Öregujj, öregtemplom

Érdekes szóra bukkant a Patika Tükör című, népszerű egészségügyi magazinban Godán Éva szombathelyi olvasónk: öregujj. Tudta, hogy mit jelent – ez egyébként a szövegösszefüggésből is nyilvánvaló –, de nyelvi érdeklődése arra késztette, hogy nekünk szegezze a kérdést. Ezt írja levelében: „Miért hívjuk lábunk nagyujját öregnek, amikor a többi négy is ugyanolyan »idős«”? Köszönöm a kérdést. Remélem, nincs olvasóink ellenére, hogy itt, az Anyanyelvi őrjárat rovatban válaszolok rá.

Öreg szavunk a magyar nyelv bizonytalan eredetű szavai közé tartozik, ugyanis a szakemberek mind a törökségi nyelvekből, mind az uráli nyelvekből le tudják vezetni, meg tudják magyarázni. Hogy sikerül-e valaha is egyértelműen kimutatni, melyik származtatás helyes, nem tudom, az azonban bizonyos, hogy mind a kétféle magyarázatban ott szerepel az öreg szónak ,idős’ jelentése mellett a ,nagy, vastag’ jelentés is. A különbség csak az, hogy az ujgur, kipcsak, oszmán, kirgiz és egyéb törökségi nyelvek tanúsága szerint a ,nagy’ jelentés volt az eredeti, s ebből az ,idős’ jelentés fejlődött ki másodlagosan, mégpedig hasonlóságon vagy érintkezésen alapuló névátvitel révén, míg az uráli nyelvekből való eredeztetés szerint az ,idős’ volt a szó elsődleges jelentése, s a ,nagy, vastag, durva’ értelem a későbbi. Számunkra ebből most csupán az a lényeges, hogy az öreg ,nagy’ és ehhez hasonló jelentése nem ismeretlen, nem hagyomány nélküli, és nem is logikátlan, noha napjainkra a szó ilyen fajta használata már jócskán megritkult, sőt, a köznyelvből már szinte ki is szorult. Most azonban – inkább csak érdekességként – hadd idézzek fel néhány olyan példát, amely az öregujj mellé állítható!
Kezdem azzal, hogy az öreg melléknévnek még a napjainkban használatos Magyar értelmező kéziszótárból sem hiányzik a ,nagy’ jelentése. Igaz, hogy csak az utolsó helyen, nyolcadikként és „népies, régies” minősítéssel, de benne van. Egy példát is ad a szótár: öreg betű. Nagy alakú, könnyen olvasható betűt jelent e kifejezés. Hogy ma sem ismeretlen, arra bizonyíték, hogy valamelyik kiadónk „Öreg betűs könyvek” címmel nemrégiben útjára is indított egy könyvsorozatot. És benne van a szótárban ez a kifejezés is: öreg hiba. Ezt még ma is gyakran használjuk ,súlyos hiba’ értelemben.
Most már csak ömlesztve, magyarázat nélkül felsorolok a sok közül még néhány olyan kifejezést, amelyben az öreg ,nagy, vastag’-féle jelentésben szerepel, s bár régies, népies, vagy ez is, az is, azért fel-felbukkan ma is: öreg fejsze, öreg fűrész, öreg kancsó, öreg kés, öreg mise, öreg oltár, öreg templom, öreg utca.
Természetesen a szépirodalomban, a népköltészetben, a népdalokban és magyar nótákban is sűrűn találkozunk az öreg szó ilyen értelemben való használatával. Hétkötetes nagy értelmező szótárunk a népköltészetből idézi ezt a sort: „Fölszántom az öreg utcát”, a magyarnóta-irodalomból pedig jó példa lehet az egyik legismertebb nótaszerzőnek, Dankó Pistának az a népszerű szerzeménye, amelyik így kezdődik: „Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagy harangja”.
Az öreg szónak e használatát nem ismerő olvasóim esetleg arra gondolhatnának, hogy az a templom bizonyára csakugyan nagyon öreg, sok száz éves. Csakhogy nem így van ám! Az a templom, amelyikről Dankó Pista nótája szól, korántsem Kecskemét legöregebb temploma: 1774 és 1806 között épült. Az ugyancsak kecskeméti Szent Mik-lós-templom jó fél évezreddel régibb, öregebb nála. És mégis a másik az Öregtemplom (gyakran így, egybe is írva, nagy kezdőbetűvel); ez a város nagytemploma.