Attól nem lesz békésebb a világ, mert az újdonsült kormányfő így akarja. De ha azt a logikát követjük, amit ő a kampány során, miszerint a saját vélt igazát harsogja minden fórumon, nem kizárt, hogy tényleg elhiszi, csak akarni kell, és a világ megváltozik. A diplomata kérdőre vonása és a veszélyhelyzet megszüntetése erre utal: van és nincs veszély. Mindkettőre van bizonyíték, és valahogy nem üti egymást a két kijelentés a miniszterelnöki gondolkodásban.
A tények, a mindennapok eseményei azonban óhatatlanul felülírják ezeket az érzéseket, nem lehet örökké látványpolitikával szórakoztatni a népet, bármennyire is tetszetős, amikor a miniszterelnök egyedül barangol a Várban, rámutatva bizonyos dolgokra s kimondva egy hatalmas összeget. Ez nem irányítás, de még csak nem is politizálás. Ez ripacskodás, az egó fényezése, öntömjénezés. A kormányfőnek egyszerűen nem lehet ilyesmire ideje, amikor épp fel kell állítani a különböző testületeket, ki kell alakítani a hatalomgyakorlás struktúráit, személyi kérdésekben kell dönteni, víziót kell felállítani és zökkenőmentessé kell tenni az átadás-átvétel folyamatát. Ezt nem elég csak akarni.
Ezért dolgozni kell, nagyjából folyamatosan, szinte alvás nélkül.
