Jelek

Christian Eriksen nem az első, és tartok tőle, nem is az utolsó labdarúgó, akinek játék közben megállt a szíve és összerogyott.

Denmark's players gather as paramedics attend to midfielder Christian Eriksen (not seen) during the UEFA EURO 2020 Group B football match between Denmark and Finland at the Parken Stadium in Copenhagen on June 12, 2021. (Photo by Friedemann Vogel / POOL / AFP) Fotó: Europress/AFP/Friedemann Vogel

felemás klubidény után csatlakozott a dán válogatotthoz és készült az Európa-bajnokságra. Csapata, az Internazio­nale ugyan utcahosszal nyerte meg az olasz bajnokságot, személy szerint mégsem lehetett maradéktalanul elégedett. A harmincnyolcból huszonhat bajnokin lépett pályára, csupán tizenhétszer kezdőként, tizenötször pedig lecserélték, decemberben az is felmerült, hogy az Inter túlad rajta. Igazság szerint már az előző idénye sem alakult valami fényesen, pedig 2020 januárjában nagy reményekkel igazolt Olaszországba. Belga csapattársa, Romelu Lukaku vette a védelmébe, szerinte a dán középpályást nyelvi nehézségek hátráltatják Olaszországban. Igen, de már előtte, a Tottenhamnél sem stimmelt valami, 2019 őszén Eriksent tízszer is lecserélték; őt, aki előtte hat éven át kirobbanthatatlan volt a világ legerősebb bajnokságának egyik élcsapatából. Vajon mi történt? A dán játékos kiégett volna csupán huszonkilenc évesen?

Christian Eriksen a nemzetközi futball kivételes egyénisége. Amolyan régi vágású spíler, aki a kiemelkedő játékintelligenciájával és technikai tudásával képes váratlan, szemet gyönyörködtető megoldásokra. Őt látva a csodálat és az elismerés mellett egy másik érzés is rendre beférkőzhetett a gondolatainkba. A kétely. Ez a főkönyvelő kinézetű ember minden erénye mellett hogyan képes érvényesülni a fáradhatatlan és elnyűhetetlen gladiátorok között? Tudom jól, utólag könnyű néhány statisztikai adatot úgy csoportosítani, hogy végül aztán tálcán kínálja magát a következtetés: a dán klasszis különben is sebezhető teste egyre kevésbé bírta a profi labdarúgással járó, olykor valóban extrém terhelést. Mindenesetre ezt a lehetőséget se vessük el, mint ahogy a futballista orvosai nyilván töviről hegyire mindent kivizsgálnak majd.

Csak jussanak is valamire. S ne csak a műszereknek higgyenek, hanem olvassanak a jelekből. Christian Eriksen nem az első, és tartok tőle, nem is az utolsó labdarúgó, akinek játék közben megállt a szíve és összerogyott. Marc-Vivien Foé és Fehér Miklós tragédiáját szinte mindenki ismeri, de ennél sajnos sokkal terjedelmesebb a lista, csak idén már három futballistát ragadott el a halál játék közben. Mégis, most egy másik sportágból vennék példát. Kolonics Györgyét, akinek a pekingi játékok előtt hat héttel edzés közben állt meg a szíve. Kevésbé közismert, már ezt megelőzően megesett vele, hogy a tréning végén összerogyott, s ha csak egy pillanatra is, de elvesztette az eszméletét.

Mindannyian kapunk jeleket. Egyenként és közösségként is. Rajtunk áll, miként reagálunk ezekre. Például a koronavírustól való félelmünkben beérjük-e védőoltással, vagy szembenézünk azzal, hogy egészségtelen életmódunk, az elhízás, a dohányzás, a stressz az igazi kockázat, s megpróbálunk ez ellen tenni, másképp élni.

A szabad akarat önmagában önámítás. Sorsunk részben determinált; de csak részben, mert mindig van választás. Figyelni kell az intő jelekre, és érteni belőlük. Christian Eriksen brutális formában kapott figyelmeztetést. Hála Istennek, túlélte. A történtekből nem csak neki kell tanulnia. A modern futballban a játékos már nem is ember, hanem gép. Így is mérik, egy számadattal, a mindenható Instat-indexszel. Ez mutatja a teljesítményt, ez dönt a piaci értékről. Az emberre már nem is vagyunk kíváncsiak. Csak olyankor eszmélünk, amikor többtucatnyi keménykötésű férfi zokog ijedtében és döbbenetében társuk drámája fölött. Ilyenkor mindent odaadnánk azért, hogy elkerüljük a bajt. Aztán az élet megy tovább.

Kaptunk egy jelet. Rajtunk áll, mihez kezdünk vele.

(Borítókép forrása: Europress/AFP/Friedemann Vogel)