A dolgozók átlagkeresetük nemzetgazdasági szinthez történő felzárkóztatását követelték. A demonstrációt szervező Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) szombati kongresszusán dönt egy januárban esedékes sztrájkról.
- Nem akartunk ide jönni, de ide kényszerítettek bennünket. Elegünk van az ígértekből – mondta Inokai Géza. A KKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a Volán dolgozók bérfelzárkóztatása hat éve várat magára, a sorozatos ígéretek ellenére azonban semmi nem történt. – Türelmünket gyávaságnak hitték, azért az átlag feletti munkát átlag alatti bérekkel honorálták – fogalmazott Inokai. A Volán dolgozók bére tavaly átlagosan 4500, idén pedig 11 ezer forinttal maradt el a nemzetgazdasági átlagtól, jövőre pedig 29.500 forintra nőhet a különbség. A szakmai átlaghoz – azaz a különböző közlekedési cégek átlagkeresetéhez – képest 30-40 ezer forinttal keresnek kevesebbet a volánosok. Inokai elmondása szerint a menedzsmenttel nyáron kötött megállapodás szerint októberre
elkészítettek egy bérfelzárkóztatási javaslatot, amire az ÁPV Rt. a mai napig nem reagált. A KKSZ elnöke petíciót nyújtott át a vagyonkezelő vezetőinek, majd közölte: amennyiben a szakszervezeti követelések teljesítése érdekében záros határidőn belül nem születnek gyors és hathatós intézkedések, készek egy januári sztrájk megtartására – erről szombati kongresszusán dönt a KKSZ. A petició szerint 2003-ban a nemzetgazdasági átlagot, 2004-ban a szakami átlagot, 2005-ben pedig az európai uniós ágazati színvonalat kell elérnie a volánosok bérének.
Az ÁPV Rt. úgy értékeli, hogy az érdekérvényesítés ilyen módszerei szükségtelenek, és meggyőződése, hogy a demonstráció legalább annyira szól a szakszervezeti kongresszusnak, mint a kormányzati szerveknek – áll a vagyonkezelő közleményében. Eszerint az ÁPV Rt. idén nyáron hivatalba lépett új vezetése kezdettől fogva megkülönböztetett figyelmet fordított a Volán társaságok helyzetének rendezésére, ennek részeként, a cégeknél foglalkoztatott munkavállalók jövedelmi viszonyaira.
A tegnapi demonstráció résztvevői lapunknak elégedetlenségüket fejezték ki a KKSZ érdekképviseleti munkájával szemben is. Mint ismert: a szakszervezet ugyanezen követelések miatt már július 10-re is demonstrációt tervezett az ÁPV Rt. székháza elé – döntését még a kormányváltás előtt hozta meg – amit azonban a július 4-én, az Erzsébet-hídon történt eseményekre hivatkozva lemondott. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó munkavállalók – akiknek 20-30 év munkaviszony után is mindössze bruttó nyolcvanezer forint körüli a fizetése – elmondása szerint ők készek lettek vona júlisban is demonstrálni. Hozzátették: amennyiben a szakszervezet annak ellenére sem él a nyomásgyakolás eszközével, hogy annak szükségessége nyilvánvalóvá válik, a dolgozók tömeges kilépésére számíthat a KKSZ.
Genf: nincs megállapodás, de Zelenszkij óriási összeget kért Ukrajnának















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!