Világbajnok is fellép az idei Anna-bálon

A bált idén is az Anna Fesztivál kíséri.

Forrás: MTI2024. 06. 26. 20:02
Balatonfüred, 2021. július 31.
A 196. Anna-bál vendégei a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2021. július 31-én.
MTI/Vasvári Tamás
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 199. Anna-bált rendezik július 27-én Balatonfüreden, a rendezvényre hatszáz vendéget várnak – közölték a város önkormányzatának honlapján. A bált hagyományosan az Anna Fesztivál kíséri, lesz operaest, szívhalászat, prímásgála és szerenádok éjszakája is. A bálozó nők ebben az évben halványbíbor porcelánszívet viselhetnek majd, amelynek színét a Tagore sétány rózsalugasa ihlette.

– Már készülnek a bál jövő évi 200 éves jubileumára is, amely egybeesik Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulójával is. E két bicentenárium fontos Balatonfürednek – hangsúlyozta a település polgármestere, Bóka István. Az Anna-bálra a város idén is meghívta a 18 éves balatonfüredi lányokat.

– A bál előtt hagyományosan a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a résztvevők, innen indul majd a zenés menet a megújult Anna Grand Hotelbe. A bálon az 1920–30-as évek világának zenéjét, hangulatát idézik meg, és

itt szavazza meg a közönség azt a 15 lányt, akik közül a szakmai zsűri kiválasztja a bál szépét és udvarhölgyeit.

– A bálon fellép majd Gájer Bálint, a Cotton Club Singers és Farkas Gábriel, a Mendelssohn Kamarazenekar pedig az egykori, híres Arizona mulató világát és díváit idézi meg. Énekel Zséda, Szűcs Gabi és Kozma Orsolya, négy pár swing-sztepp táncos is műsort ad, továbbá fellép a sztepptáncvilágbajnok Bóbis László is – tájékoztatott Kositzky Anett fesztiváligazgató.

– A bálon a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolják a palotást,

éjfélkor mutatják be a bál szépét és két udvarhölgyét, akik másnap a Kisfaludy Színpadon is bemutatkoznak, majd sétakocsikáznak a városban.

A bál szépeinek herendi porcelán serlegein a hagyományos Viktória-, Apponyi- és Rothschild-minták új színkombinációt kaptak. A bál négyfogásos gálavacsoráján kacsaduettet, mangalica-erőlevest, borjúszüzet és gyöngytyúkmellet, valamint fehércsokoládé-szuflét tálalnak fel.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg leendő férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848–49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.