Véget vetünk a megfélemlítésnek

Kövér - mint ez válaszaiból is kitűnt - határozottan elutasítja az MSZP-vel és a MIÉP-pel kötött koalíció gondolatát a 2002-es parlamenti választásokat követően.

2002. 02. 27. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

''Ha bemegy egy turista egy angol templomba, akkor látja kitéve a gyülekezet emlékkönyvét, melyben azok a templomhoz tartozó hősök vannak megörökítve, akik valamely háborúban Britanniáért estek el. Nem egy francia templomban a különböző gyarmati háborúkban zsákmányolt ellenséges zászlók is ki vannak téve. Ha ez Magyarországon történne, egyesek üvöltve követelnék ezek eltávolítását sovinizmusra és egyéb ehhez hasonlókra hivatkozva'' – válaszolta egy fórumtag kérdésére Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke, aki online vendégünk volt a délelőtti órákban.

Kövér – mint ez válaszaiból is kitűnt – határozottan elutasítja az MSZP-vel és a MIÉP-pel kötött koalíció gondolatát a 2002-es parlamenti választásokat követően. ''Sem erkölcsi, sem politikai, sem semmiféle indokot és elfogadható érvet nem találok egy Fidesz-MSZP nagykoalícióra. A két párt értékrendje, múlthoz való viszonya és jövőképe, valóságos programja nem mindössze távol áll egymástól, hanem egyik a másiknak a tagadása. Az MSZP azt a múltat képviseli, amit ugyan „végképp eltörölni” nem lehet, de amelyet szeretnénk végre végérvényesen magunk mögött tudni.'' – fogalmazott Kövér László, aki az MSZP által képviselt baloldaliságot személyes, családi tapasztalataira hivatkozva is elutasítja. Elmondta: apai nagyapja alapító tagja volt a Szociáldemokrata Párt pápai szervezetének, s így meg tudja különböztetni a magyar szociáldemokrata hagyományokat ''az áldemokrata szocik posztkommunista vircsaftjától.'' Azt is egyértelművé tette Kövér László, hogy a Fidesz nem készül koalícióra a MIÉP-pel, ennek legfőbb okaként azt jelölte meg, hogy ezzel okot adnának az EU-ban azon köröknek, akik még egy kicsit várakoztatni szeretnék a tagjelölteket.

''Roppant sajnálatos, hogy az MSZP és az SZDSZ nem ragadta meg az utolsó lehetőséget, hogy korábbi, nehezen menthető hibájukat korrigálják. Pedig az Országgyűlés utolsó ülésnapján elfogadhatták volna azt a médiatörvény-módosítást, amely előfeltétele lenne az Európai Uniós tárgyalási sorozat ezen fejezete lezárásának'' – felelte egy kérdésre Kövér, szerinte ez a hozzáállás is jelzi a baloldal ''mennél rosszabb, annál jobb'' hozzáállását.

Egy asztaltársunk fölvetette a keleti régiókban munkanélküliségtől rettegők gondját, Kövér erre megjegyezte: Magyarország azon területein is a munkanélküliséget tekintik a legnagyobb problémájuknak, ahol munkaerőhiány van a munkanélküliség helyett. ''Akinek az elmúlt tizenkét esztendőben folyamatosan volt munkája, az is folyamatosan attól rettegett: mi lesz a családjával, ha ő elveszíti a munkáját. Ezt az emberekben lévő elemi erejű félelmi reakciót hozta mozgásba egy jól szervezett, gátlástalan riogató kampánnyal az Orbán-Nastase megállapodás ürügyén az MSZP'' – emlékeztetett Kövér László.

A benesi dekrétumokkal kapcsolatban Kövér hangsúlyozta: nem a visegrádi országok megnyilvánulását tartja elsősorban felháborítónak, henem a magyarországi ellenzék viselkedését. Föltette a kérdést: vajon kiknek az érdekeit képviselik azok az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok, akik még nem találtak okot arra, hogy a kormány mellé álljanak egy külpolitikai vitában.

Mindemellett Kövér válaszaiban többször utalt arra, hogy a nemzet választás előtt áll. ''Sajnos, valóban él még a félelem az ország jelentős részében, különösen azok körében, akik megszenvedték az 1990-et megelőző múltat. A posztkommunisták pedig cinikusan élnek is a megfélemlítés jól begyakorolt eszközeivel. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ennek április 21-én egyszer s mindenkorra véget vethetünk'' – adott némi optimistább hangulatot a választásokra készülőknek Kövér László.

Vendégünk Kövér László topic

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.