Schröder: ne szólj szám, nem fáj fejem

Rájár a rúd Schröder kancellárra. Akár balszerencsésnek is lehetne nevezni, hisz be nem tartott régi ígéretei szinte egyszerre tértek vissza kísérteni - ráadásul éppen a választások előtt néhány hónappal.

Orbán Krisztián
2002. 03. 25. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A négy évvel ezelőtti, nagy szociáldemokrata sikert hozó választások előtt Schröder egyik legfontosabb kampányígérete az volt, hogy a németországi munkanélküliek számát 3,5 millió alá szorítja. Ehelyett most 4 milliónál több is van belőlük, körülbelül annyi, mint amikor az általa vezetett szociáldemokrata-zöld koalíció hatalomra került. Ráadásul nem valószínű, hogy a helyzet a közeljövőben jobbra fordulna. A német gazdaság meglehetősen rugalmatlan: csak a GDP jelentős növekedése emelné meg számottevően a foglalkoztatottságot. Ez pedig részben annak számlájára írható, hogy a Schröder-kormány nem vállalkozott a szükséges munkaerő- és termékpiaci reformok végrehajtására. Nem véletlen, hogy a kereszténydemokraták azt az Edmund Stoibert jelölték a kancellár kihívójának, akinek bajorországi gazdasági sikerei mintegy kínálják az összehasonlítást Schröder kudarcával.

Két-három évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a szociáldemokratáknak nem lesz valódi ellenfele az idei választáson. A német kereszténydemokratákat ugyanis látszólag padlóra küldte pártfinanszírozási botrányuk. Ellenfelei hibáját hangsúlyozandó, Schröder minden lehetséges alkalommal kiemelte, hogy az ő pártja mindig is „tiszta” volt, és az is marad. Három héttel ezelőtt azonban kiderült, hogy a szociáldemokraták észak-rajna-vesztfáliai tartományi szervezete majd kétszázmillió forintnak megfelelő illegális támogatást fogadott el vállalatoktól. Bár a nyomozás még csak kezdeti stádiumban van, annyi már kiszivárgott, hogy valószínűleg korrupció áll a háttérben. Ráadásul nemcsak tartományi, hanem országos szintű politikusok is belekeveredtek az egyébként adócsalással is tarkított ügybe. A kivizsgálás még hosszú hónapokig eltarthat, állandóan emlékeztetve a szavazókat a kancellár meghazudtolt szavaira.

Mintha nem lett volna elég a rossz hírből, a múlt héten csődöt jelentett a Holzmann vállalat, Németország második legnagyobb építőipari vállalkozása. Ez pedig nemcsak azért okoz fejfájást a kancellárnak, mert tízezer munkahely sorsa forog veszélyben, hanem azért is, mert ő maga személyesen érintett. 1999-ben ugyanis csak Schröder közbenjárására egyeztek bele a hitelezők a rogyadozó cég adósságainak átütemezésébe. Akkor a kancellár arról beszélt, hogy az ő beavatkozásának köszönhetően a Holzmann munkavállalói és beszállítói felől jó időre eltűntek a sötét fellegek. Ahogy azonban akkor magának tudta be a győzelmet, úgy most nem menekülhet a fiaskó árnyékától sem.

Természetesen nem lehet Schrödert és a szociáldemokratákat teljesen leírni. A közvélemény-kutatásokban ugyan a kereszténydemokraták vezetnek, de a választásokig még öt hónap vissza van. Ráadásul a magas személyes népszerűségnek örvendő kancellár jó kampányoló hírében áll. A választás kimenetele továbbra is nyitott. Az azonban világos, hogy a kancellár hendikeppel indul. S ezt jórészt magának, a tettekkel kellően alá nem támasztott szavainak köszönheti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.