Áder: „Fekete év következik”

Áder János szerint a központi költségvetés miatt 2003. az önkormányzatok fekete éve lesz, legyenek politikailag bármilyen irányításúak is a képviselő-testületek.

MNO
2002. 12. 09. 19:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz ügyvezető elnöke, parlamenti frakcióvezetője erről hétfőn Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Elmondta: a Medgyessy-kormány szeptemberben a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók körében jelentős béremelést hajtott végre, amelyet a Fidesz támogatott.

Emlékeztetett arra: az MSZP azt ígérte, és erre a törvény is szorítja, hogy a többletfeladatokhoz biztosítja a forrásokat.

– Ehhez képest a beígért többletet nem kapják meg az oktatási és egészségügyi intézményeket fenntartó önkormányzatok – jelentette ki.

A politikus a távirati iroda jelentése szerint úgy vélekedett: a képviselő-testületek emiatt csak rossz és rosszabb megoldások között választhatnak, így például törvénysértő módon nem fizetik ki a megemelt béreket vagy elbocsátásokat, intézménybezárásokat hajtanak végre.

A másik lehetőség, hogy megpróbálják fizetni a jogos járandóságokat, és ezért hitelt vesznek fel, még meglévő vagyonukat értékesítik, a nemkívánatos eladósodás útjára lépnek. Hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék jelentése is tartalmazza, hogy az önkormányzatok rendelkezésére álló jövő évi források a többletbevételekkel és a megemelt normatívákkal sem elegendők.

Szalay Ferenc, Szolnok volt fideszes polgármestere, a párt országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzék csaknem kétezer módosító indítványt nyújtott be a költségvetéshez.

Véleménye szerint ez azt jelzi, hogy ellenzék az, aki valóban a szívén viseli az ország sorsát, az indítványok elutasítása pedig a kormányoldal hozzáállását minősíti.

Az MTI nyomán

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.