Illyés-centenárium Tolna-szerte
Száz éve született Illyés Gyula. A centenárium kapcsán egymást érik a megemlékezések szülőföldjén, Tolna megyében. Legutóbb Horváth Béla irodalomtörténész tartott előadást Szekszárdon, a megyei könyvtár olvasótermében. A nemrégiben elhunyt helyi, nyugdíjas múzeumigazgató, Vadas Ferenc könyvét ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, melynek címe: Illyés Gyula diákkori rajzai és versei.
Lakóotthonok Bázakerettyén
Tavaly rehabilitációs részleggel bővült Bázakerettyén a Pszichiátriai Betegek Otthonának Rehabilitációs Intézete. A közelmúltban elkészült a két lakóotthon is, ahol az önálló életet gyakorolhatja az intézmény tizenhat lakója. A százhatvan pszichiátriai betegnek helyet adó otthon a két házat a Szociális és Családügyi Minisztérium 21 millió forintos támogatásával, a megyei önkormányzat hárommillió forintos segítségével építhette meg, a Mol Rt. telket adott hozzá.
Kempingesek találkozója
Több mint kétszáz német, belga, holland vendég vett részt azon a kempingtalálkozón, melyet a napokban rendeztek a tiszakécskei termálfürdőben. Három év alatt már ez a hatodik ilyenfajta nemzetközi összejövetel.
Zalakarosi PHARE-fasorok
Közel tízmillió forintot fordítottak Zalakaroson fasorok, ligetek telepítésére. A hat és fél hektárnyi zöldterület kialakításához az Európai Unió területfejleszési PHARE-programja keretében 7,6 millió forint támogatáshoz jutott a fürdőváros.
Teleház Búcsúszentlászlón
Sikeresen pályázott a Széchenyi terv forrásaira a Búcsúszentlászló Alapítvány, így berendezhették a település faluházában az információs központot, a teleházat. Rögtön elkészítették Búcsúszentlászló internetes honlapját, amely lehetővé teszi a neves búcsújáróhely megismerését az egész világon.
Felújított állomás
Közel egy éve indult el az Interpici-járat Berettyóújfaluból. Ezzel párhuzamosan az állomás épületét teljesen felújították, helyreállították a homlokzatot, korszerűsítették a pályát. Elkészült a kiemelt peron is, folyamatban van a tizenkét személygépkocsi befogadására alkalmas parkoló és a buszforduló építése. A tervezők gondoltak a mozgáskorlátozottakra is, így számukra is egyszerűbbé válik a vasúti közlekedés. A május végén átadott állomás teljes költsége félmilliárd forint volt.
Bérlakások Nyíradonyban
Négy új önkormányzati bérlakást adtak át Nyíradonyban nemrég. A mintegy 26 millió forint értékű beruházást a Gazdasági Minisztérium 21 millió forinttal támogatta. A főtéren álló, a rendszerváltás óta a rendőrség által használt emeletes épület felújítása már időszerű volt. A tetőtérben kialakított összkomfortos bérlakásokba négy család költözhet. A Széchenyi terv keretében újabb harminc szociális bérlakás építésére pályázott a város.
Együttműködés a rendőrséggel
Megújította jól bevált együttműködési megállapodását a Hortobágyi Nemzeti Park és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Aradi Csaba, a HNP igazgatója kiemelte: a jövőben hatékonyabban szeretnének együttműködni a rendőrséggel, mivel egyre több a természetkárosítás, a madárpusztítás a térségben.
Megkezdték a szúnyogirtást
Remélhetőleg nyugodt, szúnyogmentes nyaruk lesz idén a kecskemétieknek. Eddig egyszer tartottak légi permetezést, kétszer lárvairtást a vizes élőhelyeken. Kecskemét költségvetésében idén 17 millió forint áll rendelkezésre a szúnyogirtásra. Az akció minden városrészre, a szatellit településekre is kiterjed. Légi szúnyogirtásra még legalább háromszor kívánnak sort keríteni. Földi, meleg ködös irtásból ugyanennyi végrehajtását tervezik a szakértők által kijelölt 135 hektáron.
Keceli csomópontavató
Ünnepélyesen helyezték forgalomba nemrégiben Kecel központjában a körforgalmi csomópontot. A jó százmillió forintba kerülő műtárgy – melynek közepére szökőkutat építettek – lelassítja a Soltvadkert és Kiskőrös irányából érkező gépjárműveket, miáltal a közlekedés biztonságosabbá vált a városban.
Próbaüzem a bajai víztisztítóban
Próbaüzem kezdődik június közepén a bajai szennyvíztelepen. Előbb az új, majd a felújított részeket tesztelik a korszerűsített létesítményen. Ezzel párhuzamosan a Bokodi úton megépül a szennyvíziszap feldolgozását szolgáló komposztáló. A tervek szerint december közepére zárul le a felújítás. Eddig csak mechanikai tisztításra volt alkalmas a telep, a felújítás után biológiailag tisztított, fertőtlenített, nitrát- és foszformentesített szennyvíz kerül majd a Dunába. Az új technológia révén megszűnik a korábban jellemző kellemetlen szag a telep környékén.
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440851_auto_resized.jpg)
Magyar Péter kétszer megütötte, alelnöke verőemberekkel fenyegette a diszkóbotrányt videózó férfit - videó