Nemkívánatos a nemesnyár Gemencen

A Duna–Dráva Nemzeti Park terünletén 16 ezer hektár védett erdő ntalálható, ennek fele azonban nnem őshonos fafajokból áll. Az utóbbi kategóriába tartozó, fatermesztési célokkal meghonosított nemesnyárasokat, feketedió és amerikaikőris-erdőket a természetvédők gyorsított ütemben szeretnék őshonos fajokra lecserélni. Ám a természetvédelmi szempontból üdvösnek látszó megoldás jelentős gazdasági érdekeket sért, nincs összhangban az erdőtörvénnyel, sőt, helyenként még a természet törvényeivel is összeütközik.
A nemesnyárasokat és feketedió-erdőket a gemenci gát kiépítését követően kezdték az Alsó-Duna völgyébe telepíteni az 1900-as évek elején – tudtuk meg Schmidt Tamástól, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának osztályvezetőjétől. Az erdősítést a gáton belül végezték a gáton kívüli és folyamatosan kitermelt erdők pótlására. A meglehetősen gyors, 25–30 éves vágásfordulóval termeszthető nemesnyár kifejezetten gazdaságosnak bizonyult, hiszen gyorsan nő, óriási fatömeget ad, és papír-, illetve bútoralapanyagnak is elsőrangú. Hasonló jókat lehet elmondani a feketedióról is, anynyi különbséggel, hogy ez még kiválóbb bútoralapanyag.
A gazdasági szempontból jelentős hasznosítású nemesített fák azonban nem őshonosak a területen, ami talán önmagában nem lenne akkora baj, ha jelenlétük nem párosulna igen szegényes növény- és állatvilággal. Schmidt Tamás szerint különösen a nemesnyár olyan fajta, ahol gyakran sem második lombkoronaszint, sem cserjeszint nincs. Gyakorlatilag egyetlen fafaj uralja az erdőt s annak rovar- és madárvilága is meglehetősen gyér.
– Pillanatig sem állítjuk, hogy a nemesnyár és feketedió természetes úton telepedett meg Gemencen, s azt sem, hogy gazdag faunát és flórát alakított volna ki maga körül – osztja meg velünk a véleményét Csertei Lajos, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Rt. erdőművelési és természetvédelmi osztályvezetője. Ez nem is túlzottan meglepő, hiszen az egész gemenci vadászparadicsom, ahol a legnagyobb agancsú szarvasbikák és a leghosszabb agyarú vadkanok tenyésznek, maga sem a természet, hanem az emberi kéz műve. Gemenc valójában nem más, mint egy szűk ártér, ami úgy alakult ki, hogy a kalocsai érsek nem akarta átengedni földjén a védműveket, s hogy a földek a gátakon kívül maradhassanak, a tervezettnél jóval közelebb építették a gátakat a Dunához. A szűk, katlanszerű ártér az oka a gyakori és magas vízállású árvizeknek, de annak is, hogy e területen csak a nagy vízigényű fák maradnak meg. Ez viszont egyúttal azt is jelenti, hogy a feltételek jórészt alkalmatlanok arra, hogy a területen egyébként őshonos kocsányos tölgy, fehér, illetve fekete nyár élőhelyéül szolgáljanak. Ebből a tényből – különösen a fokozottan védett területen – komoly gondjaink keletkeznek, mert akárhogy is gondolkodunk, vagy valamelyik jogszabályba, vagy magába a természetbe ütközünk. Utóbbi különösen nehéz „ellenfél”, mert nemigen hagyja, hogy bárki erőszakot tegyen rajta, még akkor sem, ha természetvédő az illető.
Azt, hogy Gemencen a helyzet meglehetősen ellentmondásos, maguk a természetvédők sem vitatják. Az egyik fejtörést az okozza, hogy az erdőtörvény előírja: kivágott erdő pótlásaként ugyanakkora területen kell erdőt telepíteni, mint amekkoráról a fákat kitermelték. A természetvédelmi jogszabályok ugyanakkor arra kötelezik a gazdálkodókat, hogy a fokozottan védett területeken csak őshonos fafajokat telepítsenek. A jogszabályok dzsungelében pedig maga a természet igazodik el a legkevésbé, mert az olyan élőhelyeken, ahova Amerikából hoztak vízkedvelő fákat, eredetileg nem is igen volt erdő, legfeljebb szórványos facsoportból álló liget. Ha tehát a természetvédelmi jogszabályoknak fogad szót a gazdálkodó, és hagyja, hogy a kitermelt nemesnyáras helyét elfoglalja az őshonos vizes rét, akkor szembeszegül az erdőtörvénnyel, amely előírja a kivágott fák pótlását. Ha viszont az erdőtörvénynek szót fogadva a vizes élőhely követelményeinek megfelelő fafajokkal ülteti be a területet, akkor pedig az eredeti természeti környezet visszaállítását szorgalmazó természetvédelmi előírásokkal kerül szembe.
Schmidt Tamás szerint áthidaló megoldás azért némiképpen körvonalazódik. A Gemenc Rt. területén két erdőgazdasággal is sikerült megállapodni arról, hogy a nemesnyárasokat csak nyolcvan év alatt cserélik le őshonos fafajokra. A megállapodás azonban valójában csak az első tíz évre érvényes – erre az időszakra fogadták el a szakhatóságok az erdőgazdálkodási terveket –, az azt követő időszakról pedig minden szereplőnek más az elképzelése. A gazdasági ésszerűséget és az erdőtörvényt szem előtt tartó gazdálkodók abban bíznak, hogy a nemesnyárasok elleni harag némiképpen csillapodik, a természetvédők pedig abban, hogy a facserét föl lehet gyorsítani. A fokozottan védett Bátaszéki Erdészet területén most a természetvédők javára látszik eldőlni a meccs, itt ugyanis kétszer annyi területről termelik le a nemesnyárast az elkövetkezendő tíz évben, mint amennyin újratelepítik. A tengeren túlról származó fák helyét őshonos kocsányos tölgyek foglalják el, illetve más fajok helyére is tölgy kerül, hiszen harminchektárnyi tölgykivágás esetén háromszáz hektár területet adnak át a száz éven át növekvő, makkot termő fáknak.