A megállapodás rögzíti a bérfejlesztés legfontosabb elveit, többek között azt, hogy a tárca, mint fenntartó, nem kezdeményez az ágazatok között forrás-átcsoportosítást. Az egyezmény ajánlja az intézményi szintű érdekegyeztetést, a végrehajtás érvényesítésére.
Hiller István az MTI kérdésére kifejtette, a béremelés költségvetési forrásigénye, a Széchenyi Professzori Ösztöndíjasokat is beleértve, ebben az évben összesen 10,8 milliárd forint. Az önkormányzatok ezt az összeget célzott támogatáskánt kapják meg, azaz kizárólag béremelésre fordíthatják.
A politikai államtitkár a béremelést ismertetve, példaként megemlítette, hogy az egyetemi tanárok fizetése 245 ezerről 360-381 ezer forintra nő szeptembertől, a szolgálati idő függvényében.
Hangsúlyozta: az önálló felsőoktatási bértábla továbbra is megmarad. Hiller István mérföldkőnek nevezte a megállapodás aláírását. Rámutatott: a tárca a szakszervezetekkel nemcsak hosszú távú együttműködésben érdekelt, hanem a döntés-előkészítés során is együtt kíván gondolkozni.
Kis Papp László, aki az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége, az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Tudományos és Innovációs Dolgozók szakszervezete nevében is ellátta kézjegyével a dokumentumot, azt mondta, üdvözlik az 50 százalékos béremelést.
Hozzátette: a keresetnövelést kiérdemelte a felsőoktatás, az elmúlt tíz évben háromszorosára nőtt a hallgatói létszám, ezzel azonban az oktatók létszáma és megbecsülése közel sem tartott lépést.
A szakszervezeti vezető szerint a mostani béremelés az Európai Unióhoz való bérfelzárkóztatás első lépésének tekinthető. Megemlítette azt is, hogy a szakszervezet az őszi szezonban az egész kormányzati cikluson átívelő, az oktatás színvonalára, a bérekre, illetve az oktatás Európai Unióhoz való felzárkóztatására irányuló programot dolgoz ki.
Nógrádi György: Lehetetlen megmondani, stratégiai fordulópont-e az iráni háború















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!