Orbán Viktor: 2001 az áttörés éve

2001-et az áttörés évének nevezhetjük. A ma polgárai jövőjüket nem egy napra, de egy egész életre tervezik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vigadóban tartott évi országértékelő beszédében, melyet teljes egészében közlünk.

Orbán Viktor beszéde:

Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem mert az övé. A napokban, nem is tudom miért, eszembe jutott az a gondolat, amellyel négy évvel ezelőtt találkozásunkat zártuk. Miközben Önökhöz készültem, azon gondolkodtam, milyen volt hazánk, milyenek voltunk mi mindannyian, mondjuk úgy néhány esztendővel ezelőtt, és milyen a hazánk, milyenek a polgárai ma.

Jó estét kívánok tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat! Köszönöm, hogy ebben az esztendőben is voltak olyan kedvesek, és ismét meghívtak maguk közé! Köszöntöm azokat is, akikkel a televízión és a rádión keresztül lehetünk együtt.

Persze a hazáról beszélni nem könnyű, de azért nem is lehetetlen vállalkozás. A haza olyan, mint egy nagy család. Velünk együtt él, velünk, általunk változik, problémái valójában a mi közös, személyes problémáink. Talán még sokan Önök közül emlékeznek a 90-es évekre, amikor azt gondoltuk, hiába a visszaszerzett szabadság, ha így folytatódik ennek nem lesz jó vége. Magunkra ismertünk a legnagyobb magyar, Széchenyi szavaiban, aki azt mondta: „Magyarnak lenni páratlan élmény, de nem kifizetődő dolog.” Több zsákutca, felesleges vargabetű, bukdácsolás és megtorpanás után, végül megszületett a közös nagy terv. A régiek azt tartották, pénzünk az nincs, úgyhogy kénytelenek vagyunk gondolkodni. Néhány évvel ezelőtt azt mondtuk, szükség van a változásra. Néhány évvel ezelőtt azt mondtuk, kormányváltásnál többet, de rendszerváltoztatásnál kevesebbet. Négy évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy van más választás: polgári Magyarország. És mindennek eredményeképpen végül Önök azzal bíztak meg bennünket, hogy közös terveinket váltsuk valóra. Mióta meghívnak maguk közé, mindig tettem egy, persze bevallom, szárnyaszegett kísérletet, hogy közérthető meghatározását adjam mindannak amiért dolgozunk, a polgári Magyarországnak. Emlékezhetnek: három gyermek, három szoba, négy kerék, manapság már öt karika. Vagy később, ahogy próbálkoztam: család, munka, tanulás, rend, összetartozás. Nem olyan könnyű dolog ezt megfogalmazni. Úgy járhatunk ugyanis, mint az egyszeri ember, amikor megkérdezték tőle, hogy miért sárgarigó a sárgarigó. Azt választolta, mert sárga. No igen, de miért rigó? Nos hát ezek után nem volna sok értelme annak, hogy újabb meghatározásokkal rukkoljak elő. Engedjék meg, hogy inkább segítségül hívjam a tényeket! 1999-ben, amikor először állhattam itt Önök előtt, öt dolgot jelentettem be: a tandíj eltörlését, az adók és járulékok csökkentését, a gyermekek utáni családi adókedvezményt, a lakásépítkezés utáni forgalmi adó egy részének visszatérítését és az alanyi jogon járó családi pótlék újbóli bevezetését. Négy év elteltével valahogy soványnak, sápadtnak tűnik mindez, pedig akkor nagy dolognak számított, óriási vállalásnak tűnt, s akkor az is volt.

Ám vessük egybe mindezt azzal, ami 2001-ben történt. 2001-ben indult útjára a Széchenyi-terv. Az otthonteremtő program 25 százalékról 3 százalékra szorította le a lakások hiteleinek kamatait. 10 év után újra megindult a szociális bérlakásépítés. 2001-ben mintegy másfélszeresére nőtt a lakásépítések száma. 2001-ben a kis- és középvállalkozások 10, majd 30 millió forint beruházás-segítő adókedvezményhez juthattak. A minimálbért kétszeresére emeltük, és ma már 50 ezer forintnál tartunk. 2001-ben bevezettük a diákhitelt. Több mint 70 ezren éltek eddig ezzel a lehetőséggel. 2001-ben már megjelent az első évfolyam a felsőoktatásban, amelynek 40 százaléka bejut egyetemekre vagy főiskolákra. Ez az európai átlag. 1990-ben, talán emlékeznek még arra, 10 százalékon álltunk, és az európai sor végén kullogtunk. 2001-ben megtettük az egészségügyi reform második lépését, elindítottuk a népegészségügyi programot. Gondolom, Önök is találkoztak néhány ilyen szűrőprogrammal. Ingyenessé tettük a fogmegtartó kezeléseket. Korlátok közé szorítottuk a gyógyszerárak emelkedését, és megszületett a kórháztörvény, amelynek jótékony hatásait remélem, hamarosan a betegek is és az orvosok is érezhetik. A szeptember 11.-i terrortámadás után megerősítettük a rendőrséget.

2001-ben a sokszor becsapott és hitegetett vidéki emberek, volt tsz-tagok végre hozzájuthattak a jussukhoz. Eddig 152 ezer családtól vásárolta vissza a kormány a szövetkezeti külső üzletrészeket. Megalkottuk a földtörvényt 2001-ben. Megalkottuk a helyben lakókat elővásárlási és előhaszonbérleti joggal ellátó rendeleteket. Létrehoztuk a földalapot, és megalkottuk a családi gazdálkodásra vonatkozó szabályokat is. 2001-ben elértük, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon, és műveléséből fakadó gazdasági előnyt is elsősorban a vidéki emberek élvezhessék majd. 2001-ben az ösztöndíjas cigány honfitársaink számát, a cigány diákok számát 13-szorosára növeltük. 13-szorosára növeltük, tudván, hogy a cigányság felemelkedésének útja a munkán és a tanuláson át vezet. 2001-ben a bűncselekmények száma Magyarországon 460 ezer volt. Talán emlékeznek még, hogy 1998-ban, amikor Budapesten még mindennaposak voltak a robbantások, a bűncselekmények száma 600 ezres magasságban járt. 2001-ben megalkottuk a tisztviselők, katonák, rendőrök, határőrök, egyetemi és főiskolai oktatók és tudományos kutatók jelentős béremeléssel járó előmeneteli rendszerét is. 2001-ben felújítottuk a régi, megroppant dunaföldvári hidat, és újra felépítettük a Párkány-Esztergom közötti Mária Valéria-hidat.

A tavaszi árvíz után újjáépítettük a Bereget. Önök is láthatták, megfiatalodott, megszépült. Mindenkit arra kérek, hogy ha ideje és tehetsége engedi, akkor látogassanak el oda, hogy megtapasztalhassák, mit is jelent a közös erő. 2001-ben, tisztelt Hölgyeim és Uraim, megalkottuk a státustörvényt, mert tudjuk, hogy a nemzet olyan, mint a család, minél nagyobb és összetartóbb, annál erősebb. Ez a törvény a magyar nemzet határokon átívelő, újraegyesítését szolgálja. Nagy siker, olyan siker, amely túlnő az országhatárokon. S ez akkor is igaz, ha vannak még néhányan, akik sót szórnak a 80 éve eleven sebekbe. 2001-ben a magyar kultúra határokon átívelő újraegyesülése lényegében megtörtént. Már nem létezik külön határon túli magyar irodalom, határon túli magyar zene és tánc, csak magyar irodalom, zene, tánc a maga teljességében. Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak. 2001-ben, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az infláció 2001-decemberére 6,8 százalékra csökkent, és egyetértés van a szakértők között, ami mifelénk ritkaság, hogy a magyar gazdaság pénzügyi egyensúlya régen volt ilyen biztató. Hol vannak már azok az idők, amikor az a mondás járta: nem aggódom a költségvetési hiány miatt, elég nagy ahhoz, hogy vigyázzon magára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2001-ben végre kitörhettünk a külső adósság csapdájából is, és 2001-ben megtettük az első lépéseket a 2012-es nyári olimpia megrendezése érdekében. Láthatják, sok minden, mennyi minden, mennyi fontos dolog történt az életünkben 2001-ben.

1991-ben még csak odáig merészkedtünk, nem vállaltunk túlzott kockázatot, hogy páratlan évnek nevezzük az akkorit. A 2000. az a millenniumi volt. Talán az előbb elsoroltak után nem tartják túlzónak, ha azt mondom, hogy 2001-et az áttörés évének nevezhetjük. Engedjék meg azonban, hogy emlékeztessem Önöket arra, hogy a 2001-es esztendőt megelőzte a 2000-es, a millenniumi, melynek igazi, talán történelmi jelentősége most s ezután mutatkozik majd meg. Ugyanis a felemelkedéshez egy terv kevés. Végrehajtásához újra meg újra meg kell tanulni bízni önmagunkban, és bizony a magyaroknak a nehéz évtizedek után, a millennium esztendejében újra meg kellett tanulniuk önmagukban bízni. Bízni egymásban, bízni a szomszédban, bízni a hazában, egyáltalán bízni a jövőben. Úrrá kellett lennünk jó néhány esendőségünkön is. Úrrá kellett lenni borúlátásunkon, a történelmi nyavalyaként itt maradt irigységünkön, a mások sikerére való féltékenységünkön, a kishitűségünkön és önértékelési zavarainkon. Csak így, csak ezek után lehetett igazából nekiveselkedni. Régen úgy volt az mifelénk Magyarországon, hogy minden megoldásra kerestünk egy problémát. Ma úgy van, hogy minden problémára keresünk egy megoldást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A világ népeit sokféle szempont szerint lehet osztályozni, besorolni, kategóriákba erőltetni. A legfontosabb választóvonal azonban egyszerűen s világosan két részre osztja a világ népeit. Vannak olyanok, akiknek a félig töltött pohár félig üres, és van akinek ugyanaz a pohár félig tele van. Ezt a választóvonalat a legnehezebb átlépni, de e lépés nélkül nincs felemelkedés. A millennium átsegített bennünket a derűlátó, mondjuk úgy, magabízó népek térfelére. Talán megkockáztathatjuk, hogy a millenniummal teljesedett be a lelkekben a rendszerváltoztatás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy érzem, hogy a mai Magyarország már nem a négy esztendővel ezelőtti Magyarország. Magyarország polgárai már nem csak itt laknak, de ez az ország az otthonuk, a hazájuk. A ma polgárai már nem hiszik el, hogy mindig van egy magasabb szempont, mely lehetetlenné teszi az ő boldogulásukat. A ma polgárai már nem a közösség ellenében akarnak boldogulni. Azt hiszem, hogy a ma polgárai tudják, csak hagyományainkba, múltunkba, történelmünkbe kapaszkodva lehetünk a jövő országa. A ma polgárai jövőjüket nem egy napra, de egy egész életre tervezik, ismét Európa főutcáján haladunk. A ma polgárai tudják, hazánk és életünk határai térben és időben szabottak, akik tágasabbat akarnak, Magyarországot és az életüket fölfelé, az ég felé kell építeniük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hát így fest a dolog, innen indultunk, és így érkeztünk meg. De mit mondanak erről Önök? Mit mondanak erről az emberek, akiket erről néha megkérdeznek? Felmérések szerint ma Magyarország polgárainak kétharmada úgy gondolja, hogy Magyarország utóbbi években nyújtott teljesítménye sikeres volt, egyharmaduk szerint azonban nem. Saját lakóhelyüket, helyi közösségüket szintén kétharmad sikeresnek látja, a többi nem. Talán emlékeznek rá, hogy 2000-ben arról beszéltünk, hogy a magyar családok egyharmada érzi magát anyagi biztonságban, de kétharmada még nem tart itt. Ma azt mutatják a tanulmányok, hogy már az emberek fele sikeresnek érzi magát, az anyagi, a személyes anyagi boldogulás szempontjából is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amit eddig elmondtam, négy éve még a jövő volt. Négy évvel ezelőtt azonban csak hihettünk az összefogás erejében. Ma már jó okunk van, hogy bízzunk benne, hiszen láthatjuk, mindenki láthatja, hogy megcsináltuk. Megcsináltuk, mert együtt képesek voltunk rá, és volt bennünk elegendő elhatározás, kitartás és akarat. Saját sorsunk bizonyította be mindenki számára: amiben a polgárok bíznak, az meg is valósul.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hogyan képzeljük el a jövőt? Bizonyára mindannyian látták már a televízióban, hogy hogyan indul útjára egy rakéta. És bizonyára nemcsak látták, hanem végig is izgulták. Nos, hát emlékezhetnek, hogy a rakéta elemelkedésének pillanata a legdrámaibb pillanat. Recsegnek, ropognak a vastraverzek, mindent elborít a tűz és a füst, rázkódik, remeg a hatalmas tömeg, s egy pillanatra úgy tűnik, minden széthullik. Aztán a rakéta valahogy mégiscsak lassan felemelkedik. Lassan, nehezen, a szakértők szerint majdnem annyi energiát felemésztve, mint amennyi az egész további úthoz szükséges. Magyarország felemelkedett. Roppant energiákat felemésztve, keserves munkával, kínlódások és gyötrelmek által, végre felemelkedtünk! Felemelkedtünk és elhagytuk a reménytelenség évtizedeit. Joggal érezzük úgy, hogy az ország feltöltve hittel, reménységgel, akarattal. Túl vagyunk a nehezén, de az igazi utazás még előttünk áll. Pályára álltunk, és mint tudják, a levegőbe emelkedett rakétát nem lehet visszaparancsolni a Földre. Hasonlóképpen Magyarországot sem lehet visszafordítani a múltba, mert Magyarország anyagiakban, szellemiekben, lelkiekben felemelkedett, és semmi sem akadályoz meg bennünket abban, hogy közös erőfeszítésekből, közös munkánkból, közös elszánásunkból megszülessen végre a nagy eredmény: az erős, magabiztos, gazdag, múltbéli kishitűségével leszámoló európai Magyarország.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Széchenyi Istvánnak egykoron igaza volt. De a legnagyobb magyar most valószínűleg belátná, hogy még a legpontosabb megfigyeléseken is túlléphet az idő. Mert hát magyarnak lenni páratlan élmény most is, de ma úgy áll a dolog, hogy kezd jó beruházássá válni a magyarsághoz tartozni. Egyre inkább úgy tűnik, magyarnak lenni biztos befektetés a jövőbe. Biztos befektetés a jövőbe, mert Magyarország polgárai európai polgárok, akik olyan országban akarnak élni, amely európai életkörülményeket biztosít a számukra. A mögöttünk hagyott négy évben, történelmünk során azt hiszem először, megtörtént, hogy a magyar gazdaság képes volt, hogy az Európai Unió növekedésének kétszeresét teljesítse. Nem egyetlen esztendő alatt, hanem négy év összességében is. Ezzel, tisztelt Hölgyeim és Uraim, esélyt teremtettünk arra, hogy egy nemzedék alatt felzárkózzunk Európa fejlett országaihoz. Ez a növekedés, ennek a jövendőbeli fenntartása teremti meg a lehetőségét annak, hogy nagy célokat tűzzünk ki magunk elé 2006-ig. Ez a növekedés teszi lehetővé, hogy 2006-ig elérjük, hogy az adómentes jövedelem egy 1 gyermekes családnál 1 millió, egy 2 gyermekesnél 2 millió, 3 gyerekesnél pedig 3 millió forint legyen. Emlékeznek rá, alanyi jjogúvá tettük a gyedet, alanyi jogon jár a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás is. De többre van szükség, ezért 2006-ig a gazdasági növekedés eredményeképpen képesek leszünk arra, hogy a családi, a kiegészítő családi pótlék összegét megkétszerezzük. A rászorulóknak pedig ingyenes étkezést tudunk majd biztosítani a bölcsődében, óvodában, az általános és a középiskolában. Képesek vagyunk arra, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az erőteljes gazdasági növekedés eredményeképpen a fizetések emelésével és az adók csökkentésével 2006-ra elérjük, hogy a magyar polgárok átlagos keresete megkétszereződjön. Ennek a nagy tervnek a minimálbér felemelésének sikere adja meg az alapját. Ha képesek voltunk arra, hogy négy esztendő alatt a minimálbért több, mint két és félszeresére növeljük, akkor következő lépésként meg fogjuk ezt tenni az általános bérekkel is. 2006-ig, kedves barátaim, el tudjuk érni azt, hogy Magyarországon minden dolgozni akaró és tudó polgár munkához jusson. Ezt azért merem ilyen bátran állítani, mert 1998 és 2002 között 236 ezer új munkahelyet teremtettünk. Van esély, meg tudjuk csinálni, hogy a 45 év feletti nők és az 50 év feletti férfiak elhelyezkedését járulékkedvezménnyel segítsük. Önök is tudják, ők elég nagy bajban vannak időnként. És abban az esetben, hogy ha az európai uniós csatlakozás nem hoz létre elegendő munkahelyet, akkor van lehetőség arra, hogy az állam közvetlenül teremtsen munkalehetőséget, vagyis a célunk továbbra is az, hogy elérjük a te