Megnyílik az Uránia Nemzeti Filmszínház

Az Uránia Nemzeti Filmszínház egyik legfontosabb feladata, hogy a kiemelkedő magyar filmek bemutatói igazi művészeti és kulturális eseménnyé váljanak - fogalmazott Cselényi László, a hétfőn megnyíló mozit működtető közhasznú társaság (Kht.) vezetője az MTI-nek.

MTI
2002. 03. 29. 7:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzeti filmszínház első díszbemutatója a Bánk bán című operafilm lesz. Cselényi László tájékoztatása szerint a nyitó ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök és Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere egy „filmszalagot” vág át közösen.

Cselényi László az 1999-ben bezárt Uránia felújításával kapcsolatban megjegyezte: a műemlékvédelmi hatóság szakemberei folyamatosan ellenőrizték a rekonstrukciót. A mozi régi nagytermének befogadóképessége jóval kisebb lett, most az eredeti, barokk-stílusú színház arányaira emlékeztet – jegyezte meg.

Cselényi László szavai szerint a filmszínházzá válás azt is jelenti, hogy a filmen feldolgozott, de színházi előadásként is létező produkciókat a mozgóképi bemutató után kamaraelőadásokon is megnézhetik majd az Uránia látogatói. Azt szeretném, hogy az Uránia belenyúljon az éjszakába, és filmmel, színházzal, zeneművészettel határos műfajokat hozzon létre – mondta terveiről a Kht. vezetője.

Hozzátette: az Uránia „moziüzemmódban” 23 óráig tart nyitva, de ez a filmkínálattól is függ; a mozi galériáján lévő kávézóban is lesznek kulturális programok. Az Uránia alkalmas például exkluzív divatbemutatók, szakmai konferenciák megrendezésére, a Magyar Filmszemle jelentős eseményeinek befogadására is tette hozzá.

Cselényi László tervei szerint a két kamarateremben folyamatosan vetítik majd a magyar dokumentumfilmeket. Április 17-től három napon át például az Uránia ad otthont az első néprajzi, antropológiai filmszemlének, a Dialektus fesztiválnak.

A Kht. vezetője elmondta: megállapodásuk van arról, hogy az Uránia lesz a Titanic fesztivál helyszíne, ősszel Bajor filmhétnek adnak otthont, míg a Józsefvárosi Önkormányzat itt szeretné megrendezni a kerület 250 éves évfordulója kapcsán tartandó ünnepségét. A novemberre tervezett autonómia-fesztiválon főként az európai kisebbségek filmjeiből vetítenek majd.

Cselényi László ismertetése szerint a nagyteremben összesen 470 ülőhely van. A vetítésekre az április 1-jei ünnepélyes megnyitó után kezdik a jegyárusítást. Tájékoztatása szerint a Kht. működéséhez, az Uránia üzemeltetéséhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma egyelőre évi 100 millió forintos támogatást nyújt. A Kht. vezetője jelezte: a társaság emellett „kőkemény üzletszerű tevékenységre” kényszerül, értékesítenie kell a közönségforgalmi helyszíneket.

Cselényi László megjegyezte: az Uránia semmiképpen nem kíván filmmúzeum lenni, hiszen van már ilyen mozi; de természetesen tematikus válogatásban korábbi, nagyon régi filmeket is műsorára tűz majd.

A moziban lévő termek nevet is kaptak; a két kamaraterem a Fábri és a Csortos nevet viseli. A nagyteremben a középső erkély a Táncz nevet kapta, a két szélső erkély pedig az Aranypolgár és a Körhinta című filmekről lett elkeresztelve.

Cselényi László szólt arról is, hogy az Urániában április 8-án tartják A Hídember című, gróf Széchenyi István életéről szóló film országos bemutatóját. Április 16-án, a holokauszt-emléknapon mutatják be a magyar zsidók ezreit megmentő, Giorgio Perlascáról készült filmet Egy igaz ember címmel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.