Korhű koncertek a fertődi Esterházy-kastélyban
Balázs János és Tóth-Vajna Zsombor is zenélnek a fertődi Esterházy-kastélyban.
A rendezvény idei kiemelt témája, hogy bemutassa a török hatásokat a magyar népművészetben.
Kilenc játékfilm, 21 dokumentumfilm, 12 rövidfilm és 15 diákfilm indul a Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának díjaiért augusztus 16. és 23. között.
Nép kézműves hallgatók munkái mutatkoznak be.
Balázs János és Tóth-Vajna Zsombor is zenélnek a fertődi Esterházy-kastélyban.
Meg lehet-e érteni egy művészt korai fényképein és néhány töredékes naplóbejegyzésén keresztül?
A ’70-es, ’80-as évek beatkoncertjeinek képeiből nyílt kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen
2024. augusztus 23–25. között tartják az ország egyik legegyedibb hangulatú művészeti fesztiválját.
Újra elhozza a kilencvenes éveket.
Válogatás André Kertész polaroidjaiból a Capa Központban.
Bayer Zsolt tévésorozatának ősszel lesz az ulánbátori bemutatója.
A bált idén is az Anna Fesztivál kíséri.
A Fővárosi Nagycirkuszban 140 ifjú tehetség méretteti meg magát.
A világhírű supergroup augusztus 18-án a bazilika előtt lép fel.
A rendezvényt június 27. és 30. között tartják Kishegyesen.
Jövőre kerül képernyőre a tízrészes széria.
Futball- és kultúrtörténeti kiállítás nyílt a Budavári Palotanegyedben.
A kiállítás július 21-ig várja az érdeklődőket.
A Kultúrnemzet Videa-csatornáján elérhető a podcast második része.
A népzenétől a jazzen át a house-ig minden műfaj ott lesz az egy hét múlva kezdődő magyar filmszemlén.
A többszörös platinalemezes, már Grammy-díjra is jelölt formáció november 25-én lép fel Budapesten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.