Ki lop itt?

Magyar Bálint újra leckét adott az egész magyar politikai és közéletnek konstruktivitásból, együttműködési készségből. A botránypolitizálás mint fogalom – és nem is annyira mellékesen, mint gyakorlat – egyik honi feltalálója, úgy látszik, csak a másik félre értve tartja fontosnak azt, hogy fejeződjön be végre a sárdobálás. Amikor elindulnak politikai ámokfutásukra az ország útjain, akkor azonban egészen elképesztőeket bír mondani. A Baranya megyei önkormányzati fórum után például azt nyilatkozta, hogy az „Orbán-kormány meglopta az adófizetők többségét, amikor egyetlen fillért nem juttatott ellenzéki vezetésű önkormányzatnak a jövő évi új, címzett beruházási támogatásból”. Kíváncsi lennék rá, hány píárszakértő „agyal” a pártelnök környezetében annak érdekében, hogy ilyen vereteseket tudjon a rádión keresztül belekiabálni a vasárnap déli ejtőzéstől kábult fülekbe. De még érdekesebb kérdés, hogy a Kuncze-féle Belügyminisztérium vajon miért nem javasolta, hogy minden jelentkező önkormányzat részesüljön az akkor aktuális címzett támogatásból, különös tekintettel az akkor ellenzéki vezetés alatt állókra. Vagy tolvaj volt az MSZP–SZDSZ kabinet? Mert alig épült csatorna-, úthálózat abban az időben, és inkább bezárták több helyütt az intézményeket, mert a működésükre sem volt pénz, nemhogy újakat tudtak volna emelni az önkormányza-tok. Találnák persze pozitív példákat is. De készült-e arról kimutatás, mekkora előnnyel járt, ha az akkori polgármester szocialista vagy SZDSZ-es volt, netán ugyanolyan színű országgyűlési képviselővel megtámogatva? Magyar Bálint véleménye szerint a Fidesz-kormány szakmai kérdésekről is pártpolitikai döntéseket hoz, ha olyan önkormányzatokról van szó, ahol a polgárok többsége nem rájuk szavazott. Ez a gondolat már olyan magasan szárnyaló, hogy akár az elnök fejéből is kipattanhatott, nem kellett hozzá kommunikációs szakember. Hiszen még a hétéves kisfiam is tudja, hogy ez nem Fidesz-kormány, hanem koalíciós, következésképpen legalább „hárompárt-politikai” döntést kell hozni ahhoz, hogy egy háromszázalékos párt vezetője azonnal többségben érezze magát néhány nagyvárosban, és tolvajt kiáltva acsarkodni kezdjen. Hogy ezekben a városokban lakik az adófizetők többsége, azt soha nem számolta még ki senki, de az tény, hogy ott is adófizetők laknak, ahová jutott a címzett beruházási támogatásból, következésképpen nem a kormány lopott, hanem – mint már annyiszor – Magyar Bálint hazudott. Azt akarta elhitetni, hogy a Fidesz lenyúlja a városok fejlesztésére elkülönített pénzt, és saját céljaira használja, de legalábbis eldugja Schalkhammer szakszervezeti vezető és nagytőkés úr bányáinak egyikébe, azokról úgyis kevesebb szó esik mostanában. De nem hisszük el neki, és remélem, ebben mi vagyunk többségben. Így aztán megmosolyogtató az erőlködés, ami a hamis kiindulópontból most nem juttatja el ugyan az SZDSZ elnökének hagymázas gondolatait ahhoz az analógiához, ami Mussolinihez hasonlította Magyarország miniszterelnökét, de egy népirtó háborús bűnöst csak talál elmebeteg nyelvi leleményeihez. Azzal találta zárni ugyanis az MTI-nek eljuttatott szövegömlenyt, hogy „miközben Orbán Viktor közalapítványt hoz létre a Milosevics-kormány által elsorvasztani szándékozott szerb ellenzéki városok támogatására, szembe kell néznie azzal a megdöbbentő ténnyel, hogy a hazai ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal szemben a milosevicsi módszert alkalmazza”. Magyar Bálintnak és az egész SZDSZ-nek viszont azzal a megdöbbentő ténnyel kellene szembenéznie, hogy lehet ma már bánni az 1994-es koalíciót, le lehet tagadni a baloldaliságot, a tényeket és a tetteket tekintve ők sokkal közelebb állnak egy képzeletbeli politikai számegyenesen Milosevicshez. A fenti elnöki gondolatokról már nem is beszélve. Azok a megszokott módon bolsevik indíttatásúak, hiszen azzal vádaskodnak, amit maguk követnek el.