Holt írók társasága

Mintegy félszáz íróinterjút készített életében Bertha Bulcsu (képünkön). Kortársait faggatta műhelytitkaikról, életük folyásáról, szokásaikról, terveikről. Ezen beszélgetések közül adott közre egy csokornyit az író özvegye. Az interjúk a hatvanas és a nyolcvanas évek között készültek. A kötet keserű vonatkozása, hogy ma már sem az interjúk készítője, sem a megszólaló mesterek nincsenek közöttünk.Tizenhét író és költő vendégeli meg Bertha Bulcsut. Kölcsönös közöttük a figyelem, a megbecsülés. Az interjúkészítő az idősebb mestert, a megszólaltatottak az írótársat becsülik partnerükben. Bertha Bulcsu oldottan, csevegve, bort nyakalva lát munkához, ám figyelme lankadatlanul pásztázza interjúalanyait. Ismeri a műveiket, ezért kérdései sokszor személyre szabottak. Másszor vissza-visszatér egy-egy motívumhoz. „Mi a kedvenc ételed, italod és illatod, hiszel-e a földön kívüli életben?” Ilyesfélékkel rukkol elő. Megint máskor rögtönöz, idomul az alkalomhoz. A fontos és kevésbé fontos kérdések és a megszólalók hol aggályosan pontos, hol alkalom szülte válaszai végül izgalmas portrékat kerekítenek ki. Cseres Tibor kertészkedéséről, Csorba Győző manicheizmusáról, Illyés Gyula visszafogottan is pontos korértelmezéséről, Nagy László emlékeiről, Várkonyi Nándor őshistóriai tűnődéseiről és Weöres Sándor rögtönzéseiről, amelyekről sokszor csak utóbb derül ki, milyen pontosak és egyedülállók az első hallásra meghökkentő megállapítások. A színes interjúk valamiféle „mellérendelő” szemlélettől válnak igazán izgalmassá. Fontos, hogy Zelk Zoltán kedvenc étele a káposztás kocka borssal meg a habart hideg bableves. Ahogy az is, hogyan bujkált a világháborúban Örkény István, meg hogy Mándy számára minden, ami a Soroksári úton túl helyezkedik el, külföld. Fontos, hogy Nagy László hogyan szokott a repülésről álmodni, és fontos az is, hogy Kormos mi mindent kapott a nőktől. Cseres Tibor gyerekkori, székelyföldi emlékei éppúgy átvilágítanak az író arcképén, mint kései műveinek tragikus mozzanatai. Megtudhatjuk, hogy Karinthy Ferenc, akiről mindenkinek a vízipóló jut az eszébe, nem is akármilyen nyelvtudósként indult, s idős korában el is jutott finnugor nyelvrokonaink közé, ahol tudós nyelvészként is szemügyre vette archaikus életüket. Rokonszenves az is, ahogy egy-egy megszólított elhárítja a kérdést – „nem tudom, ezen még nem gondolkodtam” –, mert e tűnődő bizonytalanság is hozzátartozik az alkotói műhöz, nem csak a pontos válasz, a sokszor már-már szentenciaértékű mondat. Bertha Bulcsu könyvét egy szellemes öninterjú zárja. Önvallomás? Műhelyparódia? Egy avatott tollú író szól önmagáról, és akár tűnődve bölcselkedik, akár humorizál vagy csak cseveg, pontos tollal rajzolja a portrét, jelen esetben az önarcképet, amelynek tanulsága jelen idejű, egyúttal immár irodalomtörténet is.