Kéjes történelem

Idétlen kifejezés ez a türelmi zóna. Az ember állandó késztetést érez, hogy bugyuta szójátékokat gyártson belőle, és kétértelműen heherésszen hozzá. Szóval türelem szükségeltetik a zóna létrejöttéhez meg elviseléséhez is. A városatyák nem kapkodnak, hogy kialakítsák a kósza szerelem terepeit. Nem csodáljuk. Melyik kerületi polgármester lelkesedik azért, hogy az ő városrészébe bemasírozzon egy sereg szakadt céda meg a hozzájuk tartozó stricik hadoszlopa? Kész környezetszennyezés, konkrét és átvitt értelemben egyaránt. De a polgármesterek kényszerhelyzetben vannak, törvény kötelezi őket is.A prostitúció állítólag valamiféle szolgáltatás. Igény van rá, az kétségtelen, de az orgazdaságra meg a bérgyilkosságra is mutatkozik társadalmi igény, ezen „hivatásoknak” mégsem alakítanak ki türelmi zónát. A polgármesterek előbb-utóbb ráfanyalodnak, hogy üzekedési körleteket jelöljenek ki a kerületükben, de a megnyugtatónak nevezhető megoldás még odébb van. Hiszen az egész ügy azon fordul, hogy a kéjipart törvényes keretek közé szorítsák. S ez nem csak a polgármesterek tartózkodásán múlik, sőt rajtuk a legkevésbé. Nagyobb erők működnek a törvényes rend ellenében. A lányok is kézzel-lábbal kapálóznak minden törvényi felügyelet ellen. Számukra a hatósági ellenőrizetlenség a szabadság illúzióját kelti, a kéjrabszolgaság státusa az „önmegvalósító függetlenség”.Megbecsülhetetlen, hogy hány milliárd forintot termel a prostitúció, és ez mind „tiszta” pénz, nincs róla számla, nincs könyvelve, az APEH, ha megfeszül, akkor sem fér hozzá. De ez a pénz nem falusi libák, analfabéta lotyók zsebében marad, hanem ügyvédekkel körülvett, „törvényes” vállalkozókként érzékenykedő selyemfiúkat gazdagít. Ők pontosan tudják, hogy ebben a kisebbséget, másságot pátyolgató világban a „luvnyákat” sem nagyon háborgathatják, ők pedig, személyiségi jogokkal bíró, „tisztes” ügyvezető igazgatókként gyakorlatilag érinthetetlenek. Sok milliárd forintért sok mindent lehet vásárolni, akár társadalmi befolyást is. Elemi érdekük, hogy a türelmi zónák kialakításának idejét a lehető legvégső határig kitolják, s a liberális városvezetés, meglehet, önkéntelenül, a kezükre játszik.Volt idő, amikor a törvény szigora felügyelte a prostitúciót. Az érdem Thaisz Eleké, Pest város, majd – a főváros egyesítése után – Budapest főkapitányáé volt. Igaz, a főkapitány úr egészen sajátosan értelmezte a törvényes rendet, mert a város kéjpiacát nemcsak ellenőrizte, hanem a saját hasznára is működtette. Thaisz Elek (1820-1892) jó rendőr volt, a bűnözők rettegtek tőle, már amelyik nem volt az üzletfele. Thaisz a szabadságharc alatt őrnagyként szolgált Görgey seregében, a bukás után tízévi várfogság lett a jutalma. Egy kétes hírű hölgy, a Hímző (ma: Cukor) utcai kupleráj tulajdonosnője, Grünfeld Terézia, ismertebb nevén Luft Rézi járt közben érdekében, hogy enyhítsék ítéletét.Thaisz 1861-ben lett Pest rendőrfőkapitánya. Rendkívüli módon vonzották a feslett erkölcsű nőszemélyek, odaadó hitvest is közülük választott. Megszöktette a rossz hírű Neue Welt mulató (a mai Vígszínház helyén állt) kasszírnőjét, Reich Fánit. A hírhedt némber férjezett volt ugyan, de ragaszkodó urát Thaisz tébolydába záratta, így a válásnak nem volt akadálya. Thaisz és Fáni asszony nagy pénzekért árulták az alvilági kocsmák, kávézók, bordélyok nyitására szóló engedélyeket, ezenkívül minden kuplerájtól, kerítőtől, prostituálttól sápot szedtek. Segítségükre volt az asszony sógora, Brick Mayer, aki a behajtó szerepét töltötte be. Brick Mayer civil foglalkozása szerint betörő volt, de kinevezték rendőrbiztosnak. Pest város tanácsa 1867-ben rendeletet hozott a bordélyházak és a kéjhölgyek működéséről, ezt később az egyesített főváros is átvette. Ebben szerepel, hogy minden nő, aki bordélyba akar belépni, először köteles a főkapitány előtt megjelenni, aki személyesen elbeszélget vele.Budapest a múlt század második felében a nemzetközi leánykereskedelem központja volt. Innen látták el „friss hússal” Európa és Ázsia nyilvánosházait, de jutott áru bőségesen Latin-Amerikába is. Attól sem kellett félni, hogy a hazai piac ellátatlan marad. A fentebb említett rendelet meghatározta, hogy a fővárosban negyven bordélyház működhet. Thaisz és bájos neje nagylelkűségének köszönhetően az 1870-es években száznál több örömtanyán, ahogy akkoriban nevezték, tolerált házban várták a kéjhölgyek a kuncsaftokat. Abban az időben a főváros lakossága 300 ezer fő volt, a polgárok igazán nem panaszkodhattak a szexipar „alacsony volumene” miatt.Történészek szerint az az időszak volt Budapest fénykora. Lendületben volt a város.