Reagálás az orvossztrájk felvetésére

MTI
2002. 01. 22. 17:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egészségügyi tárca az orvossztrájk kérdésével nem kíván foglalkozni. A minisztérium az ágazat 5 éves konszolidációs programjának kidolgozásán munkálkodik, mely nemsokára a kormány elé kerül. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye a Magyar Orvosi Kamara (MOK) hétfőn közzétett állásfoglalására, illetve az annak alapján megjelent sajtóhírekre reagált.

Az állásfoglalás szerint a MOK képviselőtestülete helyesli a minimálbér emelését, méltánytalannak tatja ugyanakkor, hogy a béremelés következtében a magasan képzett egészségügyi dolgozók – és elsősorban az orvosok – bére aránytalanul alacsony marad.

A MOK képviselőtestülete ezért jogosnak tart és támogat minden olyan törekvést, ide értve az időszakos munkabeszüntetést is, mely a méltatlan helyzet megváltoztatását célzó források biztosítására irányul.

Az Egészségügyi Minisztérium közleménye tartalmazza: nem feltételezhető, hogy az ágazat szembefordulna saját érdekeivel és lehetetlenné tenné az elodázhatatlan strukturális, működésbeli megújulást, melyek függvénye az európai szintű bérek lehetősége is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.