Következő mérkőzések
Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország

Nemzeti szabadelvűség mint az SZDSZ trójai falova

Tóth Gy. László
1999. 11. 19. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelek szerint történhet bármi, bizonyos elképzelések és vágyképek elpusztíthatatlanok, következésképpen halhatatlanok. Erről tanúskodik Mezei Balázs filozófus legújabb színvonalas és korrekt vitaindító írása, ami a Napi Magyarország hasábjain látott napvilágot (A nemzeti szabadelvűség talaja és a kiegyezés, 1999. november 4.). Valószínűleg sokak álmát fogalmazta meg akkor, amikor kísérletet tett arra, hogy bebizonyítsa: különböző, méltányolható okokból szükséges, lehetséges és kívánatos az SZDSZ és a Fidesz-Magyar Polgári Párt valamilyen szintű együttműködése, összefogása. Írása elején az SZDSZ-es politológusokhoz és publicistákhoz hasonlóan Mezei Balázs is javasolja a politológia két alapfogalmának – a „baloldalnak” és a „jobbol-dalnak” – a használaton kívül helyezését, mivel ezek szerinte lényegében használhatatlanok, mert csak „tartalmatlan” megkülönböztetések leírására alkalmasak. Attól függetlenül, hogy egy-egy politikai fogalom jelentéstartománya időnként valóban változik, és a politikai pártstruktúra is módosulhat, hazánkban a hagyományos bal–jobb ellentétpár kitűnően használható a helyzet áttekintésekor, mindössze azt kell világossá tenni, hogy ki mire gondol e fogalmak használatakor, továbbá számíthatunk-e arra, hogy az adott definíció szélesebb körben elfogadásra és megértésre talál. Ennek egyik legfőbb kritériuma a fogalmak, illetve a definíciók lábjegyzetelés nélküli használhatósága. Kissé leegyszerűsítve: a mai Magyarországon, az adott helyzetben általánosan elfogadott, hogy baloldalinak tekintünk minden olyan pártot, amelyik politizálásának és tevékenységének tényleges középpontjába az egykori kommunista és reformkommunista struktúrák és személyek védelmét helyezte, ideértve a különféle utódszervezetek – máig megőrzött – kivételezett helyzetének biztosítását is. Baloldaliként írható le tehát az összes posztkommunista párt és (szak)szervezet, valamint a velük együttműködő balliberális SZDSZ. Velük szem-ben állnak a különböző indíttatású, eltérő politikai filozófiát valló jobboldali pártok és csoportok, amelyek közös jellemzője, hogy antikommunisták, és sem eszmeileg, sem szerveze-tileg, sem személyileg nem kötődnek az elmúlt évtizedek diktatúrájához, ezért a valódi és minél teljesebb rendszerváltozás végigvitelé-ben, azaz a polgárosodás megvalósításában érdekeltek. Ilyenek a polgári, nemzeti szabadelvű, konzervatív és keresztény erők, illetve ezek különféle alakzatai, változatai. A magát liberálisnak gondoló értelmiség egyébként azért nem szereti a kétpólusú politikai szerkezetet, mert ő maga szeretne harmadik politikai erőként úgy feltűnni, mintha a politikai struktúrának ő maga nem lenne szerves része. A baloldal–jobboldal kérdését azért igyekeznek megkerülni, hogy alapvető kérdésekben ne kelljen színt vallaniuk. Az új kategóriák bevezetése – konformista, reformista – Mezei Balázsnál ugyan nem ezt a célt szolgálja, de erre is jó. A szerző szerint a két párt közötti közeledés alapja a nemzeti szabadelvűség lehetne, mivel ez az eszmekör egyik párttól sem idegen, ráadásul „az SZDSZ-nek nyitnia kell a Fidesz felé”, mert különben a teljes ellehetetlenülés fenyegeti. Mezei (egyébként tévesen) ennek jeleként értékeli a – sokak szerint csekély érdeklődést kiváltó és alacsony színvonalú – Szabadelvű hitvallás című SZDSZ-es brosúrát, valamint azt a – tárgyilagos kívülállókat is meglepő – tényt, hogy az „SZDSZ visszatért a polgári kifejezésmódhoz”, és önmagát liberális, polgári pártként kezdi definiálni. Érvelése szerint erre a nagy megbékélésre azért lenne szükség, hogy a Fidesz ismét közelítse magához a rendszerváltó értelmiség egy részét, és ne veszítse el azokat a szavazókat, akik miután az SZDSZ-ben csalódtak, most jobb híján az MSZP felé fordulnak, pedig közülük „sokan kiváló szakemberek, és a demokrácia, a nemzeti szabadelvűség elkötelezettjei”. (Itt egy sajátos belső ellentmondást érhettünk tetten, ugyanis ha mindez így igaz, akkor ezek a választók mi vonzót találnak az értékelhető programmal nem rendelkező, ideológiailag pedig azonosíthatatlan és definiálhatatlan posztkommunista-szocialista, álszo-ciáldemokrata MSZP-ben?) Nem arról van szó inkább, hogy ismét kísért a múlt? Az áhított megbékéléshez egyébként is két fél kell, ám pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a posztkommunista és a bal-liberális politikai erők éppen most engedték ismét szabadjára a különféle VIP-listákról is ismert szellemi pitbulljaikat, akik ízekre szednek mindenkit, akit csak érnek. A jelek szerint a haladó baloldal hívei a harcmezőn – akciózás közben – érzik igazán jól magukat. A polgári konszolidáció, a csend elbizonytalanítja és irritálja a mértékadó baloldal tagjait, akiknek ilyenkor a haladó baloldal helyes haladási irányáról kellene valamit mondaniuk mindenre elszánt híveiknek. Nem csoda, hogy ehelyett szívesebben csatáznak. Ez lényegesen egyszerűbb, hisz ilyenkor elegendő mindössze annyit mondani, hogy mindenkivel szemben ők a demokrácia kizárólagos és valódi védelmezői, rajtuk kívül mindenki más ellenség. Ráadásul hazánkban nem létezik az a fajta egységes „nemzeti szabadelvűség” sem, ami sokak szerint egy Fidesz– SZDSZ együttműködés eszmei alapja lehetne. Ezzel kapcsolatban korábban már többször kifejtettem, hogy a hazai, politikai liberalizmus történetének a lényege éppen az, hogy az egykor közös eszmei alapokról – a klasszikus liberalizmus talajáról – induló két párt mára nagyon messze jutott egymástól. Az SZDSZ egy politikai identitászavarral küszködő ballibe-rális párttá vált, míg a Fidesz ma már a politikai polgári jobbközép meghatározó pártja, amelyben a nemzeti szabadelvűség mellett ma már a konzervativizmus és a kereszténydemokrácia elvei és értékei is egyre inkább meghatározó szerephez jutnak. A rendszerváltoztató erők ’94-es elárulása és a ’98-as választási vereség után a szabad szemmel alig látható Szabad Demokraták Szövetsége napjainkban egy kétségbeesett, sokszor már nevetségessé váló megújulási kísérletbe kezdett, aminek ma már egyetlen nyilvánvaló célja, hogy az SZDSZ továbbra isparlamenti párt maradhasson. Reménybeli harmadik erőként ezért tagadják a magyar politikai élet kétpólusúvá válását: önmeghatározásuk szerint az SZDSZ liberális pártként középen áll. Elutasítják a baloldalt és a jobboldalt, továbbá a rasszizmust, az idegengyűlöletet, a rendpártiságot stb. Az MSZP-től való távolságtartás kérdésében egyébként már most sincs meg a szükséges egyetértés. Fentiek ékesen bizonyítják, hogy az SZDSZ tíz év után is lényegében ugyanazzal a gondolati tisztázatlanságból fakadó politikai identitászavarral küzd, ami megalakulása óta jellemzi. Tévedés lenne azt hinni, hogy az SZDSZ most valódi polgári párttá vált. Mindössze arról van szó, hogy az elhíresült szürkeállomány mára végképp teljesen elszürkült, és – mozgástér hiányában – mindössze azzal a nem túl eredeti gondolattal voltak képesek csak előállni, hogy mérkőzzenek meg a Fidesszel: melyikük az igazi polgári párt. Ez már csak azért is szánalmas célkitűzés, hiszen korábban az SZDSZ-es politológusok és bértollnokok hada arról próbálta meggyőzni a magyar közvéleményt, hogy a polgári szónak lényegében nincs semmi értelme. (Ezt a tényt egyébként Mezei Balázs is rögzíti.) De mindettől – és az SZDSZ változó frazeológiájától – függetlenül a legsúlyosabb probléma mégiscsak az, hogy a szabad demokraták 1990 óta a létező baloldal érdekében politizáltak, hiszen érdekvédő és érdekérvényesítő tevékenységüket elsősorban a késő kádári elitek érdekében fejtették ki. Hiába próbálják most elhitetni magukról, hogy a Coca-Cola mellett csak az SZDSZ, Demszky és az Új Generáció az igazi, ezt a szöveget ma már a szabad demokraták által szervezett egy-egy úti-buli (ejtsd: road-show) közönségének sem lehet könnyű beadni. És hát a Hit Gyülekezetéhez való viszonyról sem ártana néhány őszinte és tisztázó szót szólni. Gyűjtöttek-e imakommandók szavazócédulákat az SZDSZ-nek? Fentiek alapján azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a Fidesz által képviselt nemzeti szabadelvűségnek semmi köze az SZDSZ által képviselt életidegen, doktriner, baloldali liberalizmushoz, amely ráadásul furcsa módon érzéketlen a szociális kérdések iránt, és lényegét tekintve egy elitista, individualista irányzat, amelyik éppen ezért szemben áll a természetes közösségekkel is. Emellett minden értéket egyenlőnek tekintenek, idegenkednek a tradícióktól, a nemzeti identitástól, a nemzeti kultúrák fokozott védelmétől stb. Az SZDSZ valójában az úgynevezett „nyitott társadalom” és a másság híve: a deviánsok, a kisebbségek és a szekták bátortalan pártja a széles nyilvánosság előtt, ám annál harciasabb a szubkultúrák világában. Eléggé nyilvánvaló, hogy az SZDSZ által képviselt értékeknek aligha van közük Kossuth, Eötvös vagy éppen Deák nemzeti szabadelvűségé-hez. Mezei Balázs eljátszik azzal a gondolattal is, hogy vajon mi történt volna akkor, ha az SZDSZ 1994-ben nem lép koalícióra az MSZP-vel. Csakhogy a történelemben nincs értelme az ilyen felvetéseknek. Napóleon annak idején vesztett Waterloonál: ennél többet nem érdemes ezzel foglalkozni, mert azt senki sem tudhatja, vajon hogyan alakultak volna a dolgok akkor, ha győztesként hagyja el a csatateret. Az SZDSZ sorsa ráadásul különben sem 1994-ben dőlt el, hanem már 1991-ben a balol-dali, antifasiszta egységfront, az úgynevezett Demokratikus Charta létrehozásakor, amikor a szabad demokraták vállalták az egykori kommunisták erkölcsi rehabilitálását, szalonképessé tételét. A Mezei Balázs által említett „testvéri kapcsolat” a Fidesz és az SZDSZ között a valóságban sohasem létezett, a tíz évvel ezelőtti közös célokra pedig ma már egyébként sem alapítható semmiféle politikai együttműködés, ettől függetlenül – nosztalgiázás helyett, és a rend kedvéért – vegyük sorra azokat az eddig fel nem sorolt okokat, jelenségeket és tényeket, amelyek fentieken kívül lehetetlenné teszik a két párt közötti viszony jelentős javulását. Mindenféle közeledést eleve és alapvetően kizáró oknak tűnik, hogy a két pártban jelenleg nincs semmi, ami közös: programjuk, vallott, vállalt és képviselt értékrendjük, valamint jövő- és társadalomképük olyan mértékben tér el egymástól, ami csak politikai ellenfelekké teheti őket. Ez önmagában lehetetlenné teszi az együttműködés bármilyen formáját. És akkor még a morális és ideológiai eredetű ellenszenvekről, valamint a személyi ellentétekről nem is beszéltünk. Ráadásul az SZDSZ egy abszolút homogén párt, amelyikben már hosszú évek óta gyakorlatilag korlátlanul érvényesül egy jól behatárolható szűk csoport akarata, ezért velük szemben a párton belül nincs alternatíva. Mezei Balázs rossz nyomon jár, ha azt hiszi, hogy a „Fidesszel szembeni gyűlöletretorika” kiötlői és megvalósítói félreállíthatók. A Fidesz és az SZDSZ elő-életének ismeretében szinte érthetetlen, hogy magukat komolyan vevő értelmiségiek rendszeresen úgy sürgetik a két párt közötti közeledést, mintha ennek bármiféle reális alapja lenne. Ezek közé tartozik többek között Csizmadia Ervin politológus, a Magyar Nemzet publicistája is: ő például egyszerre vonzódik az SZDSZ-hez és a Fideszhez, valamint saját függetlenségének mítoszához. Ez utóbbinak, valamint politológusi hitelének persze nagyon sokat ártott, hogy – balliberális kollégáival együtt – képes volt megírni a demokratikus ellenzék és a szabad demokraták történetét úgy, hogy a Hit Gyülekezetének valódi szerepét lényegében elhallgatta. Az olvasó csak találgathat: egyszerű felületességről vagy tudatos elhallgatásról volt-e szó? A Fidesz-Magyar Polgári Párt az elbizonytalanodott baloldali és balliberális szavazók esetleges megnyerése érdekében nem tehet elvi engedményeket, nem változtathatja meg jelenlegi politikai profilját, ami egy hosszú és szerves fejlődés eredményeként jött létre. A Fidesz-Magyar Polgári Párt a magyarországi politikai jobboldal integrálóereje: itt találhatók mindazok a racionális, polgári jobbközép erők és személyek, amelyek, illetve akik elutasítják a posztkommunista baloldal minden változatát, ideértve az identitászavarral küzdő balliberálisokat is. Ez ma már olyan adottság, amin változtatni nem lehet – és nem is szabad. Mert a Fidesz-Magyar Polgári Párt – jobbközép pozícióban elfoglalt – nagypárti és gyűjtőpárti mivoltának megkérdőjelezése beláthatatlan következményekhez vezethet. A szabad demokraták eddigi történetét áttekintve, ha a polgári erők a várvédők, akkor a nemzeti szabadelvűség valójában az SZDSZ „trójai falova”. A szerző politológus, a miniszterelnök tanácsadója

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.