Rendszerváltások a fóti Károlyi-kastélyban

Fót neve összeforrt a gyermekvárossal, amely 1957-ben a Károlyi-család kastélyát és a negyvenhárom hektáros parkot vette birtokba. Öt éve visszatért hajdani otthonába gróf Károlyi László, aki alapítványt hozott létre a kastély és a park megmentésére, a széthordott tárgyak és családi emlékek összegyűjtésére, amelyekből az épület egy részében – a nagyközönség számára máris nyitott – múzeumot rendeztek be. A gróf felesége, Erzsébet asszony a gyermekközpont fővédnökeként segíti a gyermekek külső otthonokban történő elhelyezését. Karácsonyra minden gondozott ezüstláncot kapott a házaspártól, a medálokba a gyermek monogramját és a Károlyiak címerét vésették.Ma már bárki besétálhat a pár éve Ká-rolyi István nevét viselő gyermekközpontba, s órákig bolyonghat a hatalmas területen anélkül, hogy mindent látott volna. A neoklasszicista kastélyban a Károlyi-család olyan nagyságokat is fogadott, mint Ferenc József császár. Az udvar felőli szárnyhoz konyhaként szolgáló csúf szocreál téglaépületet ragasztottak a stílusra fittyet hányó kezek. Az ország első angolparkja, ahol Erzsébet királyné lovagolt, és amelyet kertészek hada ápolt, most lehangoló látványt nyújt. Valaha ékszerként csillogott benne a három tó, közülük kettő védett. Környéküket szemét borítja, piszkos vizükben nem látja magát az ég, felszínükön zacskók, műanyag palackok sodródnak a széllel.Az erdő szépsége is megkopott – az értékes, különleges faritkaságokat rég kivágták -, elvadultan, gazdátlanul burjánzik. A házak közötti játszóterek mászókáit kúszónövény vette birtokba, a körhinták oldalukra dőlve rozsdásodnak, hinták nélkül álló vaskeretek éktelenkednek a tájban. Ki tudja, mi lesz a kétszintes, régen kórházként működő betonkockával és a drótkerítéssel körülvett, szebb napokat látott, ütött-kopott medencével, amelynek közelében a kabinok első pillantásra leginkább falusi árnyékszékre emlékeztetnek?A repedezett aszfaltutak óhatatlanul visszavezetnek abba a korba, amely nagyratörésében nem ismert mértéket. Itt is monumentálisat alkotott, amikor létrehozta Európa legnagyobb gyermekintézményét, a kilencszázhúsz férőhelyes gyermekvárost, amely a nyolcvanas évek elejéig kollégiumi rendszerben működött, és nagy létszámú csoportokban nevelte az állami gondozott gyermekeket.- A nyolcvanas évek közepén már érezhető volt az európai hatás, amely később a gyermekvédelem lassú átalakulásához vezetett – mondja Csáky László igazgató, aki tíz éve vezeti az otthont, s jóval a gyermekvédelmi törvény 1997-es megszületése előtt megkezdte az itteni intézményrendszer átalakítását, lakásotthonok létrehozását. – A gyermekváros régi kapcsolatot ápol a németországi Bochumban lévő evangélikus gyermekotthonnal. Az ott szerzett tapasztalatok egyértelműen bebizonyították, hogy a kollégiumi rendszer nem alkalmas ennek a feladatnak az ellátására. Saját erőből fogtunk hozzá az átalakításhoz, amelyben szerepet játszott a gyermeklétszám fokozatos csökkenése, de az a szemlélet is, amely szerint a gyermekeket a családi életre kell nevelni. Erre a meglévő környezet alkalmatlan volt. Harminckét lakást alakítottunk ki az intézmény területén, így 1993 óta Fóton minden gyermek kis létszámú otthonokban él. Igaz, jelenleg már csak tizenkettőben laknak tízfős csoportok. Egy pedagógus és négy nevelő irányításával, de önállóan gazdálkodnak.- Ez ugyan igazi előrelépést jelentett a régi rendszerhez képest – folytatja az igazgató -, mégis hamar bebizonyosodott, hogy a telepszerűen kialakított, külvilágtól elzárt lakásotthonok sem szolgálják megfelelően a serdülők későbbi beilleszkedését a társadalomba. A bochumiak ebben is előttünk jártak, s a példájukat követve mi is elkezdtünk a telepen kívül házakat, lakásokat vásárolni. Ez a folyamat 1995 óta tart, és azt látjuk, hogy a kisebb falvak lakói jobban befogadják egy-egy lakásotthon gyermekeit, akik a városhoz képest ingerszegényebb, érzelmileg azonban gazdagabb környezetbe kerülnek. Szinte minden területen bebizonyosodott az előnye: a kinti otthonokban alig van dohányzó gyermek, a tanulmányi eredményeik is jobbak, kapcsolatot alakítanak ki a szomszédaikkal, a kinti közösségben könnyebben tanulják meg az együttélés szabályait.Az állami nevelés intézményes keretei tehát körvonalazódtak, és lassanként minden gyermek számára megfelelő életteret nyújtanak. Ám ettől még korántsem egyértelmű, milyen sors vár a gyermekvárosra, a területén lévő temérdek kisebb-nagyobb épületre, amelyek jó része évek óta kihasználatlan. Felvetődik a kérdés, hogy a gyermekotthon kisebb területen és átalakult formában működjön-e tovább, vagy szűnjön meg örökre. Ez utóbbi, bár célszerűnek látszik, egyelőre mégis megoldhatatlan problémákat vet föl.- A gyermekközpont területén több mint száz szolgálati lakás van – kezd a nehézségek felsorolásába Csáky László. – Valamikor óvoda, általános és középiskola, szakmunkásképző működött itt. Ezek mára fenntarthatatlanná váltak, hiszen a négyszázharminc főre tervezett általános iskolában mindössze hatvan gyermekünk tanul, így a faluból is járnak ide. A régi középiskolában érettségit adó népművészeti képzést indítottunk be. Ám míg régen az ország minden részéből jöttek gyerekek Fótra szakmát tanulni, ma a normatíva miatt az intézetek nem engedik el őket. Mivel ez igen színvonalas, a maga nemében egyedülálló iskola, akad jelentkezőnk bőven, bár jó részük nem a gondozottak közül kerül ki. Ezért a jövő évtől átadjuk a megyei önkormányzatnak. Néhány rendezvénytől eltekintve a kastélyt és a parkot sem használjuk már, így ezek vagyonkezelői jogát szeretnénk visszaadni a kincstárnak. Jelenlegi tevékenységünkhöz elég, ha a területből öt-hét hektár marad nekünk.A telepen minden lakásotthon más hangulatú, és belső kialakításukban is különböznek egymástól. A százötven gyermek közül legföljebb öt árva, a többiek ismerik a szüleiket, hét végenként hazajárnak, de legalábbis tartják a kapcsolatot a családjukkal. Az viszont minden gyerekről elmondható: haragszik a világra, szégyelli, hogy idekerült. Számukra a felnőtt ellenség.A lakások ebéd táján és estefelé telnek meg élettel. Az étkezések jó alkalmat teremtenek a napi események megbeszélésére, este a közös tévénézésre. Egy szobában hárman-négyen laknak, testvérek, kicsik, nagyok, fiúk és lányok vegyesen.- Szerencsére a törvény szerint minden évben felülvizsgálják a gyermekek családi helyzetét, s kedvező változás, hogy a rokonságból is bárki magához veheti őket. Egyre inkább az a cél, hogy minél rövidebb ideig legyenek nálunk, és családi környezetben nőjenek fel – veti közbe az igazgatóhelyettes, akit mindenki csak Inci néninek hív. – Persze ez a lakásotthon már sokkal emberibb, mint amikor hatvan gyerek élt együtt két pedagógussal és négy felügyelővel. Mostak rájuk, központilag kapták az ételt, a ruhát. Most tíz gyerekkel foglalkozik egy pedagógus és négy nevelő.Egy földszinti lakásban barátságos kis társalgó fogad, ahol sziklakertet alakítottak ki a gyerekek. Oldalt cipők sorakoznak, a levegőben öblítő és sült hús illata keveredik. A szobák olyanok, amilyenek bármelyik otthonban, ahol több testvér lakik együtt. Itt Zsuzsa néni az anyjuk helyett anyjuk.- A nyolcéves Tomcsi és az ötödik osztályos Józsika testvérek, válási krízis miatt kerültek be egy tanyáról. Minden reményük megvan arra, hogy viszszakerüljenek a mamájukhoz, persze esetükben csak hét végére, mivel komoly lemaradással érkeztek. A kicsi beszédhibás, a nagyobb dyslexiás és dysgraphiás, s intenzív segítséget igényelnek. A szülők örülnek, hogy a gyermekeik itt nem utolsók, mint az eddigi közösségeikben. Látják, hogy nem akarjuk elvenni őket. Lacika már problémásabb, ő tízéves, és amolyan utcagyerekként került ide. Az anyukája egyedül nevelte, majd szült egy másikat, aki születési rendellenességgel jött világra. A fiával nemigen tudott mit kezdeni, a gyerek megtalálta a játékgépeket és azt a társaságot, amellyel együtt kerülte az iskolát. Eközben szert tett egyfajta szélhámosintelligenciára, amellyel mindent kimagyarázott. Lacika különben szelíd fiú, csak sokszor azt vesszük észre, hogy megint megvezetett bennünket. Az anyukája minden pénteken elviszi hét végére. Szeretik egymást. Aztán itt van Zolika, aki hiperaktív, tizenhárom éves korához képest kis növésű. Mire bekerült hozzánk, háromszor járta az elsőt, hat iskolából tanácsolták el, így most ötödikes.A fiúk egy pillanatra sem maradnak egy helyben, folyton jár kezük-lábuk és persze a szájuk. Tomcsi kirí a csapatból szelídségével. A szobájukban előkerülnek az ellenőrzők. Intőkkel és egyesekkel dicsekednek. Úgy gondolják, azért kerültek ide, mert rosszak voltak. Most is azok, de arra vigyáznak, nehogy szigorúbb intézetben találják magukat. Az igazán gyönyörű, frissen csempézett fürdőszobában Zsuzsa néni szeretettel simítja meg az új automata mosógépet, amelyre együtt gazdálkodták ki a pénzt, és részletre vették meg.A park távolabbi zugába tartunk. Alig egy hónapja kilenc testvért vett gondozásba az állam, de közülük a két nagyobb megszökött, mielőtt még az intézetbe került volna. A legkisebb Márió, két hónapos, Márk másfél éves, s a napokban tette meg az első lépéseket. Ketten iskolások, felzárkóztató osztályba járnak. Hetük közül a tizenegy éves Renáta a legidősebb. Két apától valók, az utóbbi jelenleg börtönben ül. Harminchárom éves mamájuk magukra hagyta őket. Később követelte volna vissza a gyermekeit, mivel most elesik az utánuk járó támogatástól, amely hatvan-hetvenezer forintot jelentett számára havonta.- Kezdetben össze kellett tolnunk az ágyakat, mert csak egymás hegyén-hátán tudtak elaludni. Így szokták meg. Egy szobában laktak tizenegyen. Pelenka helyett nejlonzacskóba csomagolták a kicsiket. Azelőtt nem ültek asztalnál, a földön ettek, kézzel. Nem ismerték a vécét, de vécépapírt sem használtak még soha. Féltek a víztől, a fürdés kész tortúrát jelentett. Csont és bőr volt mindegyik, és össze voltak fagyva – meséli Erzsi mama, a karján Márkkal, aki eleinte folyton összeráncolt homlokkal, dühösen nézett gondozóira. Azóta megtanult puszit adni és mosolyogni. – Otthon főleg Renáta gondoskodott róluk, a kicsi helyett megrágta az ételt, mielőtt a szájába adta. Ő volt az első, aki felismerte, milyen jólétbe kerültek, és nem is akar többet hazamenni.A hosszú kanapén úgy összebújnak hárman, mintha összenőttek volna. Egy szavukat sem érteni, pedig magyarul beszélnek. De már olyan illedelmesen ülnek az asztalnál, mintha mindig is ez lett volna a természetes, és a kanál használata sem okoz gondot nekik.Az igazgató szerint a legtöbb gyermek számára nehéz a beilleszkedés a felnőtt társadalomba, de a romáknak különösen.- Elszakadnak a családjuktól, az intézetben elveszítik identitásukat, sokan nem is tudják magukról, hogy cigányok. A bajok akkor kezdődnek, amikor innen kikerülve először szembesülnek azzal, hogy ők mások. Ezért már kicsi kortól igyekszünk felkészíteni őket arra, hogy szembenézzenek a rájuk váró nehézségekkel. Nem mintha a többieknek könnyű volna, bár nyolcszázezertől akár két és fél millió forint is lehet az összeg, amellyel elengedjük őket. Ez persze az életkezdéshez kevés, ahhoz viszont túl sok, hogy pár hét alatt eltapsolják. Ilyenkor sok esetben váratlanul előkerül a szerető család is, ígérnek nekik mindent, majd, amikor elfogy a pénz, kidobják őket. Mások belevetik magukat az élet sűrűjébe, és a pénznyerő automaták emésztik föl az évek alatt összegyűlt kis vagyont.Miközben megszokott medrében zajlik a gyermekváros élete, a kastélyban egymásnak adják a kilincset az előkelőségek és közéleti személyiségek. Károlyi László gróf az egyetlen a régi arisztokraták közül, aki családja valamikori kastélyában lakhat, igaz, csupán bérlőként. Fótnak és a gyermekotthonnak hasznos a gróf jelenléte. A maholnap hetvenéves Károlyi László tizenhárom évesen hagyta el az országot, és kalandos évtizedek után tért vissza otthonába, amelyben jóformán csak a lecsupaszított falak maradtak. Az értékes tárgyakat és bútorokat széthordták, a harmincezer kötetes könyvtár bőrkötéses, francia és latin nyelvű könyveit az udvaron égették el. Szerencsére jó pár megmenekült, azok most vitrinben sorakoznak az emeleten berendezett múzeumban.A László gróf által a Károlyi-örökség megmentésére és ápolására létrehozott alapítvány olyan tőkeerős befektetőt keres, aki visszaállítja az épületet eredeti állapotába, rendbe hozza a parkot, és oly módon hasznosítja őket, hogy nemzeti kincsként a nagyközönség számára is nyitottak maradjanak.- Korántsem egyszerű befektetőt találni az ingatlan gazdaságos hasznosítására – aggódik a gróf -, hiszen csak a kastély restaurálása négy-hat millió dollárba kerülne s legalább ennyibe a park helyreállítása. Az ingatlant egyelőre egy helyrajzi számon, osztatlan egészként tartják nyilván, tehát a Kincstári Vagyonigazgatóság dönt majd arról, fölosztja-e a területet, amelyből egy kisebb darabot juttatna a gyermekotthon megmaradó létesítményei számára, a többit pedig hosszú távú bérletbe adja valakinek. Ebbe szeretne bekapcsolódni az alapítványunk, vagyis pályázunk a kezelői jogra. A baj csak az, hogy a kincstár vezetői azt szeretnék, ha garanciaként letennénk a beruházáshoz szükséges teljes összeget. Mi meg tudjuk szerezni ezt a tőkét, de csak szerződéssel a kezünkben. Nekünk is biztosítékot kell adnunk a tőkésnek, hogy habár tulajdont nem szerezhet, de biztosan megtérül a befektetése. Tárgyalunk egy norvég céggel, amelynek tervezetében egy lakópark létrehozása szerepel. Ez elfogadható elgondolásnak látszik, de az már kevésbé tetszik, hogy a kastélyt saját céljára szeretné fenntartani. Ez nem egyezik az önkormányzat elképzelésével sem. Eddig egy francia csoport ajánlata a legszimpatikusabb, amely bekapcsolná az épületet a kastélyturizmusba. Már rendelkezik a szükséges tőke hetven százalékával, és a többit is elő tudja teremteni. Mi a kastélyturizmus részeként egy nemzetközi kulturális és konferenciaközpontot látnánk szívesen. Persze kérdés, mi lesz a szolgálati lakásokban élőkkel és azzal a kétszáznegyven alkalmazottal, akik jelenleg a gyermekotthonban keresik a kenyerüket. Nem egyszerű tehát a megoldás.Molnár Zoltán, a Kincstári Vagyonigazgatóság vezetője megerősíti Károlyi László állításait, jóllehet nem tervezi pályázat kiírását. Szavaiból azonban kitűnik, hogy valóban előbb a pénzt szeretné látni, így a Károlyi-alapítványnak nem sok reménye van arra, hogy megkapja a kezelői jogot, de a döntésbe mindenképpen bevonják. Gáspár Ká-roly, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője szerint a park területén lévő szolgálati lakások kiváltása legalább tíz-tizenöt év. Nem sok reményt lát arra, hogy ilyen körülmények között egy befektető számára csábító legyen a terület, amelynek most folyik a műszaki felmérése. Valamennyi intézményből folyamatosan költöznek ki a gyermekek, a minisztérium évente háromszázmillió forintot költ lakásotthonok vásárlására. A fóti gyermekközpontban működő iskolák kezelését átveszi a megyei önkormányzat, ám a központ megszüntetését hosszú távon sem tervezik. Idővel speciális ellátást nyújtó, országos intézménnyé válhat. Gáspár Károly úgy gondolja, Fóton olyan megoldás