Miért nem tudott nyerni a polgári oldal?

Az alábbi írás elsődlegesen azt a célt szolgálja, hogy az áprilisi választások eredményének néhány tényezőjét jobban megérthessük. Minden valószínűség szerint történtek hibák is a Fidesz -MPP kampányában, most mégis elsődlegesen azokkal a külső körülményekkel foglalkoznék, melyeket aligha tud befolyásolni a polgári oldal, de a jövőben számolnia kell vele.

Hiszen feltétlenül szükséges tisztában lennünk, hogy a kampánytechnikák egy része – mint erre a Werber-csapat sajnos kiváló példát mutatott – az emberben lakozó negatív ösztönökre épít.

A suttogó propaganda: A március 11-i Kis-Duna csúcsot követően a miniszterelnök találkozott az esztergomi polgárokkal. Ahol két 7-8 éves forma legényke így beszélgetett: – Neked is adott autogramot a kokeró Orsós? – kérdezte egyikük. Kíváncsiskodásomra kiderült, hogy az édesapja unokahúgának a férje teherautósofőr, akinek a barátja egyszer áthaladt Alcsúton, és biztos forrásból hallotta, hogy a kormányfő örökbefogadott cigány gyerek. „Érdekes” módon Szentgotthárd és Tarpa között számtalanszor talákozhattunk ezzel a vándormotívummal, melyet a tényektől független tényfeltárás műfaját megalapító Kende Péter emelte „irodalmi magasságokba”. Hiszen pl. április 8-án a Dunaferr öntudatos dolgozója azzal indokolta a szocialista jelölt támogatását, mert biztos forrásból tudja, „Orsósék” már másnap fel kívánták vásárolni a céget.
De ennek az eszköznek esett áldozatul az a néni is aki, április 22-én egy vidéki takarékszövetkezetnél már érdeklődött, hogy mint szocialista választónak átutalták-e már neki a 19 000 forintját.

Nosztalgia: Ha az ember sokat akadékoskodott, és a nosztalgiázókat arról faggatta mi is volt olyan szép Kádár idejében, általában az alábbi megfellebbezhetetlen válaszokat kapta. Az illető azt a megfellebbezhetetlen tényt szögezte szembe, miszerint ő akkor fiatal volt és nagyon szerelmes. Esetleg azzal érvelt, hogy akkor mi mindent hazavihetett a gyárból barkácsolni, most meg már a nála talált néhány csavarért is piszkálják.

A rövid távú memória: Szinte megoldhatatlan feladatnak látszik annak tudatosítása a választókban, hogy melyek a központi kormányzat lehetőségei. Egyrészt sikeresen működött a kormány és a települési önkormányzat teendőinek összemosása, nem volt egészen sikertelen „a központi költségvetés nem ad pénzt” kezdetű érvelés. Másrészt nem valószínű, hogy egyedüli eset az az ügyeletes orvosnőnek a véleménye, aki közölte, őt nem érdekli, hogy Orbánék milyen állapotban vették át az egészségügyet. Naiv kérdésemre, hogy az orvosnak is fontos a teljes kórtörténet feltárása, s talán e tekintetben is érdemes lenne az előzmények feltárása, válaszul röviden közölte, ő nem történész, őt nem érdekli a múlt, volt négy évük, miért nem oldották meg az összes probémát. S a múlt kisimuló ráncaiban többek között a hiánygazdaság tünetei – fel kell ugranom csempéért Szombathelyről Pestre – már sokak memóriájából kitörlődtek.

Számmisztika és vidéke: A baloldali kampány rutinosan épített arra, hogy az egyes ember számára hatalmas összegekkel bombázza a választót – pl. az augusztus 20-i tűzijáték, vagy a Szentkorona költségei stb. – anélkül, hogy lebontotta volna az egyes emberre. Így az a benyomás keletkezett, mintha jelentős summától esett volna el a kisember, hiszen ki számolt utána, hogy egy-egy jeles nap megünneplése, akár néhány gombóc fagyitól is megfoszthatta a lakosokat.
E tények ismeretében érthető, miért volt szinte lehetetlen jó néhány nyugdíjassal megértetni, hogy 25 százalékos inflációnál 25 százalékos nyugdíjemelés, az reálértékét tekintve kevesebb, mint 10 százalékos infláció esetén 15 százalékos emelés. Vagy utánaszámolt-e valaki a megcélzottak közül, hogy valóban jobban jártak a 19 000 forintos egyszeri emeléssel, a következő rendezéskor már az alapot növelő százalékos nyugdíjemelés helyett.

A külpolitka felhasználása: Tudva, hogy külpolitikai témákban nem tárhatja fel 100 százalékig kártyáit a kormány, ezért ezen a fronton is támadásba lendültek a haladó erők, mondván az Orbán-kormány Bukaresttel vagy Brüsszellel szemben nem képviselte kellő határozottsággal a nemzeti érdekeket. (Az a tény, hogy itt egy platformra került az SZDSZ, az MSZP Torgyánnal vagy Csurkával, az a kényes ízlésű megmondóembereket nem látszott zavarni.) Hiszen Budapest nem mondhatta, hogy a nyugati fővárosokat igazából nem érdekli a magyar kisebbség fennmaradásért folytatott harca, hiszen nekik megvannak a saját gondjaik. Ők abban érdekeltek, hogy nyugalom legyen, akár síri csend is. Nos ilyen háttérrel valóban komoly tett volt a kedvezménytörvény megértetése és elfogadtatása velük. Vagy aligha nyilatkozhatja egy valóban felelős magyar külügyi vezető, hogy az Orbán-kormány jobban taktikázott a Nastase- és a Dzurinda-csapatnál, így nem sikerült e két, a Magyarországgal szemben egyeztető fővárosnak lenulláznia a státustörvényt.

Váltsunk a váltás kedvéért: Az emberekben lévő elégedetlenség (hiszen ma minden reklám arra ösztönöz, hogy többet fogyassz) könnyen meglovagolható a váltsunk nadrágot színvonalú kampányok esetében. Hiszen ki ne hinné el szívesen, hogy még több földi jóban is részesülhetett volna az elmúlt években? S ha akár a kukurikú párt ígérné a legnagyobb közgazdasági képtelenségeket, akkor számíthatna voksokra. Ugyanakkor talán nem véletlen, hogy most nem susogta a tavaszi szél – miként 1998-ban -, hogy a fiúk már megszedték magukat, így felesleges őket leváltani.
Hosszasan folytathatnánk a felsorolást – mely könnyen köszönhet majd vissza valamelyik jól tájékoz(tat)ott nyugati lapban, mint fekete lista – a kettős mérce alkalmazásának különböző eseteivel. Mint pl., hogy elemzések tucatjai foglalkoztak fideszes politikusok szüleinek, testvéreinek állítólagos ügyeivel, míg a baloldali politikusok esetében a családfán tapasztalható kérdőjelek megemlítése is már elviselhetetlen beavatkozásnak tűnt a magánszférába. Vagy míg Orbán Győzőnél az a tény is elegendő volt az évekig tartó vájkálódásra, hogy a kormányfő édesapja, míg Medgyessy Pétert a magánélet szentsége, miniszterelnök-jelöltségének bejelentése után is védte.
E tendenciák ellen miként védekezhet a polgári oldal jelöltje, nos nehéz megadni a feleletet, de a kérdéssel mindenesetre foglalkozni kell, mert szavazatok százezreinek sorsát döntheti el. Hiszen a baloldali kampányszakemberek láthatóan értenek az emberi gyengeségek, az irigység vagy a félelem kijátszásához. S ha már azt a képtelenséget felesleges megpróbálni elhitetni a választókkal, hogy a balodal pártjai „tiszták”, mentesek a korrupciótól, akkor legalább a konkurrenciát is be lehet sározni. Mert a jólértesültek 1994-ben is tudni vélték, hogy Boross Péter felvásárolta egész Győr megyét, s ma is tudják az egész Tokaj-hegyalja szilárdan az „Orbán-Orsós klán” birtokában van.