Karácsonyi sajtószabadság

Ha rajtuk múlik, minden nem baloldali-globalista sajtóterméket és médiumot betiltanának – természetesen azzal az argumentációval, hogy nem sajtótermékekről, hanem propagandakiadványokról van szó.

2019. 10. 28. 6:00
KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2019. október 1. Karácsony Gergely ellenzéki fõpolgármester-jelölt az idõsek világnapja alkalmából, Könyöradomány helyett érdemi megbecsülést az idõseknek címmel tartott sajtótájékoztatóján a belvárosi Széchenyi téren 2019. október 1-jén. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kezd kissé kínossá válni, hogy több mint két hét telt el Karácsony Gergely megválasztása óta, és azóta szinte semmit sem csinál azon kívül, hogy néha baráti hangulatú interjúkat ad baráti médiumoknak. Mondhatnánk erre, hogy az újdonsült főpolgármester praxisában nem nagy újdonság ez a tétlen állapot, hiszen Zuglóban, a kerületvezetősége idején sem felfokozott munkamániájáról híresült el a baloldal munkahelykerülő túlkoros csodagyereke. Csak hát egy frissen megválasztott városvezető esetében furcsa, hogy nem lát neki azonnal annak a sok ígéretnek, feladatnak, amivel tele­pakolta a programját.

Még furcsább persze, hogy a máskor és másokkal szemben oly könyörtelenül számonkérő baloldali sajtó ezt angyali türelemmel, szeretetteljesen szemléli. Ám amikor idáig érünk a gondolatmenetben, korrigálnunk kell magunkat. Hiszen dehogyis tétlen ez a baloldali üstökös! Bejelentette, hogy a Lokál című ingyenes lap terjesztését minden eszközzel meg akarja akadályozni. A dolog szépséghibája, hogy éppen egy tiltással akarja kezdeni főpolgármesteri ténykedését, ami egy papíron liberális elkötelezettségű, a magát a nyílt és nem a zárt, bezárkózó társadalom hívének valló és a más vélemények elől elzárkózó személy esetében hatványozottan megmagyarázhatatlan.

Védhetetlen persze az is, hogy az álliberális, valójában posztmarxista média természetesnek tartja, és cinkosan, egyetértően hallgat, hogy egy sajtóorgánumot, végeredményben laptársukat el akarnak lehetetleníteni, kvázi be akarnak tiltani. Nem is kettős mércéről van itt szó, hanem a szocialista sajtószabadság definíciójának leporolásáról. Az ugyanis úgy szólt, hogy mindent meg lehet jelentetni, ami a szocia­lizmus ügyét szolgálja. Ami tehát nem azt szolgálta, azt nem. A globalistának mondott újkommunista olvasatban ez úgy hangzik: minden megjelenhet, ami a globalizmus ügyét segíti elő. Ami viszont nem ilyen, hanem akadékoskodó, mint a Lokál, azt el kell taposni.

Ebből logikusan következik, hogy ha rajtuk múlik, minden nem baloldali-globalista sajtóterméket és médiumot betiltanának – természetesen azzal az argumentációval, hogy nem sajtótermékekről, hanem propagandakiadványokról, szennylapokról és -csatornákról van szó. Mert a baloldal nem jogegyenlőségben, hanem mindig monopóliumban gondolkodik. Hogy aki rivális, azt ki kell iktatni a versenyből. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a nyílt társadalomról papoló diktatúrapártiaknak sikerült a kádári három T, a támogat, tűr és tilt együttesét redukálniuk, mert soknak tartják a megengedő lazaságot. Náluk már csak két T: a támogat és a tilt szerepel a vágylistás menülapon.

Mi a szerencse? Hála istennek demokrácia van és nem az egész ország, hanem csak egy fontos szegmense, a nemzet fővárosa felett gyakorolhatják részlegesen a hatalmat. Márpedig Magyarországon szólás- és sajtószabadság van. Ezért ne örüljenek korán, mert ahogy a Lokált nem lehet mindenünnen kiebrudalni, más jobbközép sajtóorgánumokhoz sincs semmi közük.

Nagyon úgy fest tehát, hogy Karácsony a stadionstop mellett meghirdeti a sajtószabadságstopot is. Holott nemcsak a sajtószabadság, hanem a sajtópluralitás megcsúfolása volna, ha éppen – ahogy hírlik – a nagy múltú, konzervatív Pesti Hírlap feltámasztásával próbálnák betölteni a keletkezett információs űrt. Így aztán az újdonsült fővárosvezető röpke kéthetes regnálása nyomán Budapesten nem klímavészhelyzetet – miként hisztérikusan bugyuta fenyegetése szól –, hanem politikaiklíma-vészhelyzetet kellene hirdetni. Szomorú mérleg ez röviddel a választás után.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.