Kicsiben is csühög a Csanád

Kurdi Csaba kis hajói nem vitrinekbe valók – vagy legalábbis nem csak oda. Motor zúg bennük, kormánylapát fordul, világítanak a jelzőfények, és ha vízre kerülnek, ugyanazt a hullámképet rajzolják, mint az eredeti nagyok. A legapróbb részletek is valósághűen kelnek életre – kicsinyítve, 1:50 vagy 1:25 méretarányban. A Vácon élő modellező imádja nézni és fényképezni is a hajókat. És ha éppen nem az úszó járműveket fotózza, akkor az égre mered kamerájával, azt lesve, ahogyan a repülőgépek elhúznak a hold előtt.

Fotó: Kurdi Csaba

– A részletek iránti igény nálam a megszállottságig fokozódott – ismeri be vendéglátónk. – A Csanád eredetije Óbudán áll a kikötőben, évente jó néhány napot dolgozom rajta matrózként, ezért is áll közelebb hozzám. A Csanád modelljében hangmodul működik, amely az eredeti hajó hangját játssza vissza, ezt magam rögzítettem – és már mutatja is a kis hajó szerinte egyedi csühögését.

Kurdi Csaba egy épületgépészeti áruházban boltvezető. Mindennapi munkája után a műhely csendje, a pepecselés, az apró alkatrészek illesztése jelenti számára az igazi kikapcsolódást. Itt minden kézzel és kreatív ötletek alapján készült. A kilincs például vékony drótból, a hajókorlát cérnából, a mentőgumik gyerekjátékból származó habdarabokból. A műanyag dosszié ablakká válik, a kiürült szórófej csöve kéménnyé. Tényleg mindent fel tud használni! Lézervágás, ragasztás, festés, csíptetés, 3D-nyomtatás: a módszerek keverednek, ahogy az anyagok is.

Sosem vágyott a hajósok „vándoréletére”, viszont a matrózképesítést megszerezte, hogy időnként hajókon másodállást vállalhasson. Ezenkívül sok hajós barátja van, velük is mehet – neki ez így tökéletes, mondja. Bejárta már a teljes magyar Duna-szakaszt, sőt a Duna–Majna–Rajna-csatornán keresztül egészen a holland–német határig eljutott; ez 1770 kilométer hajóutat jelent.

Kisújszálláson és Monoron rendszeresen tartanak megmérettetéseket, ahol ügyességi pályákon időre kell manőverezni a hajókkal. Például annak a tolóhajónak a modelljével, amire gyerekkorában néha felengedték, már számos bárkamozgató versenyt megnyert. Kurdi Csaba itt találkozott hasonszőrű modellkészítőkkel, köztük Medve Gáborral, aki beavatta, hogyan lehet igazán működővé tenni a hajókat. A közösség ugyan kicsi, de összetartó: az országban alig néhányan építenek ilyen részletességgel dunai hajómodelleket. A Magyar Hajózásért Egyesület tagjaival leselejtezett Mahart-hajókat próbálnak megmenteni (például a Sopron nevű vontatóhajó ilyen sikertörténet), és jégtörő hajót üzemeltetnek, amivel a legutóbbi télen bizony a Csepeli-öbölben akadt dolguk.

A váci modellépítő megszállottságához fotózási szenvedély is társul: anno több ezer papírfénykép készült az eredeti hajókról meg a kis modellekről, míg digitális felvételekből ennek sokszorosát tárolja. Egy hajókövető alkalmazásban (Marine Traffic) figyeli a dunai forgalmat, és ha teheti, lemegy a partra. Pláne most, hogy elindult a hajózási szezon, és a korábbinál sűrűbben jönnek a kedvencei.

– Órákat tudok így eltölteni. Ha valaki kérdezi, mit csináltam, hát semmit. Néztem a hajókat. Külön öröm számomra, amikor az igazi hajó elhalad a kicsinyített mása mögött, és a két világ egy pillanatra összeér.

Kurdi Csabát a szintén rendkívül kreatív párja is gyakran elkíséri a partra – a csónakázáson túl azzal a szándékkal is, hogy kavicsokat gyűjthessen. A kövekből aztán házszámtábla készül, meg impozáns kép a kisváci templommal, megfestve pedig kiscsirkék, Mikulás- és törpefejek.

Csaba, ha éppen nem az úszó járműveket fotózza, akkor az égre mered kamerájával. Télen, amikor korán sötétedik, a munkából hazatérve már késő délután kiviszi az udvarra az állványt és a teleobjektívet. Ez türelemjáték: volt, hogy egy este húszszor is ki- és bement, mert az érkező repülőgép pár fokkal a korong mellé ment. Csalódottan mondja, hogy az utóbbi időben az udvari fotópontjához képest kicsit eltolódott a légi folyosó. Amikor azonban sikerül elkapni a pillanatot, és a fénylő hold előtt egyetlen sötét sziluettként húz át a gép, az ugyanolyan adrenalinlöket, mint amikor a vízen találkozik a hajómodell és az igazi.

A modellek nem eladók. Elsősorban azért, mert a valódi értékük nem forintosítható. Úgy fogalmaz: amikor itt, a műhelyben dolgozik, a lelkét is masszírozza. Egy-egy hajó elkészítése egyébként több száz munkaóra, és az anyagköltség is jelentős.

A műhelyben itt-ott készülő hajóvázak, félkész projektek várakoznak. A csontvázszerű testek mellett rajzok, alkatrészek – egy doboz tele apró limlommal, amiből egyszer talán kormány, csörlő vagy árbóc lesz. Itt egy befejezésre váró szárnyashajó, ott a Victor Hugo kabinos személyhajó gerince, ami – mint megtudom – a Mona Lisa „testvére”. Ahogy a nevük is árulkodik, nem magyar lobogó alatt futnak, de van hazai folyami vonatkozásuk.

– A Victor Hugo attól is különleges, hogy első kabinos nagyhajóként járt a Tiszán. A Mona Lisa a mai napig Franciaországból indulva tesz egy nemzetközi folyami körutat, amely a nyugat-európai vízi úthálózatot köti össze a magyarországi folyókkal. A Rajna és a Majna vízrendszerét a jól ismert csatorna kapcsolja össze a Dunával, ezen átjutva a hajó lefelé halad Ausztrián át Magyarországra. A Duna–Tisza összeköttetés a déli szakaszon történik, a Tisza torkolatánál, majd Szerbia felé kerülve vissza északra. Ezután felfelé hajóznak, egészen Tokajig, ha a vízállás engedi.

Tolóbárkából akad itt féltucatnyi; ezeket össze lehet rakni, és akkor rendkívül impozáns a vízen a három-négy méter hosszú tolatmány! Tervei között szerepel a magyar folyami hajózás egy jellegzetes darabja, a Miskolc kicsinyített másának elkészítése. A hetvenes-nyolcvanas évektől a Dunán fokozatosan átálltak a vontatásról a tolóhajózásra: a klasszikus vontatóhajók (amelyek kötelekkel húzták az uszályokat) helyett egyre inkább olyan hajókra volt szükség, amelyek maguk előtt tolva, egységbe rendezve mozgatják a bárkákat. Ez hatékonyabb és gazdaságosabb megoldást jelentett.

– Úgy szokták emlegetni a Miskolcot, hogy a halálból menekült meg, vagyis nem selejtezték le, hanem új funkcióval hosszabbították meg az életét. Eredetileg vontatóhajóként épült, majd átépítették tolóhajóvá; a hajó orrát „szögletesítették”, megerősítették, hogy alkalmas legyen bárkák tolására. Az ilyen átalakítások során egyébként gyakran testszélesítést is végeztek, hogy stabilabb legyen, és nagyobb tolóerőt adjon. A Miskolc ma már nem magyar lobogó alatt közlekedik, jelenleg az Al-Duna térségében dolgozik, a magyar–szerb–román szakasz környékén. Az ilyen sorsú hajók ma már egyre ritkábbak, ezért is érdekesek a modellezőknek: egyszerre képviselik a régi vontatós korszakot és az abból kinövő, modern tolóhajózást.

Kurdi Csaba tervbe vette azt is, hogy sárga motorcsónakja kicsinyített mását is elkészíti 1:6 méretarányban. Azért éppen akkorában, hogy a Barbie babák kényelmesen ülhessenek benne…

– Amikor a váci Gombás-pataknál úsztatom a hajókat, a járókelők és a biciklisek megállnak, fotóznak, kérdezgetnek. A gyerekek lelkesednek, aztán gyorsan hozzáteszik: „Apa, vegyél egy ilyet.” Ilyenkor mindig ugyanazt válaszolom: bárkinek meg lehet csinálni ugyanezt, csak idő, türelem és kíváncsiság kell hozzá. És talán éppen ez az, ami manapság a leginkább hiányzik…