Túl sok a ha. Két dolog azonban sicuro, azaz holtbiztos Olaszországban. Az itáliaiak egyrészt nem mentesülnek egyhamar a migrációs nyomástól, miután rövid idő alatt 600 ezer bevándorló zúdult rájuk. A Földközi-tengeren át pedig újabb és újabb csoportok indulnak útnak lélekvesztőkön Észak-Afrikából Európa (értsd: az olasz partok) felé, hogy aztán fényes tekintetű német migránsmentők érkeztessék őket az európai (értsd megint csak: olasz) kikötőkbe. Salvini fő politikai üzenete márpedig az: elég a bevándorlásból!
A másik bizonyosság a gigantikus olasz adósság. Az adófizetők vállát több mint kétezermilliárd eurónyi, a GDP 132 százalékát kitevő ilyen teher nyomja. Az olasz gazdasági élet ura és parancsolója a lo spread, az a felár, amelyet az irányadónak számító német kötvényhozamokon felül meg kell fizetni ahhoz, hogy Róma pénzhez jusson, értékesíteni tudja az állampapírjait. A drágaság uralta mai világban semmi sincs ingyen, de egy eladósodott országnak maga a pénz kerül a legtöbb pénzbe. És Olaszország nem vicc.
Ha – elméletileg – képes valami megroggyantani az euróövezetet, az az EU ma még negyedik, a britek távozása után pedig a harmadik legnagyobb gazdaságának egy potenciálisan elhúzódó adósságválsága. A reformok keretében Salvini az adócsökkentés híve, de ez egyben épp az egyik olyan pont, ami csak élezte a feszültséget az Öt Csillaggal.
Nem riogatás, hanem tény: az EU két nagy krízist élt át az elmúlt tíz évben. Egy görög adósság- és egy alapvetően német migrációs válságot. Olaszország is bőven érintett mindkét problémában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!