze kellett egy kis parasztvakító tűzijáték, műberzenkedés Brüsszel és a globalizmus ellen, de mindez csak azt tévesztette meg, aki fanatikusan hinni akart a Vona Gábor-féle kormánytámadó stratégiában. Az internacionalista köröket ez nem tévesztette meg. Az IMF és Soros pontosan tudták: a lényeg az, hogy a Jobbik minden erejével, demagóg hevületével a jobbközép meggyengítésére tör, és tökéletesen kompatibilisak a módszerei, egyes céljai a globalizációs oldaléval. Akinek hosszú az emlékezete, felidézheti azokat a kirohanásokat, amiket Vona Gábor rendezett a kormány unortodoxnak bélyegzett intézkedései kapcsán.

Visszakereshető a parlamenti naplóban, hányszor szapulta a kabinetet az „oktalan gazdasági szabadságharc” miatt, amit Brüsszel és az IMF ellen folytat. Állandóan olyan hatást akartak kelteni, hogy kár értelmetlenül kihívni a nagy hatalmú IMF és EU haragját. Vagyis végeredményben ugyanazt sulykolták, mint a hazai álbaloldal és tartóik, Soros, valamint a valutaalap. Akkor viszont mi a különbség? Természetesen semmi – ami azóta nyilvánvalóvá vált. Orbán Viktor azt mondta a 2018-as évértékelőjében: a szájkosarat visszaküldtük Brüsszelbe, a pórázt meg az IMF-nek. Csakhogy a póráz végén ott volt már a Jobbik is, amely még hálásan pitizett is érte.