Száztíz éve született Mindszenty

1956. november 3-án mondta el híres rádiószózatát, melyben kifejtette: "demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni".

Száztíz évvel ezelőtt, 1892. március 29-én született a Vas megyei Csehimindszenten Mindszenty József katolikus pap, bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása. Egyszerű földműves szülőktől származott, a keresztségben a Pehm József nevet kapta. (Családnevét 1941-ben magyarosította Mindszentyre.) A középiskolát Szombathelyen a premontrei főgimnáziumban végezte jeles eredménnyel. 1911-ben a szombathelyi egyházmegyei papnevelő intézetben folytatta tanulmányait, s végig az évfolyam legjobbjaként 1915. június 12-én szentelték pappá.

A Vas megyei Felsőpatyon másfél évig volt káplán, majd 1917 februárjában a zalaegerszegi gimnázium hittantanára lett. Az 1918-19-es forradalmak idején ellenzéki magatartása miatt őrizetbe vették, szülőfalujába internálták. 1919. október 1-jétől 1944-ig Zalaegerszeg plébánosa volt, miközben 1921-ben az egerszegi kerület esperese, 1924-ben címzetes pornói apát, 1927-ben Nyugat-Zala püspöki biztosa lett, 1937-ben pedig XI. Pius pápai prelátussá nevezte ki.

Mindszenty József szembeszállt az 1930-as gömbösi évek diktatórikus törekvéseivel, akárcsak a nyilaskeresztes mozgalom szándékaival. XII. Pius pápa 1944. március 4-én kinevezte veszprémi püspökké, s az itt töltött másfél év során személyes közbenjárással is igyekezett könnyíteni az üldözöttek sorsán. 1944 novemberében a nyilasok letartóztatták, decemberben 26 papjával és kispapjával a sopronkőhidai fegyházba, majd Sopronba vitték. Itt nyerte vissza szabadságát a szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor.

XII. Pius pápa 1945 szeptemberében Mindszentyt nevezte ki – Serédi Jusztinián utódaként – esztergomi érsekké, hercegprímássá, majd 1946 februárjában bíborosi méltóságra is emelte. Mindszenty József szembefordult a szovjet megszállás nyomán kialakult új magyarországi renddel: elvetette a földosztást, a nemzeti bizottságok működését, a kommunisták vezette politikai rendőrség tevékenységét, a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását. A kereszténydemokráciát, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalmat, mint egyetlen lehetséges alternatívát hirdette a népi demokráciával szemben, s mozgósította egyházát ennek elérésére. Az 1945. novemberi választásokat világnézeti és erkölcsi választásnak minősítő pásztorlevelét az ország valamennyi katolikus templomában felolvasták, ami közrejátszott a Kisgazdapárt elsöprő győzelmében.

Mindszenty egyre inkább vezéralakja lett az antikommunista politikának: tiltakozott a köztársasági államforma bevezetése, a hitoktatás fokozatos betiltása, az egyházi iskolák államosítása, a katolikus intézmények államosítása, illetve megszüntetése ellen. Rákosiék számára ő jelképezte az „egyházi reakciót”, s népszerűsége miatt különös gondossággal készültek a vele való leszámolásra: a politikai rendőrségen és a szovjet parancsnokság kémelhárító osztályán külön erre a célra szervezett csoport foglalkozott „a Mindszenty személye és a köréje gyűlt reakciós kör” tevékenysége elleni harccal.

1948. december 26-án tartóztatták le hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával. Az Andrássy út 60-ban heteken keresztül vallatták, hogy megtörjék. Tárgyalása 1949. február 3-án kezdődött, s a budapesti Népbíróság 1949. február 8-án hirdette ki az óriási nemzetközi felháborodást kiváltó ítéletet, az életfogytiglani börtönt, amit 1949. július 6-án másodfokon is megerősítettek. Büntetését 1955 júniusában egészségi okokból felfüggesztették, ezután Püspökszentlászlón, novembertől pedig Felsőpetényben élt házi őrizetben.

Az 1956-os forradalom napjaiban, október 30-án este szabadították ki Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy vezetésével a forradalom katonái, s 31-én diadalmenetben vitték Budára, a romos Prímási Palotába. November 3-án este nyolc órakor mondta el híres rádiószózatát, melyben kifejtette: „demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni”. Az eseményeket szabadságharcnak minősítve felhívott a munka felvételére, helyeselte a semlegességet, elítélte a magánbosszút, állást foglalt az egyház szabad működésének biztosítása mellett.

1956. november 4-én a fővárost elfoglaló szovjet csapatok elől az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol 15 éven át volt „félfogságban”. Hosszú belső emigrációjának a megváltozott világpolitika és a vele változó vatikáni keleti politika vetett véget. Vatikán, Washington és a magyar kormány megegyezése nyomán 1971. szeptember 28-án Rómába utazhatott. Innen 1971. október 23-án Bécsbe, az esztergomi érsek egyházi joghatósága alá tartozó Pázmáneumba költözött, és a külföldön élő magyarok lelki gondozását tartotta fő feladatának. VI. Pál pápa – egyházpolitikai megfontolásokból – 1973. december 18-án üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, őt pedig nyugállományba helyezte. A döntést tudomásul vette, de nyilvánosan bírálta a Vatikán kompromisszumot kereső politikáját.

Mindszenty József 1975. május 6-án hunyt el a bécsi Irgalmasok kórházában, amikor egy műtétet követően a szíve felmondta a szolgálatot. A magyarországi rendszerváltás után 1990. május 18-án semmissé nyilvánították a Mindszenty elleni koholt vádakat és ítéleteket. A főpap Mariazellből hazahozott hamvait 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában. 1994. március 19-én megkezdődött az egyházi eljárás Mindszenty bíboros boldoggá avatása érdekében.