Az elmúlt hétvége terméséből két idézet. Az egyiket egy bizonyos Bereczky Tamás, Medgyessy Péter volt tolmácsa fogalmazta meg írásban, vagyis jól megfontolva. Az idézet így szól: „Sétálok Budapesten, az jutott eszembe, hogy szedjük fel azt a sok követ, azzal verjük agyon a Tarlóst meg a Hassayt és a többi gazembert, a hullájuk jó lesz trágyának. A tereket beültetjük fűvel és bokorral.”
A másik Hadházy Ákostól származik, a 168 Órának mondta, nyilván elküldték neki javításra, tehát ő is jól megfontolta. Az idézet így szól: „Fideszes polgármester nem maradhat tisztességes […]. – Azt állítja, hogy nincs olyan tisztességes kormánypárti polgármester, aki nemet mond egy ilyen ajánlatra? – Nem teheti meg. Ha mégis nemet mond, akkor nem sokáig maradhat a Fideszben.
Sajnos nincs sok választása egy kormánypárti politikusnak. Ha hallgat, akkor vagy bűntárs lesz belőle, vagy néma cinkos.” Ismerősnek találják ezeket a mondatokat, ezeket a gondolatokat? Nem véletlenül. Hallhattuk már mindet, nagyszüleink, szüleink pedig ebben éltek. „A kulák nem ember!” „Az arisztokráciát ki kell irtani!” „Felakasztjuk az összeset!” „Kiirtjuk az írmagjukat is!” „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” „Elvesszük mindenüket!” „Bocsánat, Virág elvtárs, ez már az ítélet!”
Feltámadtak. Illetve ezek nem pusztulnak el sohasem. A reinkarnációik itt járnak közöttünk mindig, legfeljebb időnként háttérbe húzódnak, csendben maradnak, aztán, amikor elérkezettnek látják az időt, ott folytatják, ahol szellemi-lelki elődeik abbahagyták. És most elérkezettnek látják az időt, és itt van megint az összes. Itt van Kun Béla, itt Szamuely, itt Cserny József és Péter Gábor. Itt van Knechtl Gyula, Kovács Gyula, Major József, itt Mann József és Max Miksa, a Lenin-fiúk. Itt van Marosán, a Buci Gyuri, ő sétál most Budapesten ismét. Megjött az ’56. novemberi Kádár, kötél helyett most kővel a kezében.
A közcsatornarendszer még nem dugult el teljesen, de már eldugulóban van, és tör a felszínre a csatorna szennye. A „nemzetközi munkásmozgalomból” lett nemzetközi zöldmozgalom pedig tapsikol hozzá. Hiszen ismeri mindet, elvtársa mindegyik, az volt mindig is. Bécs lett a legbiztonságosabb menedékük Kun Béláéknak is. Itt jár már közöttünk Lékai János és Korvin Ottó, itt Demény Pál és Mosolygó Antal, már útban vannak Friedrichhez a pisztolyért. És készülődik Dobó, Horvát–Sanovics, Sztanykovszky és Pogány József is.
Ma még csak fenyegetőznek és írásba foglalják beteg, elállatiasodott lelkületüket, de ha megint rájuk hagyjuk, nem fognak tétovázni. A nemzetközi munkásmozgalomból lett zöldmozgalom, az anarchisták és a sajtó úgyis tapsol nekik, és tapsolni fog, bármit is tegyenek. Tudják ezt jól. Ettől felbátorodnak. Hiszen falkában erősek, mint a hiéna és a tetű.
Polgárháborút akarnak. Bármi áron. Nekünk azonban nem azért nem szabad belemennünk ebbe a mocskos játszmába, mert amúgy nem esne jól megmutatni ezeknek a gazembereknek, hol lakik az Úristen. Hanem az ország miatt. Az ország miatt, ami nekünk jelent valamit. És azért sem, mert akkor semmi sem különböztetne meg bennünket ezektől a minden emberségből kivetkőzött nyomorultaktól.
Ellenben van ma 842 Fidesz-színekben, illetve Fidesz-támogatással megválasztott polgármester. Nekik azonnal be kell perelniük ezt a Péter Gábort. Tarlósnak, Hassaynak és a „többi gazembernek” pedig ezt a Csernyt.
Ragaszkodnunk kell a törvényes rendhez, a végsőkig. S ha úgy nem lehet érvényt szerezni az igazságnak, akkor majd elgondolkodhatunk a következő lépésen. De ha nem teszik meg az érintettek ezt a lépést, akkor a gazemberek játékszabályai szerint játszanak. Az pedig az ország vesztéhez fog vezetni.
