Általános sztrájk Romániában

MTI
2002. 01. 23. 16:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtöktől általános sztrájkba lépnek Romániában a helyi közigazgatásban dolgozók – jelentette be szerdán a helyi közigazgatási dolgozók szakszervezeteinek szövetsége (FSAPL).

A szövetség vezetője, Valeriu Suciu elmondta, hogy a szakszervezetek már hetekkel ezelőtt meghirdették a munkaügyi akciót, részleges figyelmeztető sztrájkokat is tartottak, de a közigazgatási minisztérium vezetése mostanáig a dolgozók egyetlen követelésére sem válaszolt.

A szakszervezetek azt követelik, hogy a helyi közigazgatásban dolgozók kapjanak étkezési hozzájárulást, a fizetéseket az infláció mértékének megfelelően folyamatosan tartsák karban, valamint folytassanak konzultációkat a szakszervezetekkel a dolgozókra vonatkozó rendeletek kidolgozásakor. A FSAPL vezetője szerint csütörtöktől a helyi közigazgatásban a sztrájktörvény által kötelezően előírt minimális tevékenységet biztosítják.

A román postai dolgozók szakszervezetének szövetsége ezzel egy időben szintén munkaügyi akciót jelentett be, mivel megfeneklettek az új kollektív szerződésről folytatott tárgyalások.

A tárgyalások a bérek kérdésében akadtak el. A szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány rendeletben 22 százalékos béremelési plafont határozott meg az idei évre, miközben a dolgozók képviselői a fizetések legkevesebb 40 százalékos növelését követelik. A postai dolgozók szakszervezete közölte, hogy követeléseik elérése érdekében készek általános sztrájkot is kezdeni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.