Szélsőbalos tüntetés Münchenben

MTI
2002. 02. 02. 19:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton Münchenben egészen az esti órákig ismét tüntettek békepárti aktivisták a reggel megkezdődött nemzetközi biztonságpolitikai értekezlet ellen.

A rendőrség hosszú órákon át igyekezett feltartóztatni a szélsőbaloldali fiatalokat, akik nem voltak hajlandók feloszlatni menetüket.

Hírügynökségi jelentések szerint a tüntetők annak ellenére összejöttek München központjában, a konferencia színhelyéül szolgáló Bayerischer Hof szálloda közelében, hogy az igazságügyi szervek pénteken betiltották a tüntetést. A szélsőbaloldali aktivisták mintegy kétezren lehettek, a NATO és a német hadsereg egységeinek Afganisztánba való kiküldése elleni jelszavakat skandáltak, a gyülekezési szabadságra hivatkozva.

A tüntetők nagy része német volt, de olaszok és osztrákok is vegyültek közéjük. A rendfenntartásra kivezényelt 3500 rendőr végül kiszorították a felvonulókat a térről. Százhatvan tüntetőt vettek őrizetbe, egy rendőrségi szóvivő szerint közülük 13-at előzetes letartóztatásba helyeztek.

Pénteken este és éjjel már lezajlott két nagyobb szélsőbaloldali tüntetés a bajor fővárosban. A megmozdulásokban 333 személyt vettek őrizetbe, közülük 29-et helyeztek előzetes letartóztatásba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.