Zsarolni akart az ogyesszai robbantó

MTI
2002. 01. 18. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az odesszai nemzetközi repülőtér közelében lévő kávéházban elkövetett szerdai robbantás és repülőtéri bombariadó gyanúsítottja egymillió hrivnyát követelt a hatóságoktól – közölte pénteki kijevi sajtótájékoztatóján Viktor Zubcsuk, a belügyminisztérium egyik vezetője.

Viktor Zubcsuk elmondta, hogy szerdán egy ismeretlen férfi telefonált a repülőtér parancsnokának, és arról tájékoztatta, hogy pokolgépet fog robbantani a légikikötő kávézójában. A fenyegetőző négy perc múlva ismét felhívta a parancsnokot, és közölte, hogy elektronikus levélben elküldte követeléseit a repülőtér vezetéséhez. Ebben jelentette be, hogy pokolgépeket helyezett el a repülőtér várójában, valamint az osztrák légitársaság egyik repülőgépén. Két perc múlva a kávéházban pokolgép robbant, de szerencsére senki nem sebesült meg, és anyagi kár sem keletkezett.

Zubcsuk szerint a bűnöző Pinochet aláírású e-mailben azt állította, hogy ő a „Pinochet Juntája nevű nemzetközi terrorista ügynökség igazgatója”, s a további robbantások megakadályozásához 1 millió hrivnyát követelt a hatóságoktól. Közölte, hogy a kávéházi robbantást távirányítású pokolgéppel hajtotta végre, amelynek a darabjait később meg is találták a tett színhelyén.

A belügyi tisztviselő szerint az ukrán hatóságok nem zárják ki a bűnözők közötti leszámolás lehetőségét sem. Úgy vélte, hogy a kávéházi robbanás, valamint a repülőtér épületében és az Austrian Airlines Odessza-Bécs járatán elhelyezett pokolgépekről szóló telefonhívás összefüggésben áll egymással. (Sem az odesszai repülőtér átvizsgálásakor, sem az osztrák légitársaság járatán nem találtak pokolgépet.)

- Viktor Kucsma elnököt aggasztják az események, és újabb intézkedéseket követel tőlünk bármiféle terrorcselekmény megakadályozására – közölte Viktor Zubcsuk. Hozzátette: a tűzszerész-egységek fokozott készültégben vannak, külön figyelmet szentelnek a nagyvárosi pályaudvaroknak, a parkolóknak és az olyan helyeknek, ahol nagy tömegek fordulnak meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.