Bennünket a dédszüleink, a nagyszüleink és a szüleink nem ezen az úton indítottak el. Amikor mi alászálltunk, hogy kibekkeljük azokat, akkor szó sem volt egy újabb birodalomról, egy újabb önfeladásról, egy újabb világmegváltó őrületről. Akkor nemzetről, egyenlő nemzetekről, szabadságról volt szó. A Szegénylegények önfeláldozásáról volt szó a lelkünk mélyén, akik a „sánc” tetejéről fejest ugrottak a földbe, mintsem hogy elnézzék egy leány meztelen megaláztatását. És abban az önfeláldozásban nem volt helye annak az elmebajnak, hogy nem lehet tudni, ki nő és ki férfi… A mi nagyszüleinket a huszadik században legalább háromszor semmizték ki, alázták meg, tették földönfutóvá – ma is akad gazember, aki erre készül. És ők soha nem mondták azt nekünk, hogy „gyerekem, ha ezt el akarod kerülni, hódolj be nekik”. Nem. Helyette azt mondták, hogy mindig tudd, mi a helyes, mi az igaz, mi a tiszta, mi a biztos. Biztos a családod, a hited, a hazád, a gyermeked, a múltad, a hagyományaid, aki ezeket támadja, az ördöggel cimborál.
És történjen bármi is, a déli harangszóra nagyanyám az asztalra tette a levest nagyapámnak. Azt a bizonyosságot árulnánk el, ha most engednénk ezeknek a gazembereknek. A haza is ott van Illyés magasában, és immáron Európa is ott van Illyés magasában. Minden más: talmi hazugság, önsorsrontás, vétek. Árulás. Én, mi nem erre szerződtünk, nem ezért alapítottunk Fideszt, nem ezt álmodtuk Wajdával és a nagyanyánkkal.
Ha most engedünk, mindent elveszítünk. Ha most engedünk, miránk többé ne számítson senki sem.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!