Aki ismeri Tormay Cécile Bujdosó könyvét az tudhatja, hogy egy női író tollából egészen más pillanatképek is megjelenhetnek egy kötetben egy adott korról. Ha egy olyan időszakról beszélünk, mint 1918–19 magyarországi kommunista terrorja, amely eseményeinek megismerése változatlanul tabunak számít a magyar történetírásban, úgy egy valódi csemegére számíthatunk könyvformába öntve.
Mert feltettük-e valaha azt a kérdést, hogy milyen lehetett például 1918 sötét Karácsonyán Magyarországon lakni, vagy milyenek voltak a vörösök „éji látogatásai”, a kényszermunkáltatás, hogy mily bátorság kellett az őskommunisták rémuralma alatt megtartani egy egyházi esküvőt? Milyen lehetett az első Május elsejét megélni? Milyen volt látni azt, amikor régi világbeli művészek beálltak – ki önként, ki kényszerből – szolgálni a vörös májust?
Pedig nagyjátékfilmre kívánkozó képkockák ezek történelmünk e sötét korszakából, s különösen aktuálisak, mert mint a kötet fülszövege is megjegyzi, az 1918-as és 1919-es bolsevizmus szellemi örökösei ismét bent ülnek a magyar Országgyűlésben és társadalmi hatásuk jelentős. Ha figyelmesen olvassuk Révayné naplóját, egyértelműen felismerhetjük őket, a céljaikat, szándékaikat. Talán most még időben vagyunk.
Mert elevenítsük csak fel, milyen volt az, amikor száz esztendeje a balliberális politikai ideológia hatalomra jutott. Károlyi Mihály és Kun Béla társadalmi felemelkedést hirdető programja a legvéresebb terrort hozta el, céljai tekintetében pedig Magyarország teljes megsemmisítése kezdődött meg, felszínre hozva az alvilág, a bűnözők, a terrorra hajlamos csőcselék uralmát.
Ezután pedig nézzünk körül a világban, Brüsszelben, avagy néhány magyarnak mondott párt háza táján. A könyv Gyermeki lelket pusztítják című fejezete mindezt tekintetbe véve különösen beszédes, hiszen gondoljunk csak a nemrég megjelent melegpropaganda könyvre, amelyet oly szívesen tukmálna rá a szülőkre, óvodákra a balliberális oldal.
No de ki is volt ez a hazafias úrhölgy, akinek volt bátorsága leírni irodalmi igényességgel családja, ismerősei, és saját hétköznapjainak kálváriáját ebben a vészterhes korszakban?
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!