Film a szeretet hatalmáról

Almási Tamás dokumentumfilm-rendező tavaly december 4-én a Kamera Hungária '99 televíziós filmfesztiválon Tehetetlenül című filmjével az alkotói zsűri kategória-, valamint a fesztivál nagydíját nyerte el. Az ózdi kohászati művek pusztulásáról beszámoló alkotás bemutatása után a rendező az idei, 31. Magyar Filmszemlére a Duna TV támogatásával elkészítette a Szerelem első hallásra című dokumentumfilmet, amely a szemle dokumentum kategóriájának nagydíját kapta meg a zsűritől. A filmet március 31-én este kilenckor vetíti az MTV 1.- A Szerelem első hallásra című film szinopszisából nem egy, akár édeskés sikerfilmet is forgathatott volna. Ön megtalálta a hiteles megoldást. Hogyan bukkant rá a történetre?- A szerelem első hallásra későbbi kérdező riportere, Vágó Ágnes újságíró, akivel az Ítélettelenül című 1991-es filmem forgatásakor is együtt dolgoztunk, elhozta nekem a szereplőkről szóló cikkét. Először úgy véltem, túlságosan intim, magánéleti szférába nyúlnék bele, ha megfilmesíteném a történetet. Ám amikor megismertem a szereplőit, gyökeresen megváltozott a véleményem. A történet szenzációs mélysége a különleges emberi kapcsolatok eleven megjeleníthetőségében van. E három ember viszonyának ereje olyan nagymértékű s olyan őszinte és elemi, hogy a gondolataim, a prekoncepcióim már nem számítottak. A hatalmas téma beszívott, berántott saját középpontjába. Találkoztam a szereplőkkel. Először kedvesen, de határozottan elutasítottak: nem akartak semmiféle nyilvánosságot. S ezek után, folytatva a beszélgetést, eljutottunk odáig, hogy igent mondtak, s nemcsak hogy vállalták, de alakították is a filmet.- Akár a tizenegy tételes ózdi film szereplői.- Szerintem akkor sikerülhet igazán egy dokumentumfilm, ha a szereplői akarják a filmet, s hajlandók alkotótársainkká is válni. Ha számukra is fontossá válik, hogy hitelesen elmondjuk, megmutassuk, megéljük, ami velük történik vagy történt. A család olyannyira vállalta a filmet, hogy alakítója is lett. Ennek köszönhetem azt a jelenetet, amelyet templomnak hívok. Arra gondolok, amikor a feleség elvisz engem a klinika egyik félreeső zugába és letérdel. A férje, Laci a háttérben ül, mint egy bűnbánó szent vagy a megtért tékozló fiú, Kati pedig szinte imádkozva mondja el intim titkaikat, amelyeket igazából és teljességgel még ők ketten együtt sem beszéltek meg. S ez olyannyira a család érdeme, hogy amikor már szinte teljesen elkészültünk, Kati megkérdezte tőlem: elégedett vagyok-e az anyaggal, Istennek hála, már voltunk annyira baráti viszonyban, hogy be mertem vallani: nem igazán. Úgy érzem, nem mondtak el nekem mindent, s ők sem tisztáztak magukban bizonyos dolgokat, mert túl idilli és tiszta az összkép. S azt kértem, hogy amennyiben mégis van valami, amit még fontosnak tartanak, még nem késő. S ennek hatására mesélték el nekem azt, amit korábban két-három éjszakai beszélgetés során sem beszéltek ki magukból teljesen. Kati bevallja, hogy tiszta szívből adni akart és boldogan adott egy vesét a saját férjének, amellyel megmentette. S azt remélte, hogy a férje is ugyanezt az eufóriát érzi majd. Ám az igazi dráma akkor következett be, amikor kiderült, hogy a férj nem tudott annak örülni, hogy a felesége ad neki. Őszintén remélem, hogy akár az ózdi dráma megörökítésekor, akár a Szívügyem című, tragikus végkifejletű szívátültetésről szóló filmemben, akár Kati, Laci és Feró fölemelő történetében sikerült az érdekes tárgykörön túl a mindannyiunkban lejátszódó lelki folyamatokat, a bizakodó, az élő és az életet igenlő ember sorsdrámáit is megragadom. Szándékaim szerint filmem alapvetően a szeretetről szól.- A szeretet, mint téma, továbbra is foglalkoztatja?- E találkozásból olyan fantasztikus lelki muníciót kaptam, hogy lassan tizenöt év után én is szeretnék újra játékfilmet készíteni a szeretet hiányáról. A történetét egy erdélyi kisfiú valóságos esete nyomán írjuk Török Mónikával és Radnai Annamáriával. A gyermek átszökött Magyarországra, kóborolt Pesten. Aztán egy rendőrkapitánynő megtalálta, s kiderült: az anyja után jött, aki tíz-tizenöt évvel ezelőtt a jobb élet reményében menekült Erdélyből Magyarországra. Csak a gyerekéről feledkezett meg. Filmemben párhuzamosan futtatnám az anya és a fiú gyerekkorát. Az utóbbié a jelenben, az előbbié a Ceausescu-érában játszódik. Szomorú közös történelmünk parabolája lesz. A címe szo-morú, beszédes, gunyoros: KÁEURÓPA.