Az idei nyugdíjemelést kifogásoló beadványokról tegnapi ülésén sem döntött az Alkotmánybíróság (Ab). Halmai Gábor alkotmányjogász szerint a testület nem kötelezheti a kormányt arra, hogy egy adott összeget kifizessen.Az év elején több szervezet is a taláros testülethez fordult, többek között azért, mert a Horn-kormány idején elfogadott nyugdíjtörvény módosításának tervezetét érdekegyeztetés nélkül terjesztette a kormány a parlament elé. Sérelmezték azt is, hogy míg a korábbi jogszabály szerint az idén a nyugdíjasok egyszeri, nagyobb mértékű – átlagosan 20 százalékos – emelést kaptak volna, addig az Orbán-kormány átlagosan csak valamivel több mint 14 százalékot biztosított. (Ugyanakkor az idén differenciáltan emelték a nyugdíjakat, ennek következtében a legkisebb nyugdíjak 25 százalékkal növekedtek.) Halmai Gábor alkotmányjogász lapunknak elmondta: az Ab nem kötelezheti a kormányt arra, hogy egy konkrét összeget kifizessen. A testület a kifogásolt jogi szabályozásról mondhatja ki, hogy alkotmányellenes, ezután pedig a döntéshozók feladata, hogy az alkotmányos alternatívák közül válasszanak.
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438164_auto_resized.jpg)
Visszatér a kánikula, mutatjuk, melyik lesz a legforróbb nap