Erről Harrach Péter beszélt szerdán újságírók előtt Budapesten.
A Fidesz szociális és családügyi kabinetjének vezetője azt mondta: a nyugdíjemelés számításának jelenlegi módja, amely az árak és a bérek emelkedését egyaránt figyelembe veszi, alkalmas a járadék reálértékének megőrzésére.
Szavai szerint a kormánynak nyilatkoznia kell arról, hogy megtartja-e az emelésnek ezt a módját, vagy más rendszerre tér át. Harrach Péter kijelentette: az Orbán-kormány megkezdte a nyugdíjrendszer reformját, amely biztosítási alapú nyugdíjszámítást és egy azt kiegészítő, szociális kasszát tartalmazott.
Mint mondta, az előző négyéves ciklus alatt a nyugdíjak reálértéke emelkedett, az akkori kormányzat a kötelező emelésen felül évente plusz 3 százalékot adott az időseknek. Jelezte: az emelések összege folyamatosan beépült a nyugdíjalapba. Hozzátette: a Medgyessy-kormány az emelésnek ezt a rendszerét nem kívánja folytatni, helyébe csak alkalmi, „szavazatvásárló” emelést ad.
A Fidesz szociális munkacsoportjának vezetője közölte: az unió országaiban a nyugdíjkorhatár átlaga magasabb a magyarországinál. A kormánynak ezért tájékoztatást kellene adnia arról is, hogy kívánja-e a nyugdíjazás idejét az unió átlagához igazítani. Mátrai Márta hangsúlyozta: a kormány ígéretei között szerepelt a 13. havi nyugdíj, az 50 százalékos özvegyi nyugdíjemelés, valamint a méltányossági nyugdíjemelés is.
Kijelentette: ezzel szemben az idősek idén csak egyheti juttatást kapnak, az özvegyi nyugdíjak emelésének első lépcsőjét pedig csak 2003 végére tervezi a kormányzat. Hozzátette: a juttatás növelésének második üteméről még nem született döntés.
A méltányossági nyugdíjemeléssel kapcsolatban Mátrai Márta azt mondta: a kérelmezők 80 százalékát a kormány becsapta, ugyanis az a kassza, amelyből a juttatást fedeznék, 3-4 hónap alatt kiürült.
Elmondta még: a kormányzat feladata lenne a nyugdíjasok tájékoztatása az uniós csatlakozás várható következményeiről, valamint a nyugdíjak felzárkóztatása a tagállamok átlagához.
Jelezte: míg a magyar átlagnyugdíj jelenleg 84 eurónak felel meg, addig Ausztriában meghaladja a 600 eurót.
Magyarország nem enged a zsarolásnak, Orbán Viktor kiáll a magyar emberekért














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!