Tôkés László püspök az Ady Endre-évforduló alkalmából Érmindszenten tartott ünnepi megemlékezésen a létesítendô Ady Központról szólva elmondta, hogy ez az egész térség fejlesztését szolgálja majd. A szándék az, hogy Érmindszent mind gazdasági, mind pedig kulturális vonatkozásban példát tudjon szolgálni a jövőépítésben elsősorban az ott élő magyarság számára. Két esztendôvel ezelôtt a Széchenyi terv jegyében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az Orbán-kormánytól pályázatot nyert az érmindszenti zarándokhely elsô fontos objektumának az építésére. Idén folytatódna az építkezés, ha a Medgyessy-kormány – mint hírlik – időközben nem utalná más alapítványnak a már elnyert összeget.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!