Enyhítő török rendelet börtönproblémára

MTI
2002. 01. 18. 19:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A török igazságügyi minisztérium pénteken úgy határozott, hogy a jövőben heti 5 óra közösségi időtöltést engedélyez a fegyházakban fogva tartott rabok számára. Ezzel a döntéssel próbál kísérletet tenni a török kormányzat az egy éve tartó és eddig 45 áldozatot követelő éhségsztrájk befejeztetésére.

Az éhségtüntetésben résztvevő elítéltek – mintegy százan még ma is kitartanak – az ellen tiltakoznak, hogy az új rendeletek értelmében a börtönökben az eddigi csoportos cellákból egy-, illetve háromszemélyes zárkákba különítik el őket, s így – nézetük szerint – kiszolgáltatják őket a fegyőrök önkényének.

Az igazságügyi minisztérium új rendelete szerint a heti 5 órát maximum 10 fős csoportokban és szigorú biztonsági őrizet mellett tölthetnék együtt a rabok. A török Emberi Jogi Szövetség azonban úgy értesült, hogy a fegyencek az enyhítő intézkedés dacára is folytatni kívánják tiltakozó akciójukat. Az emberi jogi szervezet szerint a rabok a több cella közötti szabad mozgáslehetőség biztosításával lennének elégedettek.

A török hatóságok tavaly már bevezettek egy enyhítő intézkedést, miszerint az elítéltek a börtönök könyvtáraiban, illetve tornahelyiségeiben rövid ideig találkozhatnak, de ezt távolmaradásukkal tüntetőleg utasították el a rabok.

A kormány hajthatatlan a régi börtönrendszer visszaállításának ellenzésében, mivel véleménye szerint a közösségi cellák melegágyai voltak a szélsőbaloldali csoportok szerveződéseinek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.