Nehéz indulatok nélkül szavakba önteni azokat az érzéseket és benyomásokat, amelyek napjainkban ismét felszínre kerültek, a Hit Gyülekezete-médiacsata láttán, hallatán, olvastán az emberben kialakultak.Végre az Országház szintjén nyilvánosságot kapott Molnár Róbert FKGP-képviselő jóvoltából legalább egy része a Németh Sándor vezetőlelkész által művelt lélekrombolásnak, lelki terrornak, hívőkizsákmányolásnak, politikailag is téves állításoknak.Erre mi történik? Perelnek.„Perelj Uram a velem perelőkkel” – ezt a címet hozza a Hit Gyülekezete újságja, a Hetek. A cikk mindvégig Bartus László magatartását vitatja, elemzi, aki Németh Sándor szerint jól tudja, hogy ő – Németh Sándor – nem „feljelentgetős polgár, aki az állami igazságszolgáltatástól kéri az elégtételt”.Csak éppen perel!A vezetőlelkész ezzel a cikkel le is zárja a vitát, maga helyett szóvivőjét, Morvay Pétert küldi a frontvonalba, aki megpróbálja fehérre mosni a szennyest.A csata – egyelőre – elvi síkon folyik, politikai-gazdasági kérdések vannak napirenden. De amikor a szóvivő azzal büszkélkedik, hogy a gyülekezet „önfenntartó”, az embernek görcsbe szorul a gyomra, mert kinek a pénzéből önfenntartó? Azoknak a szerencsétlen, elvarázsolt hívőknek a pénzéből, akik a tizedet és egyéb adományokat fizetik, hogy a vezetőlelkész elszámoltatás nélkül azt tegyen vele, amit akar!De beszélni kellene a médiában a gyükekezet destruktív jellegéről, család- és társadalomromboló hatásáról is. Molnár Róbert mellett ki kell állni minden jóérzésű hívő és nem hívő embernek, hogy ez a folyamat végre megállítható legyen. Ezt kívánja a családok és társadalom fennmaradása. Köszönjük Molnár Róbertnek, hogy bátor volt megtenni, amit a szülőknek – nekünk nem volt lehetőségünk.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
