Mádl fogadta a cigányság képviselőit

Mádl Ferenc pénteken hivatalában fogadta a magyarországi jelentős cigányszervezetek képviselőit. A köztársasági elnök arra kérte őket, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az elektori választás érvényes legyen. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) - vezetője sajtótájékoztatón ismertette a szombati Országos Cigány Önkormányzati választás zavartalan lebonyolítása érdekében tett intézkedéseket.

Hanczár János
2003. 02. 28. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő azt kérte cigány szervezetek vezetőitől, hogy a szombati OCÖ választáson kezdeményezzék közösen elfogadott elnökség és számláló bizottság felállítását. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleménye szerint a cigány vezetők a javaslatot elfogadták, s biztosították a köztársasági elnököt együttműködési készségükről.

Az Országos Választási Iroda (OVI) mintegy 40-45 millió forintot szán a szombati OCÖ választás sikeres lebonyolítására. Ezt Rytkó Emília mondta pénteki sajtótájékoztatóján. Az OVI vezetője kiemelte: a január 11-i sikertelen választásból okulva után több változtatást tettek a voksolás körülményeit illetően.

A képviselők 95 autóbusszal érkeznek a megyeszékhelyekről a Hungexpo „B” pavilonjába. Megszigorították a belépés feltételeit is. Erre hat kaput biztosítottak, és a januári választáskor alkalmazottnál több regisztrációs pultnál fogadják az érkezőket. Az új, zöld színű meghívó mellett a személyazonosságot is igazolni kell. Ezúttal 27 szektort jelöltek ki, amelyek egymástól nagyobb távolságra vannak, mint az előző alkalommal. Most nem csak a gyűlés megkezdésekor, hanem a végszavazás előtt is megállapítják a határozatképességet. A csarnokból távozókat is regisztrálják, így végig pontosan követhetik a jelenlévők létszámát. A jelölállítás után 32 helyen vehetők át a szavazólapok, és száz szavazófülkét biztosítottak a résztvevőknek. Elmondta: a Lungo Drom által kért nemzetközi megfigyelők közül tegnapig még egy sem jelezte részvételi szándékát, egyedül az EBESZ Roma Polgárjogi Iroda kért tájékoztatót az eseményről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.