Elsôként a kosárlabda költözött be az üvegfalak közé. Még az ünnepélyes délutáni ceremónia elôtt lejátszottak egy mérkôzést a nôi IBV mérkôzéseibôl, a magyar B válogatott mérkôzött Romániával. Telt-múlt az idô, az egykor csodaszámba menô sportcsarnok öregedni kezdett, az üveglapjai megrepedeztek, a nyári kánikulában fülledt melegben versengtek a sportolók a küzdôtéren, kijutott a „száraz gôzbôl” a lelátón ülôknek is. A repedéseken esôs idôben befolyt a víz, a személyzet vödrökkel szaladgált az épület gyenge pontjaihoz. A bomba a tetô alatt ketyegett: a hôszigetelést és a tűzvédelmet annak idején jónak találták azbesztréteggel megoldani, ám az anyagról közben kiderült, hogy rákkeltô hatású. Eltávolítása sürgette legjobban a csarnok felújítását.
A közbeszerzési eljárást 2001 júniusában írták ki, hét kivitelezô pályázott, a győztes a szolnoki Hajlék Kft. lett, 360 milliós ajánlattétellel (volt olyan jelentkezô is, aki 621 milliós számvetést adott be). Augusztus végén elkezdôdött a munka, az épület 3900 négyzetméteres hasznos alapterületűre bôvítése. Az ezer négyzetméternyi növekedésből a szemlélô nem csak a nagyobbodást látja: meg is szépült a létesítmény, mi több korszerűsödött. Az építôk azt mondják, gombhoz varrtak egy elegáns zakót – és igazuk van. Amint Vincze Sándor, a kft. ügyvezetô igazgatója elmondta, Szolnokon nem halmozták el a cégét rendelésekkel, pedig ôk építették 1992-ben a Hozam klubot, melynek máig csodájára járnak. Elhatározták, hogy a pályázat megnyerése esetén a munkájukkal bizonyítanak. Menet közben bôven adódott probléma: elôször is nem álltak rendelkezésükre a tervdokumentációk, így minden munkafázisban ásatásokat kellett végezni. Szerencsére volt egy olyan emberük, aki annak idején az ÁÉV dolgozója volt, amikor a körcsarnokot tetô alá hozták, s emlékezett néhány fontos körülményre.
Mennyivel tud többet a csarnok az elôdjénél? Elôször is, aki belép, többé nem találja magát szaunában, légkondicionált a légtér, s korszerűsödött a fűtés is. És a legfontosabb: eltüntették a négy centiméter vastag azbesztszigetelést. Egykor egyszerű habarcsként felmázolták a falfelületre az azbesztet, most valóságos űrtechnológiával távolították el szkafanderbe öltözött munkások, és a mérgezô anyagot az aszódi veszélyeshulladék-lerakóba szállíották.
A hetven köbméternyi veszélyes hulladékot több hatóság által jóváhagyott tervdokumentáció alapján „termelték ki”. Elôször is egy vákuumhatású munkateret alakítottak, az állandó szívóhatás megakadályozta, hogy a por kikerüljön a légtérbe. Ezt szolgálta az is, hogy a dolgozók zsilipkamrán keresztül közlekedtek. Ha belegondol az ember, negyedszázadon át milyen gyanútlanul üldögéltek a drukkerek a vegyi pokolgép alatt, utólag libabôrös lesz a háta – és nem a légkonditól…
És most – áll a ház. Szép lett, igényes, a lelátók műanyag székei csorbítatlanul sorakoznak, a mosdók tiszták, jó illatúak, a gombjaik fényesek, és fôleg működnek. Aki azt prognosztizálja, hogy nem lesz mindig így, annak azzal felelnek az építôk, hogy az igényes környezet a nézôtéri közízlésen is javít elôbb-utóbb. Szombaton már a közönség is birtokba vehette, elsőnek az óvodások bukfencezhettek, sorversenyezhettek a csillogó parketten, azután jöttek a felnôttek. A kormány tagjai fociztak a szolnoki „közélet” csapatával, majd pedig az élet ismételte meg önmagát, ismét nôk és ismét kosarasok következtek, a szolnoki NB I-es lánycsapat mérkôzött bajnoki meccsen a nagykanizsaiakkal.
Vincze Sándort arról kérdeztem, hogy tudott boldogulni a szoros költségvetéssel? Sejtelmesen mosolygott, és valami olyasmit válaszolt, hogy erre alighanem ráfizettek, de akkor is úgy kellett megcsinálni, hogy szívüket-lelküket beleadták. Vannak épületek, amelyeken egyszerűen nem szabad spórolni és ilyen a szolnoki, megfiatalodott Tiszaligeti sportcsarnok is.
origo.hu
Végzetes baleset: szétroncsolódtak egy munkás ujjai
