Ki kell bírni

Nagyapámtól származik a mondás, aki nagy lóversenyes volt: nem szabad feladni, mint egy rossz ló az utolsó kanyarban. Vagyis amikor már a célegyenesben vagyunk, nem érdemes lazítani, mert elszalaszthatjuk a győzelmet, s eddigi erőfeszítéseink hiábavalónak bizonyulhatnak. Ezt alkalmazhatjuk a járványra is, hisz ha most engedünk a csábításnak, és a kedvezőbb fertőzöttségi adatok hatására enyhítünk a korlátozásokon, a pandémia feletti remélt győzelmünket tesszük kockára. Tudják ezt a járványnak drukkolók is, és mindent elkövetnek az elcsigázott, türelmének végső tartalékait mozgósító lakosság felhergeléséért. Ugyanazok az erők állnak a korlátozások feloldásáért történő protestálások mögött és szervezik a tüntetéseket az éttermek korai kinyitásáért, csupán hol ilyen, hol olyan mezben jelentkeznek.

A tegnapi gyér, pár száz fős tüntetésszerűség kudarca azonban szemléltette, hogy a magyar emberek józan, reálisan gondolkodó nagy többsége tisztában van azzal, hogy most kell a legtürelmesebbnek lennünk, amikor már szinte tapintható közelségbe került a megoldás, a lakosság nagyarányú átoltása.

Ha feladjuk a küzdelmet és a lovak közé dobjuk a gyeplőt, engedjük az éttermek kinyitását, ezzel tömegjeleneteket idézünk elő, amit törvényszerűen ismét követnek a tömeges megbetegedések. A lakosság fantasztikus fegyelmezettséggel teljesített lemondását, heroikus küzdelmét nullázzuk le. Elég, ha vigyázó szemünket Portugáliára és Csehországra vetjük, ha egy parányi kétely költözik belénk, megéri-e az óvatosság, az észszerű szigor. Mindkét ország éltanulónak tűnt a járvány elleni háborúban, aztán engedtek a fegyelmezettségen, s most nyögik a szomorú következményeket: a halálozási adataik drámaira fordultak.

Persze, ha van foglalkozás, amely művelőinek különösen gyakorol­niuk kell a türelmet és lemondást, mert leginkább őket sújtja ez a vírushelyzet, a szegény vendéglősöké tényleg ilyen.

Az egész turisztikai ágazat előtt le a kalappal, amiért példás önfegyelemmel viselik el, hogy alig űzhetik hivatásukat és iszonyú károkat kell elszenvedniük a kényszerű korlátozások miatt.

Ezért lehet tudni, hogy a mostani étteremkinyitási partizánakciók, demonstrációk mögött azok a politikai erők bújnak meg sunyi módon, amelyeknek a vírus nem ellenség, hanem szövetséges. Akik a pandémia elhúzódásától remélik, hogy csenevész pártjaik megerősödhetnek a járvány okozta társadalmi elkeseredés hatására. A baloldal ugyanis mindent bevet, hogy a jövő évi választásig eszkalálódjon a járvány. Másként fogalmazva: a vírussal kéz a kézben járnak. Az emberek csak kapkodják a fejüket, amikor az MSZP sokszorosan levitézlett EP-képviselőjét hallják, aki a vendéglátóhelyek részleges nyitása mellett érvvel átlátszó álságossággal. Akárcsak a terézvárosi momentumos polgármester, aki szintén a teraszok nyitásán keresztül akarná megfúrni a járványellenes intézkedések eredményességét.

Mindenkinek látnia kell:

ugyanazok a politikusok támadnák a kormányt később, akik most a nyitást követelik. S habozás nélkül a vendéglősöket is bűnbakká tennék, ha politikai hasznot remélnének ettől.

A vendéglátós-szervezetek vezetői deklarálták, hogy nem partnerek a politikai csatározásokhoz. Számunkra ők a hitelesek, nem a vöröslő fejjel gyűlölködő álbaloldali heccmesterek. Mi a vendéglősökkel vagyunk, akárcsak a kormány. Mert szeretnénk mielőbb élvezni a Krúdy Szindbádját idéző ételremekeket a tradicionálisan magas színvonalú vendéglőinkben. De csak akkor, amikor már visszakaptuk az életünket, és nem tart minket fogva egy gonosz kór veszélye. Pár hónapon belül kívánunk ebben részesülni, nem akár évek múlva.

Mert a víruspárti baloldal követelései ide vezetnének.