Vallások, szekták Japánban

Az Aum Sinrokjo nevű japán agresszív „buddhista” szekta által elkövetett emlékezetes tömegmérgezés óta már eltelt öt év. Jelenleg is több bírósági tárgyalás folyik ellenük a szigetországban. Ennek ellenére a szektának még mindig több tízezer követője van.A csoport egyik vezetője, a társaság volt szóvivője, Dzsójú Humihiro mostanában szabadult a börtönből. A bírósági tárgyalás során a szektából számosan elismerték bűnösségüket, s megbánták tetteiket, de Dzsójú az utolsó pillanatig kitartott a szintén letartóztatott szektavezér, Aszahara mellett. Bár Dzsójúnak nagy felelőssége volt a történtek miatt, az is igaz, hogy nem vett részt közvetlenül a gázmérgezési ügyben, ezért csak kétévi szabadságvesztésre ítélték, amit le is töltött. Kiszabadulását nagy figyelemmel kísérte a japán sajtó, mert attól tartottak, hogy a befolyásos vezető újraszervezheti a csoportot. Most egyelőre úgy tűnik, hogy a Sinrokjo a korábbiakhoz képest kevésbé aktívabban folytatja tevékenységét. A közvélemény tiltakozása ellenére ugyanis nem tiltották be a szervezet működését, hivatkozva a vallásszabadság alkotmányilag biztosított jogára. Ehelyett a szekta gazdasági tevékenységének vizsgálatával és az adótörvények következetes alkalmazásával igyekeznek nyomást gyakorolni a szervezetre: merthogy az Aum Sinrokjónak komoly érdekeltségei vannak az információs ipar területén.Persze a csoport ma már nincs olyan könnyű helyzetben, mint régen, mivel bárhová terjeszkednek is, a helyi lakosság abban a pillanatban élesen tiltakozik a szekta megjelenése ellen. Márciusban is volt arra példa, hogy az egyik községi gyűlésen azon tanácskoztak, felvegyék-e a társaság volt vezérének gyerekeit a faluban lévő iskolába. Sokak szemében ugyanis az öt évvel ezelőtti gázmérgezés révén a szekta ma már nem hitfelekezet, hanem közveszélyes bűnszövetség. Annál érdekesebb, hogy mindezek ellenére azóta is akadnak fiatalok, akik belépnek a szektába. A szigetország szakértői a jelenség egyik lehetséges okát abban látják, hogy Japánban nincs egyetemes és uralkodó vallási meggyőződés.Arra a kérdésre ugyanis, mi a japánok vallása, nem biztos, hogy konkrét válasz adható. Az országban leginkább elterjedt vallás a buddhizmus és a sinto, de ez utóbbi inkább csak a népszokások szintjén. Gyakorlatilag ez a két vallás dominál az országban, túlnyomó részben ezek vannak nagy hatással az ottaniak életére. Azonban a vallásosság mibenléte és jelentése meglehetősen eltér az európai formáktól. Japánban ezt úgy szokták kifejezni: „Az én családom X valláshoz tartozik.” Ez azonban csak azt jelenti, hogy az illető családja hagyományai miatt X valláshoz (főleg a buddhizmushoz) tartozik, és az elhunyt családtagok sírja X vallás templomának sírkertjében van. Ez tehát távolról sem jelenti azt, hogy az illető az adott vallás tanítása szerint is él. Persze ettől még a buddhizmus döntő hatást gyakorolt az erkölcs alakulására és az emberek gondolkodásmódjára. Mert a buddhizmusból kialakult konfucianizmus mély gyökerű Japánban.A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a családi sírhely szerint a lakosság nyolcvan százaléka buddhista. Azonban ha megkérdeznénk, „hogy ha nem családja hagyománya, hanem saját elgondolása szerint vallásos-e vagy van-e hite”, akkor csak harminc százalék felelne igennel. A másik vallásról, a sintóról ma már az is megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán vallásnak minősítsük-e, mivel a sinto mibenléte főleg a mindennapi élet hagyományaiban, szokásaiban nyilvánul meg, nem pedig valamilyen elvont vallási tanításként. Ennek egyik oka, hogy – különösen a XX. század első felében (a két világháború között) – mesterségesen kihasználták a császár és a sintomítosz kapcsolatát, mert politikailag hasznosnak találták a militarizmus céljaihoz, hogy az egész országot háborúra fanatizálják. Ezért lett Hirohito isten. A háború elvesztése után aztán a császár már önmaga nyilatkozta, hogy mégsem isten. Ennek ellenére a sinto eredetű hagyományokat és szokásokat most is őrzik az emberek. Például a legtöbb házasulandó fiatal sinto pap által celebrált szertartással esküszik, holott nincs semmi hitük benne. Hagyományból országszerte imádkoznak gyermekünnepségeken a sinto templomokban a gyermekek jövőjéért. Amikor új épületet húznak fel, sinto papot hívnak a bokrétaünnepségre. Viszont a temetési szertartás túlnyomó többségben már a buddhista vallás szerint zajlik. Tehát a lakosság nagy része eseményenként váltogatja a szertartás vallását. A sinto templom a dzsindzsa, a buddhista pedig a tera, a sinto jellegzetes színe a piros, a buddhizmusé a fekete. A sinto tanításának lényege, hogy minden dolognak van saját istene.A régi vicc is jól tükrözi a valóságot: „Amikor a vallásukról megkérdezett japánok >buddhistasinto< válaszainak számát összeadták, eredményül a lakosság számának kétszerese jött ki." Valóban, a hetvenes évek statisztikai adatai szerint a megkérdezettek nyolcvanegy százaléka buddhistának, hetvenkilenc százaléka sintoistának vallotta magát.Lehet, hogy Japán azon ritka országok közé tartozik, ahol az emberek többségének nincs külön saját, személyes hittel vallott vallása. A művelődési minisztérium legújabb adatai szerint a megkérdezettek 75 százaléka így felelt. Viszont ez nem azt jelenti, hogy az emberek ateisták. Nagyon kevesen vannak (körülbelül öt-hat százalék), akik tagadják Isten létét vagy a vallást elleneznék. Tehát sokaknak egyértelmű hite nincsen, viszont szokásból vagy családi hagyományból valamelyik vallás követőjének vallják magukat.Érdekesen alakult a kereszténység helyzete is a szigetországban. A statisztikai adatok szerint a megkeresztelkedettek, illetve a valamelyik keresztény egyházhoz tartozó hívek száma az összlakosság körülbelül egy százalékát teszi ki. Persze mivel az emberek kissé bizonytalanok a vallás kérdésében, becslések szerint a keresztények vagy legalábbis azok száma, akik a kereszténységet a "legjobb" tannak tartják, a lakosság három százalékát is elérheti Japánban.Az egyszázaléknyi kereszténynek majdnem fele római katolikus, a másik fele a protestáns egyházakhoz tartozik. A legtöbb protestáns egyház az 1942-ben létrejött Nihon Kirisuto Kyodan nevű szervezetbe tömörült, és ezáltal bizonyos egységet alkot. Ezenkívül elég nagy anglikán közösség is működik (Nihon Seikoukai). A lutheránus egyház, az ortodox egyház is létezik, és rengeteg kisebb társaság vagy szekta is hirdeti Krisztus igéit.Látható, hogy a gyakorló keresztények kevesen vannak, de a kereszténység iránti érdeklődés igen nagy. Azok száma, akik a Bibliát olvassák vagy a kereszténység iránt érdeklődnek, akár húszmillióra is tehető. Ennek egyik oka, hogy Japánban a hívek számához képest hihetetlenül sok a keresztény iskola, az általános iskoláktól – sőt az óvodáktól – az egyetemekig. Az ottani diákok, akiknek csak elenyésző töredéke keresztény, tanulmányaik során ismereteket szereznek a keresztény tanításról, és ha már ismerik annak tartalmát, akkor később is érdeklődnek iránta. Különösen a jezsuiták által alapított Sofia Egyetemnek nagy a hírneve magas színvonala miatt. A keresztény iskolák általában elég népszerűek, és jó az emberek benyomása róluk.Japánban mindenki tudja, hogy a császári családban is, amely a közelmúltban sinto istenként szerepelt, a jelenlegi Michiko császárné nem gyakorló katolikus ugyan, de a tokiói katolikus Szent Szív Egyetemen végzett. A Bibliát minden évben újranyomtatják, minden második család könyvtárában megtalálható. Több mint száz kiadó is működik, amely keresztény ismeretterjesztésre specializálódott.További érdekesség, hogy Japánban elég népszerű a keresztény templomban tartott nem keresztények esküvője. E pároknak öt hónapos kurzuson kell részt venniük a katolikus egyháznál. Ők nem lesznek ugyan még ezáltal keresztények, de az alapismeretek megszerzésével a keresztény tanítás tisztelőivé és feltehetőleg a kereszténységgel szimpatizálókká válnak.