Tudják, van a baloldalnak immár 11 éve ez az égető, feszítő érzése, ettől mocorognak, fészkelődnek, néha sivalkodnak, mint a fába szorult féreg, viszket nekik itt is, ott is, nincs nyugodalmuk. Mert hát valamit mégis csinálni kellene, vagy ha nem lehet, hát mondani. A politikusoknak még könnyű, ők aztán azt mondanak, amit akarnak, miniszterelnök-jelölti verseny helyett már Háry János nagyotmondó olimpiát rendeznek. Ha kiderül, hogy hazudnak, legfeljebb letagadják. Amikor a baloldal a nyitást szorgalmazta, akkor nem a nyitást szorgalmazta, s hasonló sületlenségek. De hát ott vannak a politológusok, a szakértők, akiknek mégis illene valami világmagyarázatot adni, olyat, ami nem bukik meg legalább addig, amíg a szó el nem hagyja a szájat vagy a nyomdagépet. Nehéz kenyér Lengyel Lászlóknak, GKI-soknak lenni, elismerem.
Élet az agyhalál után
Magyar szerint tehát náluk az agyhalál után is van élet, sőt képviselői hely jár érte.