Az Újpest FC hivatalos honlapja szerint a klubvezetése megállapodott Mezey Györggyel, a magyar válogatott egykori kapitányával, aki korábban Kispesten, Fehérvárott, az MTK-nál és a Vasasnál is dolgozott. Pályaedzői – tervek szerint – Sarlós András és Both József lesznek. Kapusedzői poszton nem lesz változás, továbbra is Brockhauser István élvezi a bizalmat.
Dr. Mezey György szakmai igazgatói kinevezése egy teljes körű szakmai koncepció megvalósítását célozza meg Újpesten. Gyulay Zsolt klubigazgató ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az elismert szakember a felnőtt csapat szakmai vezetésén túl az újpesti utánpótlás-nevelést is irányítani fogja.
„Régóta hiányzott már egy olyan szakember Újpesten, aki szakmai igazgatóként egységes koncepció alapján képes irányítani mind a felnőtt csapat, mind pedig az utánpótlásunk szakmai munkáját. Úgy gondolom, hogy dr. Mezey György felkészültségével, vitathatatlan szakmai kvalitásával a legmegfelelőbb szakember erre a posztra. A klubvezetés hosszú távon gondolkodik az új szakmai igazgatóval való együttműködés tekintetében. Terveink szerint munkájában Sarlós András fogja segíteni, illetve Both József új erőként érkezik a Megyeri útra. Kapusedzői poszton nem tervezünk változást, Brockhauser István továbbra is élvezi a vezetés bizalmát” – nyilatkozta Gyulay a honlapnak.
„Legyen bármilyen állapotban a magyar labdarúgás, Újpesten dolgozni óriási szakmai kihívás és komoly elismerés. Rendkívül szimpatikus, elkötelezett, a klubjáért tenni akaró vezetőket ismertem meg Lukács Ferenc, Gyulay Zsolt, Bodnár István, valamint a szakmai munkában dolgozó szakemberek személyében, ezért a felkérésnek örömmel tettem eleget. Az Újpest FC szakmai igazgatójaként sokrétű, bonyolult és roppant nehéz feladatot vállaltam el. Nem félek a rám váró munkától, mert meggyőződésem szerint olyan milliőbe kerültem a Megyeri úton, ahol komoly elképzelések mentén, profi szemlélet uralkodik” – nyilatkozta „belépőként” Mezey György a klub hivatalos honalpján.
A feladatkörök megosztásáról elmondta: ő szabja meg a szakmai irányvonalat az első csapatnál, illetve az utánpótlás-csapatoknál is.
„A felnőtteknél én is leülök a kispadra, ám a csapat edzője Sarlós András marad (ha elfogadja a felajánlott pozíciót), pályaedzőként pedig Both József barátom lesz a segítségére. A kapusokkal továbbra is Brockhauser István foglalkozik. Ez a felállás megfelel a nyugati klubmodellnek, amellyel komoly eredményeket lehet felmutatni, mivel jól meghatározottak feladatkörök” – szakmázott az egykori szövetségi kapitány.
Arra a kérdésre, hogy mennyire hiányzott önnek a gyakorlati edzői munka, a szakember így válaszolt: „Őszintén megmondom, hogy a másik motivációs tényező éppen az volt számomra az Újpest FC felkérésében, hogy újra aktívan részt vehetek a napi munkákban. Teljesen más ugyanis oktatni az asztal mögül, mint a gyakorlatban ellátni az edzői munkát. Hiányzott már az ilyen megmérettetés, ezért is állok boldogan neki az új munkámnak”.
Mezey György tisztában van azzal, hogy az Újpest FC-nél a pénzszűke miatt szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat, ám nem tart attól, hogy a szűkebb anyagi lehetőségek miatt alább kell adni a szakmai elképzeléseiből.
„Most harmónikus összmunkára van szükség. Számomra szimpatikus, hogy a klub vezetői belátják helyzetüket, és felelősen igyekeznek kihúzni a csapat szekerét a kátyuból. A racionalizációs törekvésekre nemcsak Újpesten, szinte minden klubnál szükség lenne. Azért fogunk dolgozni, hogy a csapat erejét megtartsuk, utánpótlásunkat magas szinten képezni tudjuk, és az óriási átalakítási folyamatok mellett – és ellenére – az eredményesség se szenvedjen csorbát! A klub múltjához méltó bajnoki szereplésre készülünk – hogy pontosan milyen játékosállománnyal, az a következő hetekben alakul ki.” – mondta a szakember.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok