Zúg Március

Valamiért szükségessé vált a nemzeti identitás hangsúlyozása, alapértékeink e fontos részének megjelenítése. Mitől, milyen történelmi párhuzamoktól óvnak azok, akik szívük fölött kokárdával tüntetnek?

„Március elejétől tegyük ki mindannyian ablakainkra, autóinkra a nemzeti szalagot, és március 15-én hagyományaink szerint tűzzünk szívünk fölé mindannyian kokárdát (.) az országgyűlési választások végéig!'' – szól a Nemzetiszalag Mozgalom felhívása. Sokan úgy csinálnak, mintha nem értenék: miért kéne nekik nemzeti szalaggal kifejezni valamit. Mások a hagyomány eredetiségét vitatják. De azért sokakat látni, akik nem értetlenkednek, nem is vitáznak handabandázva. Csak fölteszik a kokárdát – az ünnepek előtt és azután is.

Mi lehet az oka ennek, mi késztetheti emberek ezreit arra, hogy tíz évvel a rendszerváltozás után egy százötven évvel ezelőtti polgári forradalom jelképeit hordják, ráadásul nemcsak a nemzeti ünnepen?

Már a nemzeti jelképek tüntető használata is arra utal, hogy valami nem működik úgy ahogy kéne: hiszen nem a legendák körébe vesző, ki tudja hol létező szkínhedek hordják e jelképeket, hanem őszülő hajú férfiak és tisztes családanyák. Valamiért szükségessé vált a nemzeti identitás hangsúlyozása, alapértékeink e fontos részének megjelenítése.

S szokás szerint, mintha két Magyarország létezne: a legerősebb ellenzéki párt elnökhelyettese, Szili Katalin kijelentette: '”A márciusi fiatalok jelmezét magukra öltők egy sosem volt, demokratikus és szociális tartalmától megfosztott '48-as hagyományt ünnepelnek.'' De hát mik akkor 1848 hiteles hagyományai? Kovács László, az MSZP elnöke szerint a küszöbön álló választások tétje a demokratikus jogállam megőrzése vagy felváltása egy parancsuralmi rendszerrel. Saját állításai szerint az MSZP a demokratikus állam fennmaradásáért küzd. Mindeközben Pécsett együtt kormányozzák a várost a kádárista Munkáspárttal. Mindenki tudja, hogy a Munkáspárt által idealizált kádári rezsim idején a legnagyobb magyar nemzeti ünnep, hazánk történelmében egyedülálló módon, fekete betűs volt. Az egyetlen, bár hivatali idejét tekintve leghosszabb ideig működő magyar kormányzat volt Kádáré, amely betiltotta és üldözte, a „'rendszer elleni összeesküvésként'' kezelte a magyar forradalom méltó megünneplését, a kisiskolások szigorúan osztálytermekbe száműzött, nyávogós versikék szavalásából álló ünnepecskéjévé silányítva azt.

Nem tudni arról, hogy az MSZP-nek szándékában állna bármikor, bármiben is elhatárolódni az MSZMP másik folytatólagos utódpártjától, az Munkáspárttól. Mindemellett az MSZP elnöksége – azt követően, hogy a múlt ősz óta több alkalommal mind a Fidesz, mind az MDF elnökei határozottan kijelentették: nem kötnek koalíciót a MIÉP-pel – különös történelmi párhuzamot vont a közelgő választások előtt. Közleményükben, mint az a Népszavából is kiderül, kijelentik: A magyarországi 1944. március 19-i náci hatalomátvétel és a jelenlegi politikai helyzet között nem lehet ugyan párhuzamot vonni, ám a nyilasoknak és a hitleri Németországnak tett kedvezmények a szélsőségesek egyre agresszívebb megnyilvánulásaihoz vezettek.

S mitől, milyen történelmi párhuzamoktól óvnak azok, akik szívük fölött kokárdásval tüntetnek? Utassy József írta emlékezetes versében, a Zúg Márciusban:


''Lopnak a bőség kosarából,

A jognak asztalánál lopnak,

Népek nevében! S te halott vagy?!

Holnap a szellem napvilágát

Roppantják ránk a kétszer gyávák.''

Utassy e sorokat még akkor írta, amikor – bármiféle párhuzamok megvonása nélkül – a mai magyar baloldal kulcsfigurái egyetlen, közös párt tagjai voltak. Nem volt nehéz választás, az országban csak ez az egyetlenegy párt létezett. Úgy hívták: Magyar Szocialista Munkáspárt.