Lujza 2024. március 2.
logo

Futottak még...

1999.11.17. 23:00

Ha egyszer majd szebb időkben – reméljük, a közeljövőben – a lóversenyzés visszanyeri társadalmi rangját, az idei esztendőt a magyar lótenyésztés és -futtatás dicsőséges éveként fogják emlegetni. April Sun diadalmenete történelmet írt. April Sunt egy lelkes, áldozatkész és – mit tagadjuk – szerencsés magánfuttató, Bagi Imre tenyésztette. April Sun apja francia fedezőmén, a telivérek világában is ritka arisztokratikus származású Goldneyer, míg anyja az Írországból behozott April’s Folly. April Sun kétévesen nem sokat mutatott, erős növésben volt, ezért versenyben nem erőltették. „Megmutatták neki a pályát”, hadd szokja a hangulatot, futkározzon kedvére a gyepen. Harmadik és hatodik helyezése alapján még nem lehetett igazi képességeire következtetni, de a Hármas korona elnyerésére a legmerészebb álmodozók sem gondolhattak. Idén már a nyitónapon starthoz állt, egy gyengécske hendikepben könnyen nyert. Következő feladata a Háromévesek versenye volt. Ott sem volt túl acélos a mezőny, April Sunnak nem okozott gondot az újabb győzelem. A Nemzeti Díjban istállótársa, Esőkirály volt az egyértelmű favorit. Egymás között intézték el a versenyt, a mezőny többi tagjának esélye sem volt. Igazság szerint Esőkirálynak sem volt sok, April Sun könnyen lépett el mellette. Akkor már látszott: April Sun még sok mindent elérhet, s elhangzottak az első óvatos jóslatok a Hármas koronáról is. A Derby előfutamának számító Alagi Díjban April Sun nem indult, mert Pozsonyban állt starthoz. Az erős nemzetközi mezőnyt felvonultató Starohajske Derbyt nagy küzdelem után megnyerte. Június 27-én, a Magyar Derbyben kiemelkedő favorit volt, Esőkirály számított egyetlen ellenfelének, de őt sem az esélyek, hanem a „szent bizonytalanság” nevében játszották. April Sun egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy kit illet a derbi kék szalagja. Négy és fél hoszszal verte Esőkirályt, további tizenkét hosszra volt a harmadik helyezett. A Derby után a szakemberek egybehangzóan állították: April Sunnak a Hármas korona harmadik ágát jelentő St. Leger megnyerése sem okozhat gondot. Persze ez nem olyan egyszerű! A ló nem gép, akármilyen nüansznyi apróság véget vethet a szép terveknek. Két gyengébb futás következett. A Szlovák Derbyben a vert mezőnyben végzett. Ismét növésben volt, ez magyarázta rossz szereplését. A Szent István Díjban lovasa ostor nélkül lovagolta, ezért csak negyedik lett. Öt és fél kilóval gyengébben futott, mint az évjárat másik nagy sztárja, Pretty Prince. A St. Leger-ben azonban ismét tipp-topp volt, balszerencsés körülmények sem hátráltatták, biztosan nyert az örök második Esőkirály előtt. April Sun teljesítménye rendkívüli. Itthon hatszor futott, ötször győzött, több mint négymillió forintot nyert. Külföldön két versenyéből egyet nyert, körülbelül másfél millió forinttal gazdagította tulajdonosát. Bizonyos, hogy még nem ért teljesítőképessége csúcsára, későn érő típus, ezért jövőre még jobb eredményeket várnak tőle. (Bár a Hármas koronát többé nem nyerheti meg.) Bagi Imre méltán lehet büszke a lovára, de büszkék lehetünk mi is mindannyian, akik szeretjük a lóversenyt. April Sun sikerei jelzik: a magyar szakemberek értik még a szakmát, születnek még magyar földön is jó lovak. A feltételek egy része adott, hogy újra világszínvonalú legyen a honi lóversenyzés.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.